Pesti Srácok

Kissinger az amerikai-kínai kapcsolatokról tárgyalt Pekingben a kínai védelmi miniszterrel

Kissinger az amerikai-kínai kapcsolatokról tárgyalt Pekingben a kínai védelmi miniszterrel

Az Egyesült Államoknak stabil stratégiai megfontolásokkal kellene tárgyalnia Kínával – fogalmazott Li Sang-fu kínai védelmi miniszter, miután Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszterrel (1973–1977) folytatott magánjellegű megbeszélést a kétoldalú kapcsolatokról Pekingben, kedden.

– fogalmazott Li. A kínai védelmi tárca vezetője azután nyilatkozott így, hogy az elmúlt hetekben több amerikai vezető politikus is Kínába látogatott. Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter pekingi tárgyalásai a két nagyhatalom közötti külpolitikai és gazdasági-kereskedelmi feszültségek enyhítését célozták.

Li és Kissinger mostani találkozóját a magas szintű kínai–amerikai katonai-védelmi kapcsolatok fagyos légkörében rendezték, miközben egyre intenzívebb csapattelepítések és katonai incidensek zajlanak Kelet-Ázsia térségében. Li szavai szerint "az amerikai oldalon egyesek nem képesek ugyanabba az irányba haladni, mint a kínai oldalon, amelynek eredménye, hogy a kínai-amerikai kapcsolatok mélypontra jutottak a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta" – fogalmazott a kínai védelmi minisztérium közleménye.

PestiSracok facebook image

Kissinger szavai szerint az Egyesült Államoknak és Kínának meg kellene szüntetnie a félreértéseket, békésen egymás mellett kellene élnie, elkerülve a konfrontációt. A történelem és a gyakorlat folyamatosan bebizonyították, hogy sem az Egyesült Államok, sem Kína nem engedheti meg magának, hogy ellenfélként kezelje a másikat. Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta Kissinger pekingi látogatását, mivel nem akart véleményt mondani olyan "amerikai állampolgárok magánlátogatásáról, akik nem tagjai az amerikai kormányzatnak".

Az idén 100 éves Kissinger Richard Nixon és Gerald Ford néhai amerikai elnökök kormányában töltött be külügyminiszteri, valamint nemzetbiztonsági tanácsadói posztot, és kulcsszerepet játszott a Washington és Peking közötti politikai és diplomáciai kapcsolatok normalizálásában az 1970-es években.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Thomas Peter

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.