Pesti Srácok

Kínos magyarázkodásba kezdett Márki-Zay Péter a volt bábacége botrányos beszámolója miatt

Kínos magyarázkodásba kezdett Márki-Zay Péter a volt bábacége botrányos beszámolója miatt

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértődött az Origo csütörtöki cikkén, miután a portál megírta, hogy valami nem stimmel az otthonszüléses, családi vállalkozásának a pénzügyeivel sem, mivel a cég valószínűsíthető árbevételének fele – ami egyébként a cég honlapján, általuk megadott adatokból kiszámolható – szőrén-szálán eltűnt, nem szerepel a beszámolókban.

Ennek oka az lehet, hogy igaz, amit Hódmezővásárhelyen beszélnek: a polgármester családi cége sokszor elfelejt számlát adni a szülések után, ezzel pedig elkerüli az adózást – írta az Origo. Márki-Zay Facebook-bejegyzésében a szokásos módon Rákosi-korszakot emlegetett, és bőszen magyarázni kezdte a problémás időszakban épp általa vezetett cég bizonyítványát, arról győzködve a követőit, hogy a jelentős pénzbeli eltérés azért van, mert voltak, akik nem, vagy kevesebbet fizettek. Magyarázatában számos logikai bukfenc van; nem egyértelmű, hogy nem kerülték-e meg az adófizetést A Te Szülésed Kft.-nél. A polgármester - védve a magáról kialakítani szándékozott feddhetetlen, tisztakezű imázst - hosszas, kínos magyarázkodásba kezdett az Origo cikke miatt. Márki-Zay számos érvet próbált felsorakoztatni arról, hogy miért is tűnt el a fele a cég árbevételének, azaz miért jön ki kétszer akkora árbevétel, mint kellene. Ez az általuk a honlapon megadott éves, levezetett szülésszám és a megadott fix, száznyolcvanezer forintos ár szorzatából áll össze. A polgármesternek vélhetően azért is kínos az ügy, mivel a tárgyalt időszakban – 2011 decembere és 2017 decembere között – éppen ő volt a családi vállalkozás ügyvezetője, azaz ő felelt a cég szabályos ügyviteléért.

Átlátszó trükközés a bevételekkel

Márki-Zay Péter magyarázatai szerint sokaktól semmit nem fogadott el a bábaként dolgozó felesége, az Origo szerint azonban kétséges, hogy a bába a szülések felénél ingyen asszisztált volna. A várandós gondozásra nem Felíciához járó kismamák eleve csak százhúszezer forintot fizettek – állította Márki-Zay, ami azért különös, mivel az azóta törölt honlapon épp az szerepelt, hogy a szolgáltatás díja független attól, hogy az anya a várandósság mely szakaszában jelentkezik. A 2016. májusi emelés az abban az évben szülő kismamákat alig érintette, hiszen ők többnyire május előtt már leszerződtek – védekezett a polgármester, amivel az a gond, hogy 2017-ben is eltűnt a bevétel fele. A már törölt honlapon azzal dicsekedtek, hogy hatvannyolc szülést vezetett le ebben az évben a bábacég, így a száznyolcvanezer forintos rögzített áron számítva 12 240 000 forint árbevétel jönne ki, a cégjegyzékben azonban árbevételként 6 501 000 forint szerepel. Márki-Zay Péter szerint a felesége praxisában az összes anyáról és minden nála született kisdedről teljes dokumentáció van, amelyeket évekre visszamenőleg ellenőrizhetnek a hatóságok. Vélhetőleg ez az állítás is alaptalan, mivel abban a folyamatban lévő büntetőperben, ahol egy csecsemő halála miatt Márki-Zaynét is meghallgatták tanúként, a bíró szerette volna látni a szülészeti cég – A Te Szülésed Kft. – szerződését a vádlottakkal, de a polgármester erre azt felelte, hogy az már nincs meg.

PestiSracok facebook image

A botrányosan működő cégből igazolt át polgármesternek Márki-Zay

Az Origo olyan helyi információk birtokába jutott, melyek szerint a magát tisztakezűnek beállító Márki-Zay Péter és felesége otthonszüléseket lebonyolító cégének pénzügyei nem stimmelnek; a beszámoló nem a valós adatokat tartalmazza, mégpedig azért, hogy a bevétel nagy részét elrejtse. A céljuk vélhetően az, hogy csökkentsék az adóalapjukat; az elvégzett szolgáltatások egy része után nem adtak számlát, így nem is számolták el azokat. A Te Szülésed Kft.-ben Márki-Zay Péter volt az ügyvezető és a tulajdonos is az alapítástól, azaz 2011 decemberétől hat évig, amikor a már a polgármesterségről ábrándozó Márki-Zay vélhetően a sorozatos botrányok, csecsemőhalálok miatt kiszállt a felesége zűrös bizniszéből. Amennyiben ez így van, akkor ez adóelkerülés, ami különösen kínos és botrányos a polgármester esetében – írta az Origo.

Forrás: Origo; Fotó: Vásárhely24.com

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.