A fővárosi tüntetéssel egy időben több vidéki helyszínen elkezdődtek a demonstrációk. Tapolcán az MSZP és a Jobbik, Rig Lajos és Mesterházy Attila hívták közösen utcára az ellenállókat. A Fidesz-irodánál meghirdetett helyszínen meglepetés várta a tüntetőket, mert körülbelül 50-70 fő állt sorfalat, hogy védjék az irodát, ha be akarnának oda törni. A tüntetők annak ellenére, hogy a környező településekről, autókkal többeket is csoportokban hoztak, legfeljebb százan lehettek. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy az ellentüntetők és a helyszínt biztosító rendőrök közel annyian voltak, mint a tüntetők. A demonstrálók hólapátra erősített táblákat lengettek, míg az ellentüntetők végig skandáltak Rig Lajos és Mesterházy Attila beszéde alatt. Szólt a “2006”, “szemkilövetők”, “Soros-bérencek” és az “árulók” rigmus, majd menet közben elszabadultak az indulatok. Bár komolyabb atrocitás nem történt, és nem is sérült meg senki, de Mesterházy Attila egy méretes hógolyót kapott az arcába.
A Fidesz-iroda felett a jobboldali aktivisták molinót feszítettek ki már a délelőtti órákban, mely a jobbikos és a szocialista politikust, valamint Gyurcsányt és Soros Györgyöt ábrázolja. A felirat szerint “összenő, ami összetartozik”, majd felsorolják az ellenzéki politikusok fő bűneit is. Rig fotója alatt szerepel, hogy nem szavazta meg a bevándorlásellenes törvényt, sem a devizahitelesek megsegítését, sem az ápolási díj emelését. Mesterházy és Gyurcsány fotója alatt pedig arra emlékeztetnek, hogy szétverték a családtámogatási rendszert, csődbe vitték az országot, 2006-ban lövettek a magyarokra és beengednék a migránsokat.

A tüntető “tömeg” madártávlatból. Eközben a helyi jobbikos újság azt írja, hogy több százan tüntettek. De Mesterházy is 400 résztvevőt emleget a Facebook-oldalán.
A demonstráción az MSZP és a Jobbik mellett a Kétfarkú Kutyapárt helyi erői voltak jelen. Forrásaink szerint a körülbelül 100 fős tüntető csoport nagy része az ellenzéki pártok tapolcai és környező települések szervezeteinek vezetői, tagjai és aktivistái, illetve néhány nyugdíjas volt. Civil, dolgozó embereket gyakorlatilag alig láttak, pedig a tüntetést elméletileg a Munka Törvénykönyvének módosítása ellen hirdették meg.
A demonstrálók hólapátokra erősített tábláikra azt írták: “független bíróságot, független médiát”, “elég volt a hazugságból, arroganciából, lopásból”. Valamint egy táblára az ajkai-tapolcai körzet fideszes országgyűlési képviselőjének, Fenyvesi Zoltánnak a fotóját ragasztották azzal a felirattal, hogy ő is megszavazta a túlóra emelését.
A tüntetők hangját egyébként alig lehetett hallani, ahogy a szónokokat is, mert a körülbelül 50-70 fős ellentüntető csoport végigskandálta a beszédeket.
Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy valójában nem fejlődik az ország, a kormány kizsákmányolja az embereket és külföldieknek adta el a hazát, amire szerinte nem lehetnek annyira büszkék. Míg Mesterházy beszélt, végig zengett a “2006”, “szemkilövetők” rigmus, azt is kiabálták a szocialista politikusnak, hogy “Soros-csicska, ne hazudj”. A bekiabálások között gyakran hangzott el a “Rákosi-pribék”, és a “büdös komcsik, hol a pufajkátok” mondat is.

Ezzel a molinóval várták az ellentüntetők a tüntetőket
Rig Lajosnak a balraátot szemmel láthatóan nem bocsátották meg korábbi támogatói sem. A jobbikos politikust gyakorlatilag kifütyülték. Az ellentüntetők torkuk szakadtából ordították: “áruló vagy”!
Azt, hogy mekkora baklövés a Jobbiknak a szocialistákkal való összeborulása, jól tükrözik Rig Facebook-oldalán a tüntetésre invitáló meghívó kommentjei. Egy korábbi támogatója például azt írja, rendkívül sajnálja, hogy a Jobbik idáig süllyedt:
Anno azért szavaztam rád és a Jobbikra hogy a kommunistákat végérvényesen eltüntessük, most pedig együtt bohóckodtok. Politikusi pályafutásod elindult a lejtmeneten… nagyon sajnáljuk… de ehhez nem statisztálunk.
A demonstráción többek közt felszólalt Árvai Gábor, a tapolcai MSZP elnöke is, akiről korábban megírtuk, hogy a nemesgulácsi iskolában, ahol igazgató, megütött egy sérült diákot. De szónokolt az a Pál József nyugalmazott katonatiszt, volt MSZP-, majd Jobbik- szimpatizáns, aki a térség fideszes országgyűlési képviselőjét felakasztotta volna. Erről ITT írtunk.
Végül a tüntetők és a szakszervezetek követeléseit is Mesterházyék olvasták fel, mivel szakszervezeti vezető meg sem jelent a demonstráción. Az MSZP-s politikus szerint azért, mert nem engedték el a főnökei.

Mesterházy Attilát egy ellentüntető méretes hógolyóval találta fejbe
A tüntetés egy órán át tartott és mindössze két kisebb atrocitás történt. A felhevült ellentüntetők közül nem mindenki tudta féken tartani indulatait. Mesterházy Attila egy méretes hógolyót kapott az arcába. Rig Lajosnak pedig beszéde közben üvöltötte valaki néhány centiméterről az arcába, hogy “hánynom kell tőled”.

Balról Rig Lajos (Jobbik), jobbról az ajkai Jobbik-elnök és egy kétfarkú kutyakölyök
A beszédek után a tüntetők percek alatt szétszéledtek.
Nézze meg képgalériánkat a tapolcai tüntetésről:
No gallery template found!Vezető kép: olvasói fotó
levegö
2019-01-09 at 11:17
Ugyan mår hol vannak az igazi lövedekek???
Arkon
2019-01-06 at 19:04
..”A szakszervezeti vezető szerint elég volt abból, hogy “mindhalálig” dolgozzanak az emberek.”…
Időszerű lenne, ha szakszervezeti vezetők is dolgoznának a heti 1 órás elfoglaltságot igénylő tüntetgetések helyett !
Ha csak heti 30 órát dolgoznának, akkor az általuk rabszolgának nevezett dolgozók legalább 30 órával többet pihenhetnének !!!!
És milyen sokan vannak…. titkárnőstül…stb !
a kulfoldi
2019-01-06 at 16:38
Az teny,hogy sosem elt uralkodo aki mindenkit boldogga tudott tenni,de egy biztos a legtobb hazaarulo libsinek bortonbe a helye.Es nem ellentuntetokre hanem vegrehajtokra van szukseg,habar az ellentuntetes is jo kezdet.
Nahát
2019-01-06 at 12:51
Kedves d’Artagnan! Hol hagytad Athost, Porthost, Aramist? Rólad már csak egy tollas kalap és egy combközépig érő csizma hiányzik!
kbandi1
2019-01-06 at 11:26
A jobbik még a balfékeknél is aljasabb, mert saját maguk szemetesbe robbanása után szépen vissza ácsingóztak a balfékekhez, mert a Zorbán még mindig nem bukott meg, amikor itt szenvednek a szellemileg alulkoronázott kormánybuktatók szervezete álcivilekkel támogatva.
idirablo
2019-01-06 at 11:19
«A ki minket kővel, mi azt mennykővel!» (Kossuth)
magyar
2019-01-06 at 11:03
Lassan indulni kell a BÉKEMENETNEK is. Csak kicsit hangosabban,látványosabban.
nemzeti
2019-01-06 at 11:01
MAGYAR DOLGZÓK ! remélem nem akartok újra Gyurcsány és kiterelt nyájának
mukanélkülieji lenni.
ómió
2019-01-06 at 10:19
Hűha! “Megzavarták” az efftársiasságot? Mi lesz így veled lumpen virtus?
marton gyöngyi
2019-01-06 at 10:11
TELJESEN IGAZ. KÉRDEZNÉM, HOGY A SOK NYALLER KÖZÜL KI AKAR LENNI A MINISZTER
Logikus
2019-01-06 at 08:09
Nagyon jó! Meg kell mutatni a hazug-áruló-BALLIBeknek, hogy nem csinálhatnak azt, amit akarnak. Elég volt! Mesterházy meg már a facebookon is hazudik, ugyanis szemmel láthatóan nincs 400 ember a fotókon és a helyiek sem említenek ennyit. Tehát miért hazudja le a nyilvánvalót?
immunitas
2019-01-06 at 06:33
Bravó Tapolca!
laura
2019-01-06 at 10:59
Remélem a normálisan dolgozó magyar emberek nem dőlnek be ezeknek
a tanácsköztársaságot akaró bolsevista utódcsőcseléknek?
Milli
2019-01-06 at 05:34
Ilyen hazugsagokkal szonokol Mesterhazy,hogy nemfejlodik az orszag ennyi minden nem epult az o 100 evuk alatt!koszonet a kormanynak,Nekik mindeg csak 100 napos program vol,ami soha nem valosult meg.Ennyi auto,udulesi lehetoseg soha nem volt.A boltok tomve vasarol a nep akkor mi nem jo?Ellenzek…..
Ágnes
2019-01-06 at 05:19
A budapesti tüntikézéseiknél is ellentüntetést kellene megszervezni—rendőri biztosítással–hogy ezek a mocskok ne csináljanak balhét—látva és tapasztalva dühükben azt,hogy Magyarország lakóssága nem kér az úteltorlaszolásokból ,abból hogy megbénítják a Fővárost a hazug álproblémájuk miatt—-amiről mindenki tudja hogy kamu—-itt a lényeg a soroscsicskák randalírozása—és a hataloméhsége—-kitartottsága !!!!!!
NEM KÉR MAGYARORSZÁG A BOHÓCOKBÓL !!!!!!!!!
túródóra
2019-01-06 at 00:05
Ezek a mocskok munkanélküli segélyen tartották a fél országot!Ezek egy rohadékok!
Kristóf
2019-01-05 at 23:19
Na a Házmester Attila megint “híres” lett. Ilyen egy élvonalbeli országos szoci politikus. Karizmatikus 😀
Esvány
2019-01-05 at 22:23
Nejem modja a 15/16 -os képről, ahol Lajosunk bambán figyel: Egy kép többet mond, mint ezer szó.
Nahát
2019-01-05 at 21:31
Kérjük szépen a hógolyós felvételt! Léci-léci!
Esvány
2019-01-05 at 21:42
Nekem az is tetszik, ahogy Lajos bámul ki az ürességéből!
muki
2019-01-05 at 22:02
10/10
Esvány
2019-01-05 at 21:28
Gátvölgxi Balázs! Legalább ne a jakobinusok jelszavát hoztad volna fel! Az egész mondanivalódat tetted semmissé, hazuggá vele!
Handbali
2019-01-06 at 12:20
„Liberté, Égalité, Fraternité” (magyarul: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”) a Francia Köztársaságnak az alkotmány 2. pontjába foglalt nemzeti mottója, amely a francia forradalom Liberté, égalité, fraternité, ou la mort! („Szabadság, egyenlőség, testvériség, vagy halál!”) jelmondatából származik.
Amit leírtam nem tettem semmissé, az a véleményem. Ahogy sokat járok sportmérkőzésre és bátran kiabálom, hogy Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Esvány
2019-01-05 at 21:23
Sejtettem, hogy nem lesz egy gigatüntetés a tapolcai, de hogy így sikerüljön! Le a kalappal az ellentüntetők előtt! Az este 7 órai ZDF Híradóban a pesti tünciről örömködött az adásvezető nő. (Ulfkotte könyvében olvasható róla, hogy 40.000 euróért vállalta el egy délutáni műsor moderálását.) Két idióta fiatalt kérdeztek, de egy-egy mondat után elvették a szót tőlük. Még a ZDF-nek is lehangoló volt a válaszuk. Ha jól láttam, akkor a dec. 16-ai tüntetés képeit vágták be, mert a Kossuth téren sötétedés utáni képeket nem mutattak.
gogol
2019-01-05 at 21:01
Minden elismeresem a FIDESZ tüntetöke a jozanul gondolkodoke!!!!!
CSAK IGY TOVABB
ciki
2019-01-05 at 20:43
Járjanak csak le vidékre uszítani ott majd megmutatják nekik az emberek, hogy hova takarodjanak. Eddig folyamatosan mucsai, bunkó, iskolázatlan parasztoknak titulálták a vidéki embereket, mert nagy többséggel a Fidesz-KDNP kormányra szavaztak zsinórban harmadszor. Nekik hiába mondják, hogy csőd szélén az ország, itt minden rossz, élhetetlen az ország, ugyanis tájékozottabbak az ott élő emberek, mint az összes ellenzéki politikus. Amúgy ezt a tüntetést is remélem élőben közvetítette az ATV, vagy nem.
Ragnar
2019-01-05 at 21:01
Igen. 😀 Elég nagy volt a sötétség a leesett hó ellenére… Csak pár ember után loholt a riporter csaj. Épp a Margit hidat akarták elfoglalni. A riporternő nagyon maximális becslése szerint 100-an.
zolatiguszti
2019-01-06 at 00:04
És rájöttek hogy 4-en kevesen lesznek 4 sávra + villamos és 2 járda? 🙂
Gondolom a riporter beleszámolta magát meg stábot is…
TS
2019-01-05 at 21:46
Így igaz! A vidékiek a balogok szerint a suttyók, as mucsaiak, a bunkók, most meg kedves választópolgárok, csak rájuk szavazzanak. De minimum lázadjanak fel, menjenek tüntetni, és legfőképpen nyalják a mucsaizók seggét. Ezek tényleg ennyire eszehugyinak hiszik az embereket.
Netta
2019-01-05 at 20:36
Harap utca három alatt
megnyílott a kityatár.
Kutyatár, kutyatár,
kutyafülű Aladár.
aladin
2019-01-05 at 20:28
Milyen kommunista lett ebböl a ganéj Ringböl. Elmennél te Ring a k…. aba.
MZperX
2019-01-05 at 20:25
Minden tiszteletem az ellentüntetőké !! Akik mernek személyesen kiállni a szélsőbaloldallal szemben. Fellépnek a frontvonalban és demonstrálják azt, hogy egy erőszakos kisebbség nem döntheti meg a többség által választott hatalmat ! Milyen alapon ?? Minden egyes településen ezt kell tenni, ahol a szélsőbal a hazaáruló Jobbikkal -sikeres választási programja nem lévén- hazug és primitív akciókat tervez. Mi jobbak vagyunk, mint ők, nem akarjuk megfélemlíteni a pártjaik irodáiban dolgozókat, de tudatosítsuk bennük, hogy nem állunk tétlenül, ha ők ezt tervezik. Ha esetleg erőszakot provokálnak és a média sunyi, hazug megtévesztésére vetemednek, éreztessük velük végre, hogy KISEBBSÉGBEN vannak. Hajrá !
Atosz
2019-01-05 at 20:23
Igy kell csinàlni minden sorozista tūntetèsre ellentūntetèst kell összehozni ezek ellen a bolsi csūrhe banda ellen!!!!!!
Habi
2019-01-05 at 21:30
Helyes.
Rendszeres
2019-01-05 at 22:59
Az a molinó lenne a követendő példa minden tüntikére és-vagy kivetítőn szemléltetni a 2006os cselekedeteiktől kezdve a többi bűnt, amit elkövettek ezek a fajankók.
ÉBRESZTŐ
pufff
2019-01-06 at 00:32
Az olvasás közben nekem is azonnal ez volt az első véleményem. Atosz tied a 10 pont.
Gravity Antal
2019-01-05 at 20:21
Inkább ellapátolhatták volna a havat, ha már volt náluk hólapát. Dehát, ezek még arra is alkalmatlanok.
eretnek
2019-01-05 at 20:20
A megrendelő elvárásait teljesítették. Ezt is ki lehet pipálni.
Azt a szegényes vidéki erőt is kifárasztják??? 😀
Most akartak belehúzni? A startnál? 😀
Ragnar
2019-01-05 at 20:18
Nos. Itt a példa, hogy milyen felelőtlen – feltehetőleg szándékosan- a liberálnyilasbolsevik banda. Talán azt gondolják, hogy majd a 2 milliós Fidesz tábor és a valóban hazaszerető exjobbikosok aszisztálni fognak az áhított forradalmukhoz…. Talán, Lehetne Más a Politika Elvtársak! Pedig mennyit hallottuk a 2000-es évek elején az MSzp nagy formátumú politikusaitól, hogy nem szabad utcai politizálást folytatni.
pufff
2019-01-06 at 00:26
MINNDEN ILYEN KORRUPT ,HAZUG ,MIGRÁNS IMÁDÓ ,NÉPBELÖVETŐ BALLIBERÁLIS TÜNTETÉSRE ELLENTÜNTETÉSSEL KELL VÁLASZT ADNI!