Kövér László: Időről időre feltűnnek a nemzetközileg kiképzett ágensek (interjú)

Magyarországon talán mégiscsak a magyar emberek szabadsága és biztonságérzete a fontos, és csak azután jöhetnek mások kérései – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a bevándorlás témáját feszegetve jobban szeret “invázióról” beszélni, amely mögött a világpolitikában akár hátsó szándékok is állhatnak. Megjegyezte: eddig a kiváltó okokért, azaz Irak lerohánásért, vagy az arab tavasz nevű műveletért senki nem kért  bocsánatot. – Egyetlen jó oldala van az inváziónak, hogy a magyar baloldal és támogatói egyszer és mindenkorra lelepleződtek. Kiderült róluk, hogy csak addig humanisták, amíg nem magyar emberrel találkoznak – tette hozzá. Kövér Lászlót, mint a Fidesz választmányi elnökét a párt belső feszültségeiről és a 2018-as esélyekről is kérdeztük. – Nagyon oda kell figyelni, senkit nem szabad leírni – mondta. Ugyanakkor szerinte a Fidesznek mindaddig a ringben kell maradnia, amíg csak olyan alternatívák léteznek, amelyek tagadják a nemzet iránti felelősséget, mint közös kiindulópontot. Kövér László üzent a külhoni magyar politikusoknak is: “Jó lenne, ha az érintettek felfognák, hogy mi zajlik körülöttük. Erdélyben például – túlzás nélkül – ismét önvédelemre kell berendezkedni.”

STEFKA ISTVÁN – HUTH GERGELY – PestiSrácok.hu

A napokban részt vett egy bicskei fórumon, ahol – ahogy hallottuk – izzott a levegő a várost elárasztó bevándorlók miatt.

Ebben a kisvárosban, az ottani befogadó állomás miatt már a lakosság tizedét teszik ki az idegenek, s a helyiek már nem szívesen mennek ki az utcára. Általuk nem ismert indítékú, hátterű emberek tömegei lepik el a mindennapjaikat, s bár Isten adja, hogy okkal ne kelljen félni tőlük, de a debreceni zavargás is bebizonyította, hogy egy ilyen extrém helyzetben bármi megtörténhet. Magyarországon talán mégiscsak a magyar emberek szabadsága és biztonságérzete a fontos, és csak azután jöhetnek mások – na nem jogai, hanem – kérései.

A bicskei gyűlés tagjai üzentek-e valamit például a debreceni menekülttábor előtt üres cipőkkel tüntető Szabó Tímeáéknak? És mindazoknak, akik a Welcome to Hungary transzparens mögé sorakoznak fel?

A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket.

A keresztény Európát már rég tönkretették

Egyre többen osztják azt a véleményt, hogy már messze nem menekültáradatról, hanem újkori népvándorlásról van szó, ami aligha történhetne meg jól szervezett háttér nélkül. Elképzelhető, hogy bizonyos nagyhatalmak tudatosan gyengítik a keresztény gyökerű Európát?

A keresztény Európát már rég tönkretették egyes, az itteni civilizációhoz tartozó politikusok és értelmiségiek, ezért került mára ilyen védekezésre képtelen állapotba. Emellett fontos kérdés – valóban –, hogy háborúk és konfliktusok okozta népvándorlásról beszélünk-e, vagy sokkal inkább egy hátsó szándékkal szervezett invázióról? Csak egy ilyen szándékot hadd emeljek ki: e migráció fedésében olyan terroristák jöhetnek be – szinte szabadon – Európába, akik a következő évtizedeket a rettegés korszakává tehetik. Európa történetében a hetvenes években már volt egy időszak, amikor szélsőbaloldali terrorbrigádok próbálták a félelem légkörének kialakításával szétverni Nyugat- és Dél-Európát.

Magyarország megint elsőként lépett ki a sorból, amit egyesek úgy állítanak be, hogy éppen mi fordultunk Európa ellen.

Néhány éve Brüsszel még azért rótta meg Magyarországot, mert ügyük elbírálásáig zárt táborba vittük az illegális határátlépőket, most meg ők is ugyanúgy rettegnek a migránsoktól. Szóval várjuk ki a végét!

Lázár János hírszerzési forrásokra utalt a szerb határra építendő kerítés megindoklásánál. Volt titokminiszterként talán van némi rálátása, vagy legalább véleménye a magyar hírszerzés mai munkájáról: ha valóban léteznek hátsó szándékok a bevándorlók inváziója mögött, akkor vajon a kormány tud-e róla?

