Pesti Srácok

Kovács Zoltán: a tervek szerint halad a március 15-i nemzeti ünnepi rendezvények előkészítése

Kovács Zoltán: a tervek szerint halad a március 15-i nemzeti ünnepi rendezvények előkészítése

Kovács Zoltán közösségi oldalán jelentette ki, hogy a március 15-i nemzeti ünnepre időzített rendezvények előkészítése a tervek szerint halad. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár bejegyzésében azt írta, a hosszú hétvégére való tekintettel idén már március 12-én elkezdődnek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapjára tervezett programok.

A múzeumkertben, a budai Várban és a Várkert Bazárban már szombattól családi programok, koncertek és gasztrovásár várja az érdeklődőket

 

– ismertette Kovács Zoltán. Az államtitkár hozzátette: a nemzeti ünnepek esetében már megszokott módon lesz zászlófelvonás, és a Kossuth-díjakat, illetve a Széchenyi-díjakat is az ünnepi programsorozat részeként adják át. Idén – a tavalyi október 23-ához hasonlóan – a szervezők kérésére március 15-én is csatlakozik majd a Békemenet a központi ünnepség programjához. A tervek szerint a nemzeti ünnep délutánján a Kossuth téren Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Az államtitkár jelezte: az operatív törzs a terveknek megfelelően március első napjaiban kezdi meg munkáját.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?