Pesti Srácok

Horvátországban és Szlovéniában is felgyorsulhat az oltási kampány

Horvátországban és Szlovéniában is felgyorsulhat az oltási kampány

A nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével Horvátországban és Szlovéniában is felgyorsulhat az oltási kampány áprilisban – derült ki a válságstábok keddi jelentéséből. A vakcinák körüli negatív híresztelések ellenére nem függesztik fel a kérdéses oltóanyagokkal az oltást, megvárják az Európai Gyógyszerügynökség szakvéleményét.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján elmondta: ezen a héten közel százezer vakcina érkezik az országba, a hónap végéig pedig 490 ezer dózis, közel annyi, mint eddig összesen.

– mondta a szaktárca vezetője, utalva az AstraZeneca oltóanyagával kapcsolatos problémákra. Hozzátette: Horvátország egyelőre nem függeszti fel az említett vakcina alkalmazását, ezzel megvárja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hivatalos állásfoglalását. Úgy vélte: az EMA várhatóan csak új ajánlásokat fogalmaz majd meg, például az oltandók korcsoportját illetően.

PestiSracok facebook image

Horvátországban az elmúlt napon 735 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 280 899-et. Az elmúlt 24 órában 30-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6113-ra emelkedett. Kórházban 1713 beteget ápolnak, közülük 155-en vannak lélegeztetőgépen.

Eddig három oltóanyaggal oltanak

Az országban eddig az Európában engedélyezett három oltóanyagból 326 247-en kapták meg az első dózist, 98 414-en pedig már a másodikat is. Szlovéniában vasárnapra 273-mal több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4089-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 573-an vannak kórházban, 123-en intenzív osztályon.

Nem függesztik fel az oltást az AstraZeneca oltóanyaggal sem

Jelko Kacin, a szlovén nemzeti oltási program koordinátora a sajtónak elmondta: a hónap végéig 347 ezer dózis oltóanyagot várnak. Eddig 476 280 ampulla ékezett az országba, és a lakosság 5,7 százalékát oltották be mindkét vakcinával a koronavírus ellen. Az első dózist 285 048-an, közülük a másodikat 118 767-en kapták meg. A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága már a hétvégén azt javasolta a kabinetnek, hogy a 60 évnél fiatalabb korosztály körében függesszék fel az AstraZeneca oltóanyagának használatát. Később a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) közölte: a korlátozott vakcinamennyiség és a logisztikai problémák miatt - a 60 és 64 év közötti korosztályt az AstraZeneca vakcinájával, míg az idősebb populációt a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával oltják be.

A horvát és a szlovén sajtóban is megjelent a hír, hogy Marco Cavaleri, az EMA vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban közölte: összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.