Az Országgyűlés 124 igen és 25 nem szavazattal úgy döntött, felmenti Demeter Mártát a honvédelmi és rendészeti bizottságban betöltött tagsága alól – posztolta Németh Szilárd Fidesz-alelnök. Demeter Márta LMP-s társelnök felmentését Kövér László házelnök javasolta – írja a HVG.
Kövér László az Alkotmányvédelmi Hivatal új jelentése után kezdeményezte Demeter felmentését, az AH szerint Demeter Márta egyes lépései nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek. Demeter alelnöke volt a bizottságnak. Az Orbán Flóra-ügy miatt kellett távoznia: tavaly október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, azt tudakolva, hogy miért utaztatták a honvédség A319-es Airbusával Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök egyik lányát, Flórát. Kiderült, nem Orbán, hanem egy azonos vezetéknevű katona kétéves lányáról van szó, aki – édesanyjával együtt – engedéllyel utazott a gépen. Egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította Demeter Márta, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatóját, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztost. Erre reagálva a Honvédelmi Minisztérium több képviselője is közölte, hogy Maróth Gáspár nem utazott a gépen.
Forrás: HVG Fotó: MTI /Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS