Pesti Srácok

Konfliktust álmodnak Trump és Musk közé a haladókák a vámok miatt, nem is tévedhetnének nagyobbat

Konfliktust álmodnak Trump és Musk közé a haladókák a vámok miatt, nem is tévedhetnének nagyobbat

Boldogan adta közzé a teljes fősodorbeli sajtó, hogy hatalmas törés látszik kialakulni Donald Trump amerikai elnök és legfontosabb bizalmasa, Elon Musk között az Európai Unióra kivetett vámok ügyében. Le is vonták a kézenfekvő következtetést: Trump megbukott, már csak ki kell várni. Szerencsésebb lett volna nem a vágyaikból felhőt képezni, Elon Musk szavai ugyanis egyáltalán nem állnak szemben Trump vámtarifa rezsimjével. Bevezetés a hermeneutikába következik.

Mi lenne ideális és mi szolgálja most az érdekünket? Ez két kérdés. És néha a rá adott válaszok eltérnek egymástól. Mint pl. most, amikor Musk Salvinivel folytatott beszélgetésben kifejtette, reméli, hogy az Egyesült Államok és Európa a jövőben nagyon szoros partneri viszonyt lesz képes kialakítani, a jelenlegi szövetségnél is erősebbet és szorosabbat. Emellett hozzátette, hogy

Ez azt jelenti, hogy ha majd egyszer fennáll az a bizonyos ideális helyzet, ami most nem áll fenn, akkor Musk szerint érdemes lenne az Atlanti-óceán két partja között szabadkereskedelmet folytatni. Megkockáztatom, ezzel Donald Trump és egyetért, ahogy abban is, hogy jelenleg nincs ideális helyzetben és kapcsolatban a két kontinens.

PestiSracok facebook image

Ez kicsit olyan, minthogy nemsokára elmegyek ebédelni, és ha elmentem ebédelni, akkor eszem, de most még korán van, ezért nem eszem. Nincs konfliktus a két állítás között, nem érdemes leleplezni, hogy ha azt mondtam, hogy később eszem, akkor most miért nem eszem.

Bizonyára lesz majd szabadkereskedelmi megállapodás az USA és az EU között. Most nincs. De majd lesz, és a felek, amennyiben az EU részéről nem félkegyelműek és dühöngő elmebetegek intéznék az ügyeinket, már most leültek volna tárgyalni a szebb jövőről, ami szebb jövedelmet biztosít.

Az USA két feltételt szab a szabadkereskedelmi megállapodáshoz a sok-sok lényegtelen és letárgyalható apróbetű mellett: ne legyen kereskedelmi deficitjük velünk szemben és ne ingyenezzük az amerikai védernyőt. Ezek megugorható feltételek, de amennyiben nincs kedvünk hozzá, akkor meg vámot fizetünk, hogy hozzáférjünk az amerikai piachoz. Nincs semmi titok.

És mi nincs még? Nos, ideális helyzet és konfliktus Musk és Trump között.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.