Pesti Srácok

Kiszelly Zoltán: Márki-Zay Péter nem a magyarok többségét képviseli, hanem külső érdekeket

Kiszelly Zoltán: Márki-Zay Péter nem a magyarok többségét képviseli, hanem külső érdekeket

Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója az M1 műsorában az egyes amerikai körök, Lengyelország és a balti államok által felvetett légtérzárral kapcsolatban elmondta: ezt csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendelheti el, ahol Oroszország vétójoggal rendelkezik, így borítékolható, hogy nem szavazzák meg, tehát nem jöhet létre.

Kiszelly Zoltán az M1 műsorában kiemelte: jelen pillanatban két álláspont van. Az egyik az, hogy az Oroszország által indított háború miatt Vlagyimir Putyin rendszerét meg kell dönteni – ez a konfliktus eszkalációjának útja. A másik álláspont szerint Oroszország és Ukrajna között zajlik háború, amiből ki kell maradni, nem terjedhet ki más országokra. A kutatások szerint a magyarok 75–80 százaléka a béke mellett áll; egyetértenek azzal, hogy nem szabad fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába, hanem diplomáciai megoldásra van szükség. Eszkalációt egyes amerikai körök, valamint a lengyelek, illetve a balti országok szeretnének, a nagy nyugati országok és a NATO azonban nem akar háborúba sodródni, ki akar maradni ebből a konfiktusokból, és elleneznek minden NATO-n kívüli akciót; ez a többségi álláspont.

Kiszelly Zoltán kiemelte: a magyar baloldal ezzel szemben most is a globalista álláspontot képviseli, csakúgy, mint 2015-ben; akkor azt követelték, hogy nyissuk meg a határt a migránsok előtt, engedjünk be mindenkit – akkor is külső érdeket képviseltek, akárcsak most. Hozzátette: kisebbségben vannak most, akik eszkalálnák a háborút, a baloldal azonban ehhez az állásponthoz asszisztál. Ahogyan a migráció idején is, a baloldali szavazók erősen megosztottak voltak; most is ezt mutatják a számok, a baloldali szavazók húsz százalékánál kevesebb akar fegyvert és katonát küldeni Ukrajnába, ami háborúba sodorná az országot. Kiszelly Zoltán a baloldal kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte: legújabban Kocsis-Cake Olivio vetette fel, hogy zárjuk el az orosz gázt. Márki-Zay Péter is beszélt korábban arról, hogy világpiaci árakra van szükség, és el kell törölni a rezsicsökkentést. Hozzátette: ebben az esetben gáz sem lenne amúgy, nemhogy áremelkedés.

Azt is kiemelte, hogy abban következetesek, hogy Márki-Zay Péter korábbi (később saját maga által cáfolt) kijelentéseit alátámasztják; példa erre a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, aki férjét és fiait ugyan nem, de másokat háborúba küldene. Az elemző felidézte, hogy szinte minden napra jut egy baloldali politikus, aki hasonlóképpen nyilatkozik; példaként említette Iványi Gábort, Cseh Katalint és Berg Dánielt. Úgy véli, ez egyértelműen alátámasztja, hogy amit korábban mondtak, azt komolyan gondolják, hiszen nap mint nap újra elismétlik. A Momentum európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin nyilatkozata szerint egyértelmű, hogy Ukrajnának fegyvereket kell kapnia. A Momentum politikusai közül korábban Fekete-Győr András és Berg Dániel is kiállt a fegyverszállítások mellett; utóbbi az ukrajnai repüléstilalmi zóna bevezetésének lehetőségét is felvetette. Márki-Zay Péterről szólva Kiszelly Zoltán azt mondta, összevissza beszél; amit kimondott, másnap letagadja, ezért nem lehet komolyan venni, és egyértelműen látszik, hogy nem a magyar emberek többségét képviseli, hanem valamiféle külső érdekeket.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.