Pesti Srácok

Konténerben tartotta a drogot – Százmilliós drogfogás (VIDEÓ)

A Nemzeti Nyomozó Iroda pécsi osztályának nyomozói közel 100 millió forint piaci értékű kábítószert foglaltak le – tudatta a police.hu, hozzátéve: egy 44 éves férfit elfogtak és őrizetbe vettek, jelenleg letartóztatásban van.

Közleményük szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya idén januárban indított nyomozást egy mogyoródi férfival szemben, miután felmerült, hogy drogkereskedéssel foglalkozik. A gyanú beigazolódott, miután több bizonyíték támasztotta alá, hogy F. Sándor 2023 májusától rendszeresen kábítószert vásárolt, amelyet egy budapesti raktárbázison, egyik ismerőse által bérelt konténerben rejtett el. Így akarta elkerülni, hogy a konténer és a drog hozzá legyen köthető. A mogyoródi férfi a gyanú szerint a megvásárolt kábítószert rendszeresen továbbértékesítette.

A drogdíler elfogására február 16-án akciót szervezett a KR NNI pécsi egysége az NNI székesfehérvári egységének, valamint a Baranya vármegyei nyomozóknak a bevonásával. A több helyszínen – köztük Budapesten, Pécsen és Keszthelyen – tartott kutatások során a nyomozók több mint 30 kg kábítószergyanús növényi származékot, tablettát, valamint a drog csomagolásához, tárolásához, adagolásához szükséges eszközöket – mérleget, nejlontasakot – találtak és foglaltak le.

Az NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztályának nyomozói a 44 éves férfit elfogták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság elrendelt. A drogügylettel összefüggésben további egy fogyasztót és egy terjesztőt gyanúsítottak meg a nyomozók. Kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás ellenük.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?