Pesti Srácok

Kormányellenes tüntetések Bukarestben

Kormányellenes tüntetések Bukarestben

Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján szombaton. A tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.

A tüntetők a tavalyi karhatalmi erőszak kitervelőinek és végrehajtóinak felelősségre vonását és a Viorica Dancila vezette szociálliberális kormány távozását követelik. A résztvevők egyebek között "Bűnözők nélküli közéletet", "A korrupció öl", "Börtönbe veletek" feliratú táblákat emelnek a magasba. A tüntetők az utóbbi évek ellenzéki megmozdulásairól ismert korrupcióellenes jelszavakat skandálják. A téren mécseseket gyújtottak a caracali gyilkos tizenéves áldozatai emlékére, akiknek a haláláért a közvélemény a hatóságokat tette felelőssé.

A helyi idő szerint 17 órára meghirdetett demonstráció első órájában rendbontás nem történt; a folyamatosan gyülekező, békésen tüntető résztvevők számát több ezerre becsülték a román hírforrások. Mind a szervezők, mind a karhatalom viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy kerülni akarják az erőszakot. A szociáldemokrata főpolgármester jóindulatának jeleként tízezer ásványvizes palackot, négyezer liter ivóvizet küldött a szociális szolgálat tartalékaiból a rekkenő hőségben összesereglett tüntetőknek, a kormányszékház előtti Victoria téren pedig száz mobilvécét is elhelyeztek. A tavalyi első alkalommal ellentétben a szombati demonstráción már nem feltétlenül a diaszpóra a főszereplő: az immár szimbolikus jelentéssel bíró augusztus 10-i dátum a szociáldemokrata kormánykoalícióval elégedetlen – az országban vagy külföldön élő – ellenzéki érzelmű román polgárok nagygyűlésének előre – hónapokkal korábban – kijelölt alkalmává vált. A bukaresti demonstrációval egy időben több romániai és nyugat-európai nagyvárosban is szimpátiatüntetések kezdődtek.

Az ellenzék seregszemléjének számító napra időzítve szombaton a jobboldali Klaus Iohannis államfő is megkezdte az elnökjelöltségét támogató aláírásgyűjtési kampányát. Romániában novemberben rendezik az elnökválasztást, amelyen azok indulhatnak, akik ehhez legalább 200 ezer választópolgár támogatását megszerzik. Iohannis személyesen is részt vett pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) első aláírásgyűjtési akcióján, amelyet Bukarest egy másik jelképes helyszínén, az 1989-es kommunistaellenes forradalom és a későbbi ellenzéki tüntetések alkalmával híressé vált Egyetem téren rendeztek. A tisztségben lévő államfő a szociálliberális kormánnyal szembeni elégedetlenség megtestesítőjeként egy másik, működőképes, "normális Románia" megteremtésének zászlóvivőjeként pályázik újabb ötéves mandátumra.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."