Pesti Srácok

Kiss Rajmund a PS-nek: Tragikus lépés lenne uniós szankciókat bevezetni kínai vállalatok ellen (Videó)

Május 9-én Kijevben járt Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, ahol bejelentette, már tervezik a 11. uniós szankciós csomag bevezetését. Zelenszkij elnök továbbra is követeli, hogy az EU lépjen fel az orosz atomenergia exportja ellen, azonban ez továbbra sem reális lépés. Ami viszont aggodalomra ad okot, hogy a tervek szerint az unió már nemcsak orosz, hanem kínai, török és arab cégek ellen is szankciókat vezetne be. Az indoklás szerint ugyanis 7 kínai vállalat segítette az orosz fegyvergyártást. Ez viszont egy súlyosan destabilizáló lépés lenne az uniós gazdaság számára. Továbbá a Nemzetközi Alap Ukrajnáért - egy olyan országcsoport, amely Nagy-Britanniát, Norvégiát, Hollandiát, Dániát és Svédországot foglalja magában - a múlt héten közzétett egy felhívást, amely szerint olyan vállalatok jelentkezését várják, amelyek képesek lennének a 300 km-es (190 mérföldes) hatótávolságú lőszereket biztosítani Kijev számára. Amennyiben ez megvalósulna az a háború súlyos eszkalációját jelentené, hiszen az ukránok feltehetően nem kerti dísznek használnák az említett tüzérségi lőszereket. Ezeket a témákat elemezte lapunknak Kiss Rajmund az MCC Diplomáciai Műhelyének a vezetője. Részletek a videóban.

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.