Pesti Srácok

Kormányt buktatna az ellenzék, de Ujhelyinek még Deutsch Tamás sajtótájékoztatóját sem sikerült megzavarni

Ismét kormánybuktató mestertervet eszelt ki az ellenzék vasárnap. Ezúttal a Lendvay utcába látogatott el Ujhelyi István, ahol Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő sajtótájékoztatóját szerette volna megzavarni, de nem sikerült bejutnia az eseményre. A fideszes politikus az eseményekre reagálva azt mondta – utalva arra, hogy Ujhelyi korábban sikertelenül próbálkozott, hogy Fidesz-tag legyen –, hogy ha be akar lépni a Fideszbe, azt nem a székházban és nem vasárnap kell megtenni.

Ujhelyi István megfogalmazása szerint azért ment el a sajtótájékoztató helyszínére, hogy módot adjon Deutsch Tamásnak a Fidesz plakátkampánya melletti érvelésre, amelyet ő "ordas nagy hazugságnak" nevezett.

– írta korábban a szocialista politikus a Facebookon.

PestiSracok facebook image

Az Origo szerint a kormánybuktató ellenzéki politikus nem tudta, hogy az eseményre előzetesen regisztrálni kellett volna, ezért nem volt lehetősége kötözködni, így egy akció ismét kudarcba fulladt.

A történteket Deutsch Tamás ironikusan úgy kommentálta: "feltehetőleg újra tagfelvételi kérelmet szeretett volna benyújtani, sajnálom, hogy nem találkoztam vele". Ezzel arra utalt, hogy Ujhelyi István annak idején beadta a tagfelvételi kérelmét a Fideszbe Szegeden, ám azt akkor érdemben nem bírálták el. "Hétvégén nem lehet benyújtani fideszes tagfelvételi kérelmet, és munkaidőben is csak a helyi szervezeteink irodájában, tehát feleslegesen jött a Lendvay utcába" - ironizált a fideszes politikus.

A történtek után Ujhelyi István közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben ismerteti: nem engedték be a nyilvánosan meghirdetett eseményre, ezért a Lendvay utcai pártszékház előtt tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Az MSZP EP-képviselője közleményében azt írja: a kormánypárt propaganda-kampánya nemcsak az ellenzéki pártokkal, de az Európai Bizottsággal kapcsolatban is "ordas nagy hazugságokat" terjeszt.

Ezért Ujhelyi István át kívánta adni a Fidesz politikusának azt a dokumentumot, amelyben az Európai Bizottság tételesen és világosan megcáfolja a kormánypártok állításait, valamint az MSZP "Haza. Szeretet. Európa" címet viselő európai programjának egy példányát. Ez tartalmazza a szocialisták európai vízióját és vállalásait, amelyek ugyancsak gyökeresen ellentétesek a Fidesz ezzel kapcsolatos hazugságaival - írta.

Ujhelyi István közleményében "végtelenül szánalmasnak" nevezte, hogy a Fidesz csak zárt ajtók mögött mer sajtótájékoztatókat tartani, és retteg a valódi, nyilvános vitától.

Deutsch Tamás sajtótájékoztatóján egyebek között arról beszélt, hogy Brüsszel bevándorláspárti terveinek nagyon sok köze van Soros Györgyhöz. A Fidesz EP-képviselője a magyar kormány és a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság közötti vitára utalva közölte: Soros György egy kiterjedt személyi hálózatot működtet a brüsszeli testületben, hogy a terveit megvalósítsa, és azokból előterjesztések, döntések, rendeletek legyenek.

Forrás: MTI, Origo

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.