Pesti Srácok

Koncz Zsófia: az elmúlt egy évben ötezer bölcsődei férőhely jött létre

Koncz Zsófia: az elmúlt egy évben ötezer bölcsődei férőhely jött létre

Az elmúlt egy évben országosan mintegy ötezer bölcsődei férőhely jött létre - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen.

Koncz Zsófia a görögkatolikus egyház mintegy 390 millió forintos kormányzati támogatásból épülő új bölcsődéjének alapkőletételén hangsúlyozta, a bölcsődei férőhelyek számának növelése kiemelten fontos a családok, így a kormány számára is. A munka és a család közötti egyensúly megteremtése nagyon fontos ügy, ebben hihetetlen előrelépéseket tudtunk tenni az elmúlt időszakban:

- fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, ma már minden járásban működik bölcsőde és körülbelül 1200 település rendelkezik ilyen intézménnyel. Kifejtette, a vármegyében tizennégy évvel ezelőtt huszonkét településen 1422 bölcsődei férőhely volt elérhető, mára ez adat 115 településre 3958 férőhelyre változott, valamint 550 új férőhely kialakítása van folyamatban.

PestiSracok facebook image

Az egyházi fenntartású intézményeket említve Koncz Zsófia elmondta, 2010-ben az egész országban kilenc egyházi bölcsőde működött 215 férőhellyel, jelenleg pedig 220 intézményben 3233 férőhely áll a családok rendelkezésre. A vármegyében Miskolc, Felsőzsolca és Sajószentpéter után Szerencsen lesz ilyen intézmény, ami huszonhat gyermek ellátására lesz alkalmas, ami ezzel kiegészíti majd a városi bölcsőde négy csoportszobás, ötven férőhelyes szolgáltatását - tette hozzá.

A jövőre elkészülő, két csoportszobás bölcsődében hét új munkahely létesül majd - hangoztatta az államtitkár. Az eseményen köszöntőt mondott, Kiss Attila, Szerencs Fidesz-KDNP-s polgármestere, áldást mondott Orosz Atanáz görögkatolikus megyéspüspök.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.