Pesti Srácok

Klopp szeretné, ha a focistáknak nem kellene politikai üzeneteket közvetíteniük

Klopp szeretné, ha a focistáknak nem kellene politikai üzeneteket közvetíteniük

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a katari világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen.

A német tréner úgy fogalmazott: senki nem tett semmit, amikor az ázsiai ország 12 éve megkapta a rendezés jogát.

Katar hosszú ideje a kritikák kereszttüzében áll a vendégmunkások sanyarú, sokszor embertelen munkakörülményei miatt. A Guardian című brit lap tavaly februárban tett közzé egy elemzést, mely szerint 2010 óta 6500 dél-ázsiai munkás veszíthette életét építkezések közben, a munkavállalók nemzetközi érdekvédelmi szervezete pedig többször felhívta rá a figyelmet, hogy az ország nem közli a haláleseteket.

Katar jelezte, hogy dolgozik a munkavállalói jogok fejlesztésén, ugyanakkor a sajtóhíreket és vádakat visszautasította, ahogy az Amnesty International tavalyi jelentését is, mely szerint továbbra is dolgozók ezreit zsákmányolják ki az országban.

PestiSracok facebook image

Klopp szerint két héttel a torna rajtja előtt a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk, s nem a tiltakozásra.

A szakember szerint a vb egy torna, amelyen a játékosok megpróbálják a legjobbjukat nyújtani az országukért, és semmi közük a körülményekhez.

– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a helyszínkijelölés vitatott körülmények között történt, az eljárás nem volt helyes, de megtörtént.

– mondta. A vb november 20-án kezdődik és december 18-án ér véget.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.