Pesti Srácok

Klubrádiós műsorvezetőt indít polgármester-jelöltként Józsefvárosban a Momentum

Klubrádiós műsorvezetőt indít polgármester-jelöltként Józsefvárosban a Momentum

Pikó András rádiós műsorvezetőt, a Klubrádió munkatársát kérte fel polgármester-jelöltnek az őszi önkormányzati választásokra Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban a Momentum az együttműködő ellenzéki pártok nevében - írja a Népszava. Pikót támogatja a Momentum és a C8 Civilek Józsefvárosért Civil Társaság mellett szinte az összes ellenzéki párt (MSZP, Párbeszéd, DK, Momentum, Szolidaritás, LMP), kivéve a Jobbikot.

Pikó a Media1 kérdésére elmondta, hogy nagyon nehéz döntést hozott, hiszen közel 30 évnyi rádiós múlt van a háta mögött - abból 18 év a Klubrádiónál, ahol nagyon szeretett dolgozni -, de végül beadta felmondását a Klubrádióban annak érdekében, hogy józsefvárosi polgármesteri kampánya, politikai szerepvállalása miatt ne érhesse támadás a Klubrádiót. Szavai szerint Józsefváros működését a madridi önkormányzat mintájára alakítaná át. Azt mondta, bármely kerületi lakos kezdeményezést indíthatna a városrészben, tehát részvételi demokráciában működne a továbbiakban a VIII. kerület, és a lakosság jobban beleláthatna az önkormányzat működésébe. Ezen kívül felmondaná "a Lokál című kormánypropagandista újsággal kötött támogatási szerződést", továbbá a kutyafuttatók ügyét is szeretné rendbe tenni, és növelné a zöldfelületeket a kerületben.

Forrás: Népszava; Fotó: Klubrádió Facebook-oldala

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.