Még 2016 szeptemberében nevezték el Göncz Árpádról a XIII. kerület Árpád-híd pesti hídfőjénél fekvő központi részét Göncz Árpád városközpontnak. Az ötletgazda a kerület veterán MSZP-s polgármestere, Tóth József volt, de talán senki sem gondolta, hogy jelentősége lesz a változtatásnak. Most azonban napvilágot látott, hogy a 3-as metró felújítása után a megújult Árpád-híd megálló is az ellentmondásos megítélésű egykori államfő nevét viselve, Göncz Árpád városközpont néven működik majd. Vajon lesz-e ez ellen is olyan felzúdulás, mint a Moszkva tér visszanevezése ellen Széll Kálmán térre?
Már az egy és negyed évvel ezelőtti névváltoztatáskor is ott tobzódtak a balliberális oldal régi bútordarabjai, jelen volt Kuncze Gábor, Suchmann Tamás, Fodor Gábor, Horváth Csaba, vagy éppen Hiszékeny Dezső, a kerület országgyűlési képviselője. Tóth József polgármester és átnevezési ötletgazda Göncz Árpád egyszerűségét és példakép mivoltát emlegette, Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a korábbi köztársasági elnök egyenességét és erkölcsi tartását gondolta fontosnak kiemelni. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes akkori szavai szerint, az ilyen gesztusokkal lesz a város része Göncz Árpád és szellemisége, egyfajta élő lelkiismeretként.
Ma viszont nyilvánosságra került, hogy nemcsak a XIII. kerületi balliberálisok, valamint az MSZP és a néhai SZDSZ öregjeinek szívében él majd a Göncz Árpád városközpont, ugyanis ilyen névre keresztelik a felújított hármas metró Árpád-hídi megállóját is. A döntés sokakat megdöbbentett, hiszen Göncz Árpád megítélése csak a balliberális körökben egyöntetű. Azonban ha a médiát korábban teljesen leuraló véleményeken túlra is tekintünk, akkor az SZDSZ-tagként a rendszerváltoztatásban betöltött szerepét illetően sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, nem szólva az 1956 utáni börtönéveket illető, vele kapcsolatos szóbeszédről.
Kérdés, hogy a felháborodás képes-e megakadályozni, hogy egy messze nem egységes tiszteletnek örvendő, ellentmondásos megítélésű személy nevét megkapja egy metróállomás. Ugyancsak érdekes lehet, hogy ha valóban Göncz Árpád városközpont lesz az Árpád-híd megállóból, vajon ez esetben is felharsognak-e azok a hangok, amelyek például a Széll Kálmán tér név visszaadásakor fennen hirdették, hogy „nekem örökre Moszkva tér marad”.
forrás: 24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS