Pesti Srácok

Kiszivárgott egy momentumos jegyzőkönyv: elbulizták a pénzt, belső válság alakult ki

Kiszivárgott egy momentumos jegyzőkönyv: elbulizták a pénzt, belső válság alakult ki

Egy 2017. december 19-i momentumos elnökségi ülésen készült jegyzőkönyv került a Mandiner birtokába, ami arról szó, hogy már ekkor komoly válság és belső ellentétek jellemezték a pártot. Fekete-Győr András lemondással fenyegetőzött, Orosz Anna sírt, Soproni Tamás bizalmát vesztette, a korábbi kampányfőnök pedig arról világosította fel az egybegyűlteket, hogy elbulizták a pénzt, nem lesznek így párttámogatók és egyébként nincs értelme a Momentumot így csinálni, ami egy drága tanulópénze lesz Magyarországnak. Ebből az szűrhető le, hogy sem politikai, sem szervezeti struktúra nem jellemzi a pártot. Az ő esetük pedig kísértetiesen hasonlít az LMP-ben is kudarcot vallott szélsőbaloldali akcionalizmusra.

A jegyzőkönyv egyik része a „Kampányvezető beszámolója”, amit ekkor még Zaránd Péter vezetett, akinek személye megosztó volt a párton belül. A kommunikációs csapat tagjai ekkor többek között Papp Gergő, Tölcsér Borbála (aki az I. kerület önkormányzati képviselője jelenleg) és Gyuris Dóra volt, aki Papp exbarátnője. A kommunikációs csapat Zaránd leváltását sürgette, ezért egy belső levelet írtak, ami kiszivárgott és botrány lett belőle.

Elbulizták a pénzt

A Momentum anyagi válsága akkor kezdődött, amikor párttá alakultak, ekkor rendezték ugyanis a Nyitás Fesztivált, ami az LMP-s Ungár Péter botránya miatt is emlékezetes. Az eseményre nem sokan voltak kíváncsiak, viszont sokba került, ami miatt anyagi válság merült fel. A kampányvezető szerint azonban nem, hogy nem volt pénzük, mínusz 15 millióban voltak. Anyagilag annyira rosszul álltak, hogy még arra is alig futotta Zaránd szerint, hogy október 23-án valamilyen színpadra felállhassanak a vezetők. Cseh Katalin és Zaránd sérelmezte, hogy ugyan megvoltak a felelősei az anyagi krízisnek (Papp Gergő), mégsem vontak felelősségre senkit. A következmények nélküliség azonban jellemzi a Momentumot. Zaránd Péter arról beszélt, ilyen működés mellett nem is lesznek olyanok, akik pénzzel támogatnák a pártot.

PestiSracok facebook image

Belső leszámolás

Zaránd és Papp Gergő között ekkor már kézzel fogható volt a feszültség, és az elnökség megkérte Zarándot, hogy váltsa le az inkompetens tagokat, aminek eleget is tett. Elsőként Papp Gergő és akkori barátnője, Gyuris Dóra került lapátra, de Pencz Andrást is elküldték. Válaszként petíciót írtak a távozni kényszerülők és Zaránd leváltását követelték, majd Fekete-Győr Andráshoz fordultak, hogy így presszionálják az elnökséget, de Fekete-Győr tagadta, hogy ő lenne ennek az élén. Majd fény derült arra, hogy a pártelnök attól félt, hogy sokan távoznak majd a pártból, ha nem váltják le Zarándot és ő is az aláírók között volt, hogy legyen mivel nyomást gyakorolni. Az elnökségi ülés végül 4:1 arányban Zaránd megtartása mellett döntött, köztük Orosz Anna, Cseh Katalin és Soproni Tamás is, de Fekete-Győr a távozást akarta, majd azzal zsarolta meg párttársait, hogy lemond az elnökségről. A pártelnök nélkül, érzelmi túlfűtöttségben tárgyaltak a voksolók, Orosz Anna sírt, Soproni Tamásban pedig eltört valami. Úgy fogalmazott:

A lap információi szerint mindez valóban törést okozott a két politikus kapcsolatában, és szerepe volt benne, hogy nem sokkal később, 2018 januárjában Soproni és néhány párttársa megpróbálta leváltani a pártelnököt.

Morális szinten nulla a teljesítmény

Zaránd végül lemondott, de véleményét elmondta. Szerinte ezt a pártot Papp Gergő, Gyuris Dóra, Tölcsér Borbála és Kiss László vezetik, hiszen tudtak nyomást gyakorolni a döntéshozókra zsarolással.

Zaránd szerint ez egy krízishelyzet a párt életében, amit, ha nem sikerül megoldani, mert

Majd hozzátette:

Forrás: Mandiner, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.