
Külön tragikus, hogy akár pártja oltásellenes hangulatkeltése is belejátszhatott abba, hogy március 26-án elhunyt koronavírus-fertőzésben Penz András, a Demokratikus Koalíció tagja. A 71-es éves, a Facebookon számos alkalommal a keleti vakcinák ellen agitáló politikus felesége ugyanis március 2-án megkapta a kínai Sinopharm-oltást, míg Penz András maga ismerte el megbetegedése után, hogy ő nem oltakozott.
Március 26-án, pénteken hajnalban elhunyt a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezelt Penz András, a Pest megyei 6. választókerület volt DK-s elnöke, a Demokratikus Koalíció Pest megyei és kistarcsai önkormányzati képviselője, a DK felügyelőbizottságának tagja, az Országos Tanács tagja és a párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője – tudatta a Demokratikus Koalíció. Az elhunyt DK-s politikus március 20-án a Facebookon közzétett bejegyzésében maga hozta nyilvánosságra, hogy pozitív lett a koronavírustesztje, majd négy nappal később tudatta, hogy az Uzsoki Utcai Kórház koronavírusos betegeket ellátó osztályára került. A szomorú hírt külön tragikussá teszi, hogy Penz András az elmúlt hónapokban maga is aktívan részt vett Gyurcsány Ferenc pártjának vakcinaellenes kampányában. Penz január 20-án a Facebookon osztotta meg a DK-nak a kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit. Később, február 3-án is azt sugallta egy bejegyzésében, hogy gond lehet a keleti vakcinákkal, mert nem kérik azok európai engedélyeztetését a gyártóik. Penz András február 24-én ismételten az oltásellenes petíciót népszerűsítette, ezúttal szabad vakcinaválasztást követelve.
Nem sokkal megbetegedése előtt, március 14-én pedig a DK politikusa megosztott egy cikket a közösségi médiában, ami korrupciót sejtetett a vakcinabeszerzések kapcsán, a következő megjegyzést fűzve az anyaghoz: Most már értjük, miért kellett politikai nyomást helyezni az OGYÉI-re. Penz mindezzel egyértelműen arra utalt, hogy meglátása szerint a kormány üzleti érdekből engedélyeztette hazánkban az uniós hatóságnál gyorsabban a Sinopharm vakcináját. Az elhunyt politikus tehát tragikus módon maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában, amivel pártja emberek életét sodorja veszélybe. Szomorú vetülete a tragédiának továbbá, hogy mivel Penz András veszélyeztetett korú volt, hamarabb jogosult lett volna oltásra, így akár az is lehetséges, hogy megmenekülhetett volna, ha beoltatja magát. A Facebookon március 2-án azt írta, hogy nincs beoltva, felesége viszont már megkapta a vakcinát, mégpedig éppen a kínait. Ez alapján akár az is feltételezhető, hogy a DK politikusa – kitartva pártja kínai vakcinát kritizáló álláspontja mellett – elutasította az oltást, ami megmenthette volna az életét. Ha ez így történt, okkal feltételezhető, hogy ha a feleségével együtt ő is felvette volna a kínai oltást, a vakcinának köszönhetően talán enyhébb lefolyású lett volna a betegsége. Március 2-a és Penz András halála között ugyanis több mint három hét telt el, így az esetleges fertőzésre az oltásnak köszönhetően már erősebb immunválaszt tudott volna produkálni a szervezete. Ezt a feltételezést az is alátámasztja, hogy már a megbetegedése után, egy internetes párbeszédben maga a politikus adott hírt arról, hogy a feleségét ugyan beoltották, de őt nem. A felesége állapotáról szólva ugyanakkor pedig elismerte, hogy noha neje is elkapta a fertőzést, neki csak enyhébb tünetei vannak.
Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Facebook
obsitos
2021-03-30 at 23:29
Ez a barmok gyülekezete ez nem baloldal, csak balfék oldal.
Inkább megdöglött, mint beoltassa magát; ez igen , ez már Darwin – díj!!!
