Pesti Srácok

Korábban vonakodott a dzsihádtól az egyik elkövető

Korábban vonakodott a dzsihádtól az egyik elkövető

A párizsi merénylet elkövetésével gyanúsított algériai származású testvérpár fiatalabbik tagja megkönnyebbült, amikor a francia hatóságok 2005-ben megakadályozták, hogy Irakba induljon harcolni - mondta el a Le Parisien című francia lapnak a Párizsban egykor pizzafutárként dolgozó férfi ügyvédje, aki szerint volt védencét a börtönben eltöltött másfél év változtatta "időzített bombává".

A 32 éves Chérif Kouachi több társával együtt 2003 és 2005 között tucatnyi fiatalt buzdított arra, hogy fogjon fegyvert Irakban az amerikai megszállók ellen. 2005-ben maga is az arab országba készült, azonban a francia kémelhárítás megakadályozta, hogy felszálljon egy Szíriába tartó járatra és onnan eljusson az iraki harcmezőkre. Vincent Ollivier ügyvéd szerint volt védence megkönnyebbült attól, hogy nem kellett elutaznia, és akkori viselt dolgai inkább annak tudhatók be, hogy rossz társaságba keveredett. A Libération című francia napilap szerint Kouachi egyébként sokáig az északnyugat-franciaországi Rennes-ben élt, ott nőtt fel, egy árvaházban, majd fitneszedzőnek tanult, mielőtt úgy döntött, Párizsba megy, a bátyjához.

A bíróság 2008-ban háromévi - ebből másfél évi letöltendő és másfél évi felfüggesztett - börtönre ítélte. A perről tudósító amerikai újságírók - az AP amerikai hírügynökség munkatársai - felidézték, hogy a férfi nagyon ideges volt a tárgyaláson, többek között kiderült róla, hogy csak minimális harci kiképzésen vett részt: futni járt a jó fizikai erőnlét kedvéért és egy vázlat alapján megtanulta használni a Kalasnyikov gépkarabélyt. Ollivier úgy látja, Chérif Kouachit a börtön formálta át: zárkózott és tartózkodó lett, szakállat növesztett.

PestiSracok facebook image

2010-ben aztán ismét előkerült a neve egy bebörtönzött algériai származású iszlamista megszöktetésére tett kísérlettel összefüggésben. Smain Ait Ali Belkacem a betiltott szélsőséges algériai szervezetnek, az Iszlám Fegyveres Csoportnak (GIA) a tagja volt, és 2002-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték egy párizsi metróállomáson 1995-ben végrehajtott robbantás miatt, amelyben 30-an megsebesültek. Belkacem tervezett megszöktetésével kapcsolatban az idősebb Kouachira, a 34 éves Saidra is gyanakodtak a hatóságok, de végül bizonyíték hiányában nem emeltek vádat a két férfi ellen.

A jelenleg szökésben lévő testvérpárról tudni lehet azt is, hogy Párizs Stalingrad kerületében rendszeresen jártak egy mecsetbe, és ott Farid Benyettou radikális imám befolyása alá kerültek. A hitszónok arra buzdította a Kouachi fivéreket, hogy foglalkozzanak otthon az iszlámmal és tanulmányozzák a vallást a lakhelyük közelében lévő muszlim központban is - írta honlapján a BBC brit közszolgálati adó.

MTI / Fotó: AFP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.