Pesti Srácok

Kína határozottan elítéli a fukusimai szennyezett víz tengerbe engedését

Kína határozottan elítéli a fukusimai szennyezett víz tengerbe engedését

Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, hígított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról – közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.

Vang Ven-pin szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a japán kormány a nemzetközi közösség erős aggodalmait és határozott ellenállását figyelmen kívül hagyva jelentette be a döntést, hogy augusztus 24-től megkezdi a fukusimai víz tengerbe eresztését.

– mondta Vang, majd hozzátette, hogy Kína komolyan aggódik és elítéli ezt, így komoly lépéseket tett Japán felé. Elmondta, hogy az elmúlt több mint két év során a törvényesség, a jogszerűség és a szennyezett víz óceánba eresztéséről szóló japán terv jogszerűségét és biztonságát újra és újra megkérdőjelezte a nemzetközi közösség, azonban Japán továbbra sem foglalkozik a főbb nemzetközi aggályokkal, mint például a tisztítóberendezés hosszú távú megbízhatósága, a szennyezett vízzel kapcsolatos adatok hitelessége és pontossága, valamint a megfigyelési megállapodás hatékonysága.

PestiSracok facebook image

– mondta Vang, hozzátéve, hogy ez indokolatlan, észszerűtlen és szükségtelen Japán számára, hogy továbbra is keresztülvigye az ezzel kapcsolatos tervét.

– mondta el Vang, és hangsúlyozta, hogy Kína minden szükséges lépést meg fog tenni a tengeri környezet védelme, az élelmiszerbiztonság, és az emberek életének és egészségének védelme érdekében.

A fukusimai nukleáris erőművet 2011-ben pusztító földrengés és szökőár sújtotta, ami miatt az atomerőműben a világ második legsúlyosabb nukleáris balesete következett be. Az erőműnél összegyűlt szennyezett vizet óriási tartályokban tárolják, de a létesítmény felszámolásához fel kell szabadítani a helyet, ezért a vizet megtisztítják, sokszorosára hígítják és évtizedeken át fokozatosan engedik a tengerbe. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a terv összhangban áll a nemzetközi biztonsági szabványokkal, és a víz tengerbe engedése elhanyagolható hatással lesz az emberekre és a környezetre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.