Pesti Srácok

Kövér László: a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is

Kövér László: a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is

A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.

A beregszászi járási Verbőc községben vasárnap hálaadó istentiszteletet tartottak a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából. Az Országgyűlés elnöke a gyülekezetet és a kárpátaljai magyarokat levélben köszöntötte, amelyet Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője olvasott fel. A házelnök Kossuth Lajos szavait idézve - "akkor a legnagyobb a sötétség, amikor a hajnal közel van" - úgy fogalmazott, hogy ismét sűrűsödik a sötétség Kárpátalján, Ukrajnában és Európában egyaránt. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna bő három évtizeddel ezelőtti megalakulásakor a több mint ezer esztendeje a szülőföldjén élő kárpátaljai magyarság feje fölött "a nemzetközi nagyhatalmi politika hét évtized alatt negyedszer változtatott impériumot" a megkérdezésük nélkül.

- mondta Kövér László.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

Az európai nemzeteket a világpolitikában meg akarják fosztani szabad döntéshozatali joguktól

Kövér László szerint "az európai nemzeteket - Lisszabontól Vlagyivosztokig - a világpolitikában meg akarják fosztani szabad döntéshozatali joguktól, korlátozni akarják gazdasági érdekeik érvényesítésében, és ki akarják forgatni kétezer esztendős keresztény kultúrájukból is. Emiatt az európai emberek - a nyugati katonai és politikai szövetségek tiszteletben tartása mellett - stratégiai autonómiát igényelnek Európa számára".

A kárpátaljai magyarság létérdekei több száz millió európai polgár létérdekeivel azonosak, ezért a saját jogvédő küzdelmében nemcsak a teljes magyar nemzetet tudhatja maga mögött. Kövér László leszögezte: "a kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is". A jelenleg Ukrajnában lőfegyverekkel, illetve egész Európában szellemi és gazdasági fegyverekkel zajló háború kimenetelével kapcsolatban kifejtette, hogy "nem azok fognak nyerni, akiknek erősebb a fegyverük, hanem azok, akiknek erősebb a hitük.

Megköszönve a verbőci és a kárpátaljai magyarság helytállását az Országgyűlés elnöke kifejtette: "a hitből fakadó áldozat és kitartás győzelemre fogja segíteni a kárpátaljai magyarság és az európai nemzetek ügyét".

- áll a házelnök levélében. A hálaadó istentiszteleten igét hirdető Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi súlyos helyzet ellenére van jövője a magyar közösségnek Kárpátalján, de csak abban az esetben, ha meghalljuk Jézus szavát és az ő akarata szerint cselekszünk.

Az 1828-ban épült templom történetét ismertető Molnár Zsolt lelkipásztor elmondta, hogy 1961-ben a szovjethatalom betiltotta a lelkészi szolgálatot, de a hívek bejártak imádkozni és énekelni, amíg az lehetséges volt. A gyülekezet 1989-ben romos állapotban kapta vissza a templomot, amelyet közadakozásból és közös munkával azóta is folyamatosan javítanak. Idén magyar kormányzati támogatás révén és a hívek önkéntes munkájával sikerült teljes egészében felújítani a tetőszerkezetet.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Lehoczky Péter)

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.