Pesti Srácok

Korózs Lajos egyre messzebb kormányozza az MSZP hajóját a valóságtól

Korózs Lajos egyre messzebb kormányozza az MSZP hajóját a valóságtól

Az álmentők és a hatezer forintos lángos világából a 2 millió éhező nyugdíjas Magyarországára kalandozott el a szegény ember Gyurcsány Ference, Korózs Lajos, aki hibahatáron belüli támogatottságú pártjával a háta mögött némileg arányt tévesztve átfogó reformcsomagot javasolt a kormánynak. A történelmi paradoxont a nyugdíj és a szocialisták között egy Németh Athina szellemétől átlengett javaslattal igyekezett feloldani.

Nincs mese, a baloldalon sorban változnak meg az emberek és a pártok. Lehet ez afféle szakmai ártalom, de az is lehet, hogy az ottani szereplőknek már kissé kínos visszatekinteni múltbeli énjükre. Egykori szégyenteljes ténykedésüket túlkompenzálva pedig azokat ekézik, akik az általuk végzett romboló munka eredményét próbálják helyre hozni. Éppen ilyen az MSZP, és benne Korózs Lajos is, aki a szocialistákra nem éppen jellemző módon a nyugdíjakért aggódott. Na nem a volt pártelnökétől, Gyurcsány Megszorítócsomag Ferenctől, hanem a kormánytól félti a nyugdíjasok pénzét. Korózst ezúttal sem hagyta cserben mára legendássá vált képzelőereje: a szocialista politikus szerint ugyanis hiába az inflációkövető nyugdíjrendszer, a pénzromlás jobban érinti az időseket, mint a keresőképes korúakat. Jellemző továbbá a baloldal realitásérzékére, hogy a 13. havi nyugdíj visszavezetését valami elképzelhetetlen sci-finek minősítve mellőzte a nyugdíjasok megélhetési nehézségeinek taglalása során. Ami viszont különösen szembetűnő "változás" a szocialisták válságkezelő ötleteit tekintve, hogy Korózs egyösszegű támogatást követel a nyugdíjasoknak a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellensúlyozására. Érdekes módon a szocialista kormányok saját válságkezelésük során nem voltak ilyen bőkezűek az idősekkel, akkor valahogy éppen úgy látták jónak, ha az eleve járó pénz is inkább az államkasszában marad. Vajon hol volt akkor ez a hírhedt baloldali szolidaritás? Belátható, mindez már csak azért is álságos, mert miközben a szocialisták nyugdíjemelésről prédikálnak, kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől.

Az MSZP a válságban sem segítette az időseket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítette az életüket. Nem árt megemlíteni, hogy a baloldallal ellentétben a Fidesz-KDNP 2010 óta segíti a nyugdíjasokat, garantálják a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, rezsicsökkentéssel és rezsiutalvánnyal segítve őket, és már három alkalommal nyugdíjprémiumot fizettek számukra.

PestiSrácok.hu, Fotó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.