Pesti Srácok

Klaus Iohannist választották Romániában újabb öt évre államfővé

Klaus Iohannist választották Romániában újabb öt évre államfővé

A belföldi szavazóhelyiségek zárása után közzétett exitpoll-becslések szerint a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő vasárnap magabiztos győzelmet aratott a romániai elnökválasztás második fordulójában szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila exminiszterelnök felett, és így a következő öt évben is ő lesz Románia elnöke.

A román hírtelevíziók helyi idő szerint vasárnap 21 órakor (közép-európai idő szerint 20 órakor) ismertették a belföldi szavazókörökből távozó választók megkérdezése alapján készült becsléseiket, amelyek szerint Iohannis az érvényes voksok több, mint 65 százalékával nyert. A részvétel magasabb volt, mint az első fordulóban, a milliós nagyságrendben voksoló román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntött, a romániai magyarok többsége azonban tüntetően távol maradt az urnáktól.

A romániai választások történetében először most már minden tizedik voksot külföldön adtak le. Belföldön több, mint 9 millióan szavaztak, míg külföldön a romániai urnazárásig 926 ezren. A külképviseleteken azonban még folytatódott a voksolás, hiszen mindenütt helyi idő szerint 21 órakor zárnak a szavazóhelyiségek. A részvétel így összességében legalább két-három százalékkal meghaladhatja az első fordulóban mért 51 százalékot. Az első – alig néhány százalékos feldolgozottságot tükröző – részeredmények is a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként induló Klaus Iohannis államfő kategorikus, 60 százalék feletti győzelmét mutatták.

A magyar választók – akik öt évvel korábban döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy Iohannis legyőzze a sokkal esélyesebbnek tartott Victor Ponta akkori szociáldemokrata kormányfőt – tömeges távolmaradásukkal jelezték, hogy csalódtak az újrázni készülő államfőben, és Dancilát sem tartják alkalmasnak az államfői tisztségre. A magyar többségű megyékben a részvétel fele volt az országos átlagnak: Hargita megyében a jogosultak 22,9, Kovászna megyében 25,9 százaléka adta le voksát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.