Pesti Srácok

Szlovéniában véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat

null

Szlovéniában hétfőn véget ért a húsvéti időszakra elrendelt teljes zárlat: az iskolások és az óvodások ismét visszatérhettek az oktatási és nevelési intézményekbe, valamint újra nyithattak az üzletek és a szolgáltatások – írta a helyi sajtó. Az egészségügyi miniszter szerint, ha nem zártak volna, most nem piros, hanem fekete besorolású lenne az ország.

Újra kinyithattak a könyvtárak, galériák és a múzeumok is. Tíz főig pedig – a megfelelő távolság betartása mellett – engedélyezik az olyan sportokat, amelyeknél a sportolók közvetlenül nem érintkeznek egymással.

Leon Cizelj, a ljubljanai Jozef Stefan kutatóintézet munkatársa, aki a kormány számára készít előrejelzéseket a járványhelyzet alakulásáról, a sajtónak nyilatkozva hétfőn elmondta: a leállás és a szigorú járványügyi intézkedések hatásosak voltak, mert csökkent a pozitív tesztek aránya.

A szakemberrel egyetértett Janez Poklukar egészségügyi miniszter is, aki kifejtette: amennyiben Szlovéniában korábban nem zártak volna le mindent tizenegy napra, most nem piros, hanem fekete besorolású lenne az ország. Ez pedig annyit jelentene, hogy a kórházakban a betegek száma elérné az 1200-at, a napi új esetek száma pedig a 1350-et.

PestiSracok facebook image

Újabb enyhítések akkor léphetnek életbe, amikor heti bontásban ezer fő alá csökken az új fertőzöttek, valamint a kórházban kezelt betegek száma. Ebben az esetben a narancssárga szakaszba lép Szlovénia, és újraindulhat a felsőoktatási intézményekben az oktatás, tíz főig engedélyezik az összejöveteleket, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, valamint feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat.

Szlovéniában hétfőre 287-tel, több mint 225 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon hét beteg hunyt el, s ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4126-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 636-an vannak kórházban, 142-en intenzív osztályon.

Megyénként mások a szabályok

A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 422 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 938-at. Az elmúlt 24 órában 25-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6333-ra emelkedett. Kórházban 1953 beteget ápolnak, közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban megyénként változnak a járványügyi korlátozások. Hétfőtől tizenhat megyében a 21-ből online oktatásra állnak át az iskolák, több helyen pedig szigorúbb járványügyi intézkedések léptek életbe. A nyugat-horvátországi Tengermellék-Hegyvidék megyében például bezártak a nem létfontosságú árucikkeket értékesítő üzletek, továbbá a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei.Az alacsony napi esetszámok részben annak a következményei, hogy mindkét országban kevesebb tesztet végeznek a hét végén, mint hétköznapokon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.