Pesti Srácok

Kövér László: ha féltjük az európai demokráciát, a nagy techcégeket kell korlátozni

Kövér László: ha féltjük az európai demokráciát, a nagy techcégeket kell korlátozni

Ha komolyan féltjük az európai demokráciát, akkor elsősorban a nagy technológiai cégek működésére kellene korlátozó szabályokat hozni multilaterális keretek között – jelentett ki a magyar Országgyűlés elnöke az MTI-nek értékelve az uniós tagországok parlamenti elnöki konferenciájának első napját a spanyolországi Palmában, hétfőn.

– fogalmazott Kövér László. A konferencia első napján "A liberális demokráciák új kihívásaival szembesülő Európai Unió stratégiai autonómiája a közösségi média és a mesterséges intelligencia korszakában, kül- és védelempolitikai szemszögből: Oroszország Ukrajna elleni illegális inváziója és a közel-keleti konfliktus" témájában szólaltak fel a résztvevők. A házelnök szerint kétségkívül létező veszély a demokráciák befolyásolása, a közvélemény manipulálása, de kifogásolta, hogy a felszólalók nagy többsége kizárólag Oroszország fenyegető szerepét emelte ki.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Kövér László úgy vélte: az első nap tanulsága, hogy meg kell próbálni a vita témáit jobban összpontosítani az értelmes párbeszéd érdekében.

– hangsúlyozta. Elmondta, hogy a tagállami parlamentek közötti együttműködés legmagasabb fórumának számító, következő házelnöki konferenciának jövő májusban Magyarország ad otthont, és ennek megvitatandó témáit az év végéig kell meghatározni, és az EU parlamentjeinek jövő februári, főtitkári találkozóján kell bemutatni. Kövér László kitért arra is, hogy a konferencia keddi ülésnapján tájékoztatást ad arról, "Magyarország milyen hangsúlyokkal készül" az Európai Unió Tanácsának soros elnökségére, amelyet júliusban vesz át Belgiumtól. Emellett gazdasági, szociális kérdésekre összpontosuló vita lesz napirenden, amelyen az Európai Bizottság által elkövetett hibákra kíván rámutatni.

– tette hozzá. A tervek szerint a konferencia végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadnak el, amelybe Magyarország számos módosító indítványát beépítették.

– mondta Kövér László.

Az európai házelnöki konferencia az utolsó hivatalos esemény Spanyolország uniós elnökségi tisztségéhez kapcsolódóan, amelyet 2023 második félévében töltött be. Az eseményen 39 tagállami parlamenti kamarai elnök és 11 alelnök, valamint öt uniós tagjelölt ország és kilenc meghívott ország képviselői vesznek részt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.