
A kormány háborús időben is megvédi a magyar családokat: a jövő évi költségvetésben a háború és az azzal járó rendkívüli kiadások ellenére is 3300 milliárd forintot fordít a családtámogatásokra és a családi adókedvezményekre – közölte a kormányszóvivő szerdán a kormány hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videónyilatkozatában.
Szentkirályi Alexandra emlékeztetett: az Országgyűlés hamarosan megkezdi a 2024-es költségvetés tárgyalását, és ilyenkor mindig az a kérdés, hogy mire mennyi jut.
Ráadásul most háborús idők vannak, rendkívüli kiadások terhelik az országot, többet kell költeni az ország biztonságára, az energiavásárlásra és védeni kell a munkahelyeket is”
– fűzte hozzá. A kormányszóvivő közlése szerint 2010 előtt, ha baj volt, mindig a családtámogatásokat vették el és a megszorításokat választották, a jelenlegi kormány azonban más utat választott, és azt vallja, hogy háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely megvédi a magyar családokat.
Emlékeztetett: a kormány 2010 óta egy nagyon erős családtámogatási rendszert épített ki, amelyet minden gazdasági kihívás vagy politikai támadás ellenére fenntartott, évről évre bővített. Hozzátette: a gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre többféle családtámogatást tudtak bevezetni az elmúlt években és a jövő évet is úgy tervezték, hogy a háború és az azzal járó rendkívüli kiadások ellenére is 3300 milliárd forintot fordítanak a családtámogatásokra és a családi adókedvezményekre. Ez 3,5-szer nagyobb támogatás, mint amennyi 2010-ben volt – emelte ki. Hangsúlyozta: a kormány fenntartja a családi adórendszert, a családi adókedvezményeket, jövőre is biztosítja a 30 év alatti anyukák, a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák és a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, továbbra is támogatja a családok otthonteremtését, biztosítja az iskolás gyerekek ingyenes tankönyvellátását, a gyest, a gyedet, a gyed extrát és a többi gyermeknevelést segítő támogatást. Kiemelte azt is: a magyar családok rezsikiadásait is jelentősen támogatja a kormány, és a jövő évet is úgy tervezték, hogy lesz rezsivédelmi alap. A rezsicsökkentett árak minden család számára havi 181 ezer forintos támogatást jelentenek – mutatott rá.
A kormány tehát háborús időkben is megvédi a magyar családokat, és bízunk benne, hogy a háború véget ér, és a gyermekeinket békében, biztonságban tudhatjuk”
– hangoztatta a kormányszóvivő.
(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Solaris
2023-06-07 at 21:22
Voltam ma egy vidéki madárnélküli igazi teszkóba.
Menj be Te is, megtudod, hogy mi a szitu.
2000 termék leárazva…
Érted?
Orientál
2023-06-07 at 12:06
Bezzeg az a balliberális zöld ellenzék akiket Gyurcsány a hazug korrupt magyarellenes Gyurcsány irányít ellopná meg a külföldi idegen pénzelőiknek juttatná a családok rengeteg milliárdjaikat úgy ahogy 2002-től 2010-ig rengegeteg 1000 milliárdokat loptak el a családoktól ,már Medgyessyjük 2003-as év elejétől elkezdte ezt.
Rolo
2023-06-07 at 11:42
Módos Luca2023-06-07 at 11:27
Ja,hogy arról beszélsz,hogy a csótány? békeidőben,válságok nélkül mínuszos gazdasági növekedéssel csődbe vitte az országot? ????
Nagyon nagy király? volt?????????
?♂️?♂️?♂️???
Rolo
2023-06-07 at 11:36
Módos Luca2023-06-07 at 11:27
???
Mondom én…köszönjük,hogy vagytok nekünk??…és garantáljátok,hogy csótány?apátoknak esélye se legyen???????♂️?♂️?♂️
2 ÉNAKI
2023-06-07 at 11:35
Igen,ez bántja a mocskos,hazaáruló nemzetipró balos hadsereget,Donáth kacsával együtt. Állandóan hápog,hazudik,jár a loncsos szája.
Módos Luca
2023-06-07 at 11:27
Amaránt jól beszél. Horn, Medgyessy és Gyurcsány alatt nem volt ilyen durva infláció, hetente változnak az árak. És a forint sem volt ilyen mélyrepülésben. A Fidesz gazdaságpolitikája csődöt mondott.
Rolo
2023-06-07 at 11:08
Amaránt2023-06-07 at 10:51
Pont azzal,hogy ilyen libsik még vannak és vesznek levegőt…és apátok?? így még véletlenül se kerül a kormányzás közelébe,hogy mégegyszer lerohassza ezt a “kurva” országot????
Amaránt
2023-06-07 at 10:51
Mégis mivel védi a kormány a családokat? Az 50%-os élelmiszerinflációval?