Jelzem, ma már semmilyen, nemzetbiztonsági információkhoz hozzáférő testületnek nem vagyok a tagja. Túlzott elvárás lenne ugyanakkor a magyar hírszerzés felé, hogy az egész világra kiterjedő hálózattal bírjon. Ellenben a szövetségeseink között több olyan ország is létezik, amelyek szolgálatának erős pozíciója van a kérdéses területeken. Jó kérdés persze, hogy ezt kihasználják-e, és ha igen, hogyan. A magyar szolgálatoknak a határmenti térségekben kell fokozottan jelen lenniük, és intenzíven részt kell venniük a nemzetközi együttműködésben, hogy kevesebb meglepetés érjen bennünket.

Irakért és az “arab tavaszért” senki nem kért bocsánatot

Hogyan várhatnánk el az elvben a legerősebb szövetségesünknek számító Egyesült Államok hírszerzésétől, hogy segítse a migráció megfékezését, amikor az azt kiváltó problémák előidézésében (gondoljunk csak Hillary Clinton most kirobbant fegyverbotrányára) vastagon benne voltak?

Kezdjük az elején! Irak szétveréséhez vajon ki szolgáltatta a hamis információkon alapuló ürügyet? Tudjuk jól, mégsem vontak senkit felelősségre. Az arab tavasz nevű műveletben az USA mellett több európai kormány is részt vett, például Líbia bombázásával, és onnan sem halljuk a hangos bocsánatkéréseket. Válságról válságra menetelünk a káosz felé, mégis mindenki úgy tesz, mintha nem konkrét kormányok és politikusok hozták volna meg azokat a korábbi konkrét és hibás döntéseket, amelyek egyenesen – és ráadásul kiszámíthatóan – vezettek a mai helyzethez. Indokolt tehát az óvatosság, mikért az a törekvés is, hogy a magyar kormány elsősorban saját hatáskörében igyekszik megvédeni a nemzetét. Ez az invázió a mainál akár sokkal nagyobb is lehet, nekünk most kell lépnünk, addig, amíg egyáltalán lehetőségünk van a hullám feltartóztatására.

Ezek szerint a magyar nemzet sorskérdése is, hogy sikerül-e megvédeni az országot az áradattól. Vajon a hazai baloldal miért nem partner ebben a küzdelemben?

Minden rosszban van valami jó, ebben az esetben az, hogy a baloldal és támogatói egyszer és mindenkorra lelepleződtek. Kiderült róluk, hogy csak addig humanisták, amíg nem magyar emberrel, közösséggel találkoznak. Akkor ugyanis korántsem ennyire befogadóak. Ők mindenkit szeretnek a világon, kivéve a saját fajtájukat. Bár ez egy történelmi tapasztalatra épülő állítás, eddig mégis sokan kételkedtek a valóságtartalmában. Most először került olyan vitatéma terítékre, ami lerántja a leplet, mellesleg érzékenyen érinti a baloldal törzsszavazóit is. Ők számos olyan kampányban megnyerhetőek voltak, amikor szociális félelemre lehetett építeni. Így sikerült a szavazóbázisukat például a külhoni magyarok ellen hangolni. Most azonban a baloldal a saját bázisa szociális reflexeivel megy szembe, amikor az ő védelmük helyett – a jobboldal iránti dühtől, illetve internacionalista szövetségesei iránti megfelelési vágytól eltelve – a migránsok pártjára áll, ahelyett, hogy ebben a lét–nem lét súlyosságú kérdésben a nemzeti álláspontot osztaná.

1990 után a Fidesz is a parlamenti határokat feszegette, de…

Múlt hétfőn, az utolsó parlamenti ülésnapon az LMP-sek hozták ki önt a sodrából, akiket ezúttal bohócnak is nevezett. Pedig a nyakukba akasztott táblák felirataival – több pénzt a nővéreknek, stb. – az ország nagy része egyetért. Miért olyan fontos, hogy minden politikus szigorúan betartsa a Ház szabályait?

