Pesti Srácok

Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a svájci rendőrség a járvány miatt tüntetők ellen

Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a svájci rendőrség a járvány miatt tüntetők ellen

Könnygázt és gumilövedékeket vetett be péntek este a svájci rendőrség a járványkorlátozások elleni tüntető és rendbontó tömeg ellen Sankt Gallen városában.

A rendőrség tájékoztatása szerint helyi idő szerint este kilenc óra után a rendőröknek önvédelemből gumilövedékeket kellett használniuk, hogy megfékezzék az őket mindenféle tárgyakkal dobáló tüntetőket. Később többen gyújtópalackokkal és meggyújtott tárgyakkal kezdtek dobálózni, ezért könnygázt is be kellett vetni ellenük. A Tagblatt újság tájékoztatása szerint mintegy ezer tüntető vonult az utcára a közel 75 ezer lakosú északkelet-svájci Sankt Gallenben, tiltakozva a járványügyi korlátozások ellen. A koronavírussal fertőzöttek számának megugrása miatt a svájci kormány két héttel ezelőtt úgy döntött, hogy mégsem enyhít a korlátozásokon.

A 8,6 milliós Svájcban a járvány kezdete óta több mint hatszázezer ember kapta el a koronavírust, vagyis százezer emberre hétezer fertőzött jutott. A Covid-19-vírus okozta betegség szövődményeibe eddig több mint 9600-an haltak bele.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: A Sankt Gallen-i városi önkormányzat ülésezik egy sportcsarnokban a koronavírus-járvány idején, 2020. április 28-án. Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?