Pesti Srácok

Kiszabadult a börtönből a Brink's pénzszállítóját kifosztó vagyonőr - A milliárdos zsákmányt azóta sem találják a rendőrök

Kiszabadult a börtönből a Brink's pénzszállítóját kifosztó vagyonőr - A milliárdos zsákmányt azóta sem találják a rendőrök

A PestiSrácok.hu információi szerint feltételesen szabadult az állampusztai börtönből a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb sikkasztásának elkövetője, a Brink's pénzszállítóját és a benne lévő milliárdos értékű valutát 2011-ben eltulajdonító sofőr, L. Róbert. Őt és társát öt nappal a bűncselekmény után ugyan elfogták, de a harmadik elkövetőt és az elrejtett - több mint egymilliárdos - zsákmányt a mai napig nem találják a rendőrök. Tóth Tamás akkori budapesti rendőrfőkapitány szerint az óriási összeg felkeltette az alvilág érdeklődését is, így a két férfi örülhet, hogy egyáltalán életben maradt.

Még 2017. augusztus 6-án, feltételesen, kedvezménnyel szabadult az állampusztai börtönből L. Róbert, aki hat évvel ezelőtt társaival elsikkasztotta az őrzésére bízott milliárdos pénzszállítmányt –tudta meg a PestiSrácok.hu. A Brink's pénzszállító autó sofőrje 2011. november 30-án a II. kerületi Medve utcából az I. kerületi Donáti utcába, egy teremgarázsba hajtott a rá bízott gépkocsival. A pénzt ott egy 1992-es évjáratú, fehér színű Volkswagen Passatba pakolta át társaival, majd elhajtottak. A rendőrök hamar megtalálták a meneküléshez használt autót, a bűncselekmény után öt nappal pedig lecsaptak L. Róbertre és bűntársára, V. Péterre. Utóbbi férfit már a NAV is kereste.

Az alvilág is kereste az elsikkasztott milliárdot

Az ügyön száz nyomozó csaknem hatezer munkaórát dolgozott. Tóth Tamás akkori budapesti rendőrfőkapitány szerint az elfogottak szerencsések, hogy életben maradtak, mert az óriási összeg felkeltette az alvilág érdeklődését is.A Brink's páncélozott autója 1,2 milliárd forintot rejtett főleg valutában, amiből mindössze 60 milliónyi került elő dollár és euró bankjegyekben. A bűncselekmény értelmi szerzőjét és a pénz nagy részét a mai napig nem találják a rendőrök, akikben az is felmerült, hogy egy korábbi, hasonlóan elkövetett bűncselekményinspirálhatta L. Róbertéket. A vádlottakat első fokon nyolc és fél év, illetve tizenkét év börtönbüntetésre ítélték.L. Róbertet sikkasztás miatt, V. Pétert pedig halmazati büntetésként - mint különös visszaesőt - sikkasztás ügyében mint bűnsegédet, valamint közokirat-hamisítás kapcsán ítélte el 2013 decemberében első fokon a bíróság. A vád szerint L. Róbert elsőrendű vádlott 2010 második felétől egy pénz- és értékszállító cégnél dolgozott biztonsági őrként, feladata pénzszállítás volt egyes pénzintézetek, illetve a cég központi értéktára között. A két vádlott 2011 novemberében - az ügyészség számára ismeretlenül maradt társukkal vagy társaikkal együtt - elhatározták, hogy megszerzik az elsőrendű vádlott által vezetett autóban szállított pénzt.

PestiSracok facebook image

Fedezte szabadon maradt társát

A bíró nem fogadta el a vádlottaknak a pénz eltűnésére adott magyarázatát, amely szerint az útközben elromlott személyautót otthagyták, és mire visszaértek, ismeretlenek elvitték belőle a pénzt tartalmazó zsákokat. L. Róberttel kapcsolatban a tanácsvezető hozzátette: biztosan volt még legalább egy társa az elkövetésben a másodrendű vádlotton kívül, és az, hogy őt fedezi, "enyhítő körülménynek biztosan nem tekinthető". A bíró elmondása szerint a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás öttől tíz évig terjedő büntetési tételének középértékét meghaladó nyolc és fél éves börtönbüntetést az indokolja, hogy "érzékeltetni kell: nem éri meg ilyen bűncselekményt elkövetni". A bíróság a vádlottakat mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyektől, mintegy hatmillió forint bűnügyi költség megtérítésére kötelezte őket, és vagyonelkobzást rendelt el velük szemben. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek megalapozatlanságra, illetve téves minősítésre hivatkozva. Fél évvel később másodfokon mindkét terhelt büntetését enyhítették, így kerülhetett sor arra, hogy L. Róbert már tavaly augusztusban feltételesen szabadult. Értesüléseink szerint jó eséllyel áprilisban V. Péter is elhagyhatja a rácsos intézményt. Az ügyben kerestük a rendőrséget is, hogy az elmúlt hat évben sikerült-e a harmadik elkövető és a pénz nyomára bukkanniuk. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.