Az LMP-sek – mind az öten – nyilván a támogatottságbeli problémáikat próbálják meg ilyen bohóckodással kompenzálni. De a jóval nagyobb létszámú Jobbik-frakció soraiban is akad, aki rendszeresen idétlenkedéssel bontja meg az ülés rendjét. Akárhogy is, de volt az Országgyűlésnek egy húsz éven át stabil szabályrendszere, pedig akkoriban sem voltak szolidabbak a viták. Sőt, mi fideszesek olykor élen is jártunk a határok feszegetésében, de azért nem foglaltuk el a pulpitust, nem lobogtattunk molinókat, és nem csináltunk stadionlelátót a páholyokból. Tudom, jobboldali akárki is leírta már, hogy rendmániás vagyok, pedig szó sincs róla. Nem a saját elgondolásaimat akarom rákényszeríteni a Házra, de ajánlom mindenkinek a figyelmébe: képzelje el, mi lenne, ha a 199 parlamenti képviselő egyszerre lobogtatna molinókat, üvöltene a megafonba, és hol az egyik, hol a másik frakció rohamcsapata próbálná meg letaszítani a szónokot pulpitusról. Az vajon egyezne a magyar emberek demokráciával szembeni elvárásával? Mert ha nem, akkor az elején és minden képviselőre érvényes módon kell ezt a problémát rendezni.

A rendszerváltás nemrég elhunyt első házelnöke, a finom úriemberként emlegetett Szabad György vajon mit tenne az ülésteremben tüntetőkkel, megafonozókkal?

Tanár úr igazi demokrata volt, aki ki nem állhatta, ha „közjogi méltóságnak” titulálták, viszont a Ház méltósága szent volt számára. Hogy is mondjam, nekünk is voltak afférjaink.  Nem vagyok minden egyes parlamenti megnyilvánulásunkra büszke az 1990 utáni évekből. Ám bizonyos határokat azért nem léptünk át. Vagy ha mégis, utólag képesek voltunk az önreflexióra. Ez a képességünk nem veszett el, és talán ez az oka, hogy Szabad György tanár úrral egészen élete legvégéig bajtársi viszonyban tudtunk maradni. Volt bennünk közös: a nemzet iránti felelősségérzet.

Bár a migráció elleni határozott fellépés most megállította a Fidesz népszerűségvesztését, azért – például számos alapszervezet közelmúltbeli feloszlatásakor is – érződik a belső feszültség. Mennyire biztosak a 2018-as folytatásban?

Nem érdemes minden jelenség között összefüggést keresni, különösképp, ha nincs is. A 15 helyi Fidesz-szervezet feloszlatása a tavalyi három kampány és választási győzelem végeztével egy régóta érlelődő, és a körülbelül ezeregyszáz helyi szervezetet tekintve nem különösebben drámai fejlemény. Van, aki ennyi idő után elfárad, más nem tud túllépni a személyes problémáin. Ezt egy pártnak kezelnie kell, a konfliktusokat fel kell oldani, amit még az őszi tisztújító kongresszus előtt meg akartunk tenni. Más és sokkal fontosabb kérdés a Fidesz és a polgári kormányzás felé megnyilvánuló bizalom.

Senkit sem szabad leírni

És hogy látja, a bizalom töretlen?

Nézzük sorban! A Jobbik szerintem elérte a határait, a magyar emberek józansága és realitásérzéke elegendő korlátot szab a további terjeszkedésüknek. Persze ne feledjük, szinte bármi megtörténhet, hiszen ami két éve még elképzelhetetlen volt Európában, az ma sokszor a mindennapok része. Nagyon oda kell figyelni, senkit nem szabad leírni. Az MSZP-t vagy Gyurcsány Ferencet sem. Pláne azokat a ma még nem is ismert embereket, akiket esetleg éppen egy másik országban próbálnak felkészíteni, hogy majd sokat látott, nyelveket beszélő príma jelöltekként egy pipettával idecsöppentsenek a magyar politika bibéjére.

Tehát önökön kívül senki sem alkalmas az ország vezetésére. Nem erős ez?

Mi sem gondoljuk, hogy a Fideszen túl nincs élet. Az embereknek szüksége van alternatívára, hiszen vannak, akik mindig az aktuális kormánnyal szemben szavaznak, s ahogy más országokban láthattuk, ha nincs más komoly erő, akkor bohócokra, rocksztárokra, ígérgető milliárdosokra, vagy rendszertagadó szélsőségesekre adják a voksukat. De ebben a pillanatban nem további négy, hanem többször négy évre van szükségünk, hogy a polgári berendezkedés megszilárduljon Magyarországon. Mindaddig a ringben kell maradnunk, amíg egy nyugalmasabb időszakban olyan politikai erők bontakoznak majd ki, amelyek a nemzet iránti felelősséget mint közös kiindulópontot nem tagadják. Nem az a probléma a mai alternatívákkal, hogy léteznek, hanem az, hogy azonnