Pesti Srácok

Koronavírus – Ukrajnában enyhén, de javulni látszik a járványhelyzet

Koronavírus – Ukrajnában enyhén, de javulni látszik a járványhelyzet

Ukrajnában kis mértékben lassult a koronavírus-fertőzés terjedése: szombatra négyezer alatti, az előző napinál mintegy ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel. A halálos áldozatok száma sem érte el ezúttal a százat, viszont ismét sokan, több, mint kétezren kerültek kórházba.

A hivatalos adatok alapján az elmúlt napban 3915 új esettel, 1 191 812-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 83 áldozattal, 21 861-re. Eddig 947 514-en gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 5500-an, az aktív betegek száma így több, mint másfélezerrel, 222 437-re csökkent. Az elmúlt napon viszont az országban megint sok, 2079 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. A legtöbb új beteget, 320-at ezúttal a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentették. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban 240 új beteget jegyeztek fel. Kijevben Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint velük együtt az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 126 ezret; az elhunytaké hattal, 2278-ra nőtt.

Hétfőn véget ér a január 8-tól érvényben lévő, úgynevezett szigorított karantén Ukrajnában, és a kormány rendelete alapján február végéig visszatérnek azokhoz a korlátozásokhoz, amelyek tavaly decemberben voltak érvényben. Az UNIAN hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy újra a korábbi, adaptív karantén narancs színű veszélyességi besorolásának megfelelő szabályok lesznek érvényben az ország egész területén. Egyebek mellett ismét megnyithatnak az üzletek, és megszűnik az a korlátozás, hogy csak bizonyos termékeket árusíthatnak. Újra elkezdődhet az oktatás az iskolákban, de a diákrendezvények korlátozva lesznek. A vendéglátóhelyek is kinyithatnak, és csak az éjszakai órákra szűkül az eddigi korlátozás, amely szerint csak elvitelre szolgálhatnak ki vendégeket. Újra lehet kulturális, sport- és egyéb rendezvényeket is tartani, de legfeljebb húsz fő részvételével.

Denisz Smihal miniszterelnök a Facebookon azt írta, hogy a szigorított karantén ideje alatt stabilizálódott a járványhelyzet az országban. Kiemelte, hogy a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak leterheltsége harminc százalék alá csökkent. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a vírus nem tűnt el, ezért felszólította a lakosságot, hogy továbbra se feledkezzenek meg a kötelező maszkviselésről, a távolságtartásról és a kézfertőtlenítésről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.