Pesti Srácok

Kósa Lajos: A lakosság négyötöde szavazhat a Fidesz-KDNP jelöltjeire az önkormányzati választásokon

Kósa Lajos: A lakosság négyötöde szavazhat a Fidesz-KDNP jelöltjeire az önkormányzati választásokon

Az ország 3177 önkormányzatából ezerkétszáz településen állított jelöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve harminchét százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni – jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.

A részletekről szólva Kósa Lajos hozzátette: az ezerkétszázból nyolcszázötven azon önkormányzatok száma, ahol a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet, és további háromszázötven, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek. A kampányfőnök célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra a magyar települések döntő többsége olyan szolgáltatást, életminőséget, olyan lehetőségeket kínáljon lakóinak, ami megfelel az Európai Unió átlagának. Az ellenzékről szólva Kósa elmondta, hogy világos a politikai szándékuk: azt mondják a választóknak, hogy szavazzanak rájuk, s akkor megbuktatják az Orbán-kormányt. Mint mondta, ez biztosan állandó konfliktusokat, állandó háborút jelent. Ezért a választóknak azt kell eldönteniük, hogy olyan településen kívánnak-e élni, ahol állandó a konfliktus, a viszály és a küzdelem a kormány ellen – így értelemszerűen az építkezésre kevesebb energia fordítódik –, vagy egy olyan helyen, ahol inkább a fejlődés, az építkezés, a település szépítése a legfontosabb célkitűzés. A párt által kiválasztott jelöltekről szólva Kósa Lajos kiemelte, hogy a kiválasztott képviselő-, illetve polgármester-jelöltek osztják a két legfontosabb fundamentumot, vagyis a munkaalapú társadalom építését és a családbarát kormányzást.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetője közölte, hogy a párt húsz fős megyei listáját elfogadta a területi választási bizottság. Mint Zalai elmondta, a következő ciklusban folytatni kívánják a szerinte sikeres elmúlt öt év gyakorlatát, hiszen a megyei közgyűlés által felügyelt Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) csaknem hatvanmilliárd forint forrás érkezett Békésbe, s ezeknek a támogatásoknak köszönhetően a beruházások többsége már megvalósult, vagy folyamatban van. Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a következő öt esztendőre is abszolút többséget szerez a Fidesz-KDNP a tizenhét tagú testületben.

Herceg Tamás, a Fidesz-KDNP megyei választmányának az elnöke arról beszélt, hogy a kormányzó párt a megye hetvenöt településéből negyvennyolc helyen állított saját jelöltet, míg további négy esetében támogatja a függetlenként indulókat. Az elnök, aki egyben Békéscsaba és térségének országgyűlési képviselője is, a Zalai Mihály által jelzett és a megyébe érkezett TOP-os források volumenéhez hozzászámolta a Békéscsabának juttatott támogatásokat is, így Békéscsabára további tizenötmilliárd forintos TOP-os pénz érkezett, illetve több, mint nyolcvanmilliárd forinttal is számolnak a Modern Városok Programban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.