Kovács Ernő
2021-03-30 at 22:41
Kedves Ilona, Mind a 4 pontban igaza van. A 4.-nél mármint a Dobrev elkerülése, a legkönnyebben teljesíthető, mert sokan vagyunk akik nem az Ő baráti társaságának tagjai. Ebből is következik az, hogy az oltási listán a legutolsó sorban kullogunk. Főleg mint egy DK-ás kerület polgára(csak a helyet választottuk:) még az esélyét sem látjuk annak, hogy az elkövetkező hónapokban oltást kapjunk. Ezért kellene a kormánynak az ellenzéki kerületekre is ránézni és ellenőrizni a polgárok a béli gyanúját, hogy miért lassultak le messze az országos átlag alá ezen kerületek oltakozása. Mivel a háziorvosok is meglehetősen zavaros válaszokat adnak, ezért megerősödik az a gyanúnk, hogy ez a belassulás nem a véletlen műve. Jó lenne,ha világos lenne a polgárok számára, hogy a DK-ás kerületekben azért lassul az oltás, mert 1. Nincs oltóanyag 2. Van oltóanyag, de a háziorvosok valami okát látják a beadások késleltetésére.
Searching For Liberal Bullshit
2021-03-30 at 21:02
Meggyilkolta: Gyurcsány Ferenc
Ilona
2021-03-30 at 20:45
Mi ebből a cikkből a tanulság? Összegezve 4 pontban.
1./ Gyurcsánynak, Dobrevnek gondolkozás nélkül hinni, életveszélyes is lehet.
2./ Inkább a kormánynak a szakembereknek higgyél, mint Gyurcsánynak, Dobrevnek, ebbe nem halhatsz bele.
3./ Nem feltétlen hoz népszerűséget a baloldalnak a keleti vakcinák elleni ostoba propaganda.
Ez a haláleset is bizonyítja. Nem valószínű, hogy nőni fog a baloldal tábora, ha olyan halálesetek következnek be, amelyek elkerülhetőek lehettek volna, ha nem hallgatnak a vírusszakértőként tetszelgő, ám valójában e területen Mekk mester ellenzéki politikusokra.
Nem kellett volna a DK fő ideológusaira, vezetőire gondolkozás nélkül hallgatni, miszerint nem kell a keleti vakcina, jöjjön, aminek jönni kell, csak az ne az orosz, illetve ne a kínai vakcina legyen.
Hát most az jött, amire ez a koronavírusban elhunyt DK politikus sem gondolt. Pedig gondolnia kellett volna. Talán most is élne.
Az emberek idővel rájönnek, a DK, illetve a baloldal keleti vakcina ellenessége nem értük volt, hanem ellenük, illetve a párt politikájának érdeke miatt. Az írt felül mindent legfőbbképpen az emberséget, bölcsességet. Ahogyan azt Marki-Zay is mondta 1-2 hónapja: „ A baloldal győzelme fontosabb , mint az emberi életek.”
Én bízom benne, hogy az emberek Marki-Zaytól sokkal bölcsebbek lesznek, és ők is rájönnek, hogy az ő életük bizony fontosabb, mint a baloldal győzelme, és ennek megfelelően szavaznak.
4./ Ha meglátod Dobrevet maszk nélkül messzire kerüld el. Tartsd be a szabályokat, rajtad legyen maszk.
Konrád Vilmos
2021-03-30 at 20:17
A kormánynak támogatni kellene fizetős oltópontok létrehozását. Azok számára akik DK-ás kerületekben laknak és nem jutnak hozzá az oltásokhoz. Az oltás nem lehet politikai kérdés.
ERZSI
2021-03-30 at 14:59
Át kellene értékelni a dolgok lényegét, Dér Csaba bérgyilkos 2- 3 maffia vezért tett el láb alól, életfogytiglant kapott, akkor a Fletó és DK= Dobrev Klára mit érdemel, mint aki pénzért ember életeket veszélyeztet, tesz a sírba, a sajátjait is, valószínű azért is megkapja a fejpénzt!
jámbor lászló
2021-03-30 at 13:56
Én ha az ablakomon ha kinézek egy ötlépcsőházas ház bejárata fölött három fekete zászlót látok, plusz még a közösségi házon is egy. Itt is ment a hülyítés meg is van az eredménye, sorba halnak meg a legyengült kis öregek. Ha rábíztuk volna a szar Jankóra az oltást ezek biztos listáztak volna csak a baloldal szavazókat oltották volna. Nincs arra szó mit műveltek az oltással kapcsolatba, mintha az övék lett volna a vakcina, istent kezdtek játszani
vas utcai vicc
2021-03-30 at 12:15
fletó remélem saját halottjának tekinti..
Judit
2021-03-30 at 11:16
Az ilyet nem lehet sajnálni,!, csak az utána maradottakat, remélhetőleg
levonták belőle a tanulságot.!!!
Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.!!!
Szabó László
2021-03-30 at 11:03
Mivel az ügyészség nem tett semmit az álhírkeltők ellen, Isten volt kénytelen!
Bizmut
2021-03-30 at 10:59
Kérdezem elsősorban a vörösfejű GyuFát: Megérte?
Királytigris
2021-03-30 at 09:51
Aki hülye, haljon meg!
Most ez, ezzel a f…l kapcsolatban, bekövetkezett.
Lehet, hogy Klára Nagysága fertőzte meg?
Ezek a barmok egymást is kinyírják. Korábban akasztófákkal, ma coviddal.
Tragikomikus!
Béla
2021-03-30 at 09:40
Isten nem ver bottal…
varga eszter
2021-03-30 at 09:39
lennének szavak, legalábbis részemről, de tartozom MAGAMNAK annyival, hogy nem írom le.
Takács Ferenc
2021-03-30 at 09:34
Édesanyám sem adatta be magának, köszönhetően az ellenzéki aknamunkának és még hány ember lehet miattuk veszélyben. Profi munka volt András, gratulálok hozzá. Egyébként csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy jobbára saját szavazótáborotokat ritkítjátok, mert őket tudjátok a leghamarabb elbizonytalanítani. A politikai előny kovácsolásának szükségszerű áldozatai ők? Azt akartam írni, hogy szégyeljétek magatokat, de az egyrészt kevés lesz, meg ti azt se tudjátok, hogy mi az..
jobb-ágy
2021-03-30 at 08:58
Mi az, hogy politikus,és civil? Mindenki civil, illetve hús ,vér, esendő ember, a vírus szemszögéből nézve, préda. Nem mentenek meg senkit a nagy játszótéren kapott hülye titulusok, bizottsági elnökségi beosztások, sötöbö, sötöbö. Le kell szállni két lábbal a földre, és a beilleszkedni a normalitás világába, legalább ilyen vészterhes időkben, de hozzáteszem, ez sem 100%-os menekülési út. Az egyetlen ellenlépés amit ma az ember önerőből tehet, oltakozni, oltakozni, oltakozni, szabályokat betartani, és még akkor is kell egy nagy adag szerencse.
Pedro
2021-03-30 at 08:24
Az az igazán tragikus ebben a hírben, hogy nemcsak politikusok jár(hat)nak így, de rengeteg civil ember is, akik hallgattak gyf-ék kampányára. Én is ismerek ilyen embereket. Hány haláleset éri meg a kampányukat? Lásd még dobrev maszk-nélküli országjárását… Nincsenek szavak az aljasság erre a fokára.
Logikus
2021-03-30 at 08:09
Ki mint vet, úgy arat…
W
2021-03-30 at 08:06
Részvétem a családnak!
Csúnya öngól!
Köszönje meg a pártjának a családja, hogy a DK-s elvtársak lebeszélték a kínai vakcináról!
Remélem sok DK-s hívő tanul az esetből!
Félreértés ne essék, nem kell emiatt senkinek fideszesnek lennie, csak az ostobaságnak ne üljenek fel akármilyen nézeteket is vallanak!
khm
2021-03-30 at 07:56
Deus ex machina.