Pesti Srácok

Koronavírus – Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a felhatalmazási törvényről

Koronavírus – Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a felhatalmazási törvényről

Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról. A Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Tóth Bertalan (MSZP) által aláírt, szombaton az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülés előtt legyen egy valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló egyeztetés a kormánnyal az úgynevezett felhatalmazási törvényről.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.