Mintha csak a Soros-tervet olvasnánk az európai liberálisok (melynek egyébként a Momentum is tagja) új bevándorláspárti javaslatában – közölte Facebook-oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
Kovács Zoltán hangsúlyozta: Magyarországot meg kell őrizni magyar országnak, Európát pedig európainak. A Facebookra felkerült videójában Kovács Zoltán kifejtette: “azt gondolnánk, hogy lassan öt évvel a migrációs válság után Európa felelős politikusai végre belátták a bevándorláspárti politikájuk kudarcát”. Hozzátette: “sajnos nem ez a helyzet”. Most éppen az európai liberálisok tettek le egy újabb javaslatot az Európai Parlament asztalára. A “magukat Európa megújítóinak tekintő csoport” (Renew Europe) olyan javaslatokat tett az asztalra, amelyek “kísértetiesen emlékeztetnek Soros György 2015-ös tervére” – jegyezte meg.
Eszerint – mint az államtitkár elmondta – lehetőséget, nem pedig veszélyt látnak a migrációban, menedzselni akarják, nem pedig megállítani. Ösztönözni akarják a bevándorlók beáramlását és a családegyesítést, állampolgárságot szeretnének nekik adni, illetve arra köteleznék az európai tagállamokat, hogy kötelezően vegyenek részt a migránsok szétosztásában. Továbbá sokkal több szerepet, lehetőséget adnának azoknak az NGO-knak, amelyek eddig is aktívak voltak a bevándorlás segítésében. Ez a “2015-ben már látványosan megbukott bevándorláspárti tervek leporolása és újra napirendre tétele” – jelentette ki Kovács Zoltán, hozzáfűzve: nevükben Európa megújításáról beszélnek, de “mi pontosan tudjuk, hogy ezek a tervek Európa pusztulásával járnának”.
Magyarország kormánya – ahogy az elmúlt öt évben is – következetesen a magyar emberek jogait és érdekeit képviseli az Európai Unióban
– szögezte le az államtitkár.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus
Facebook
Twitter
YouTube
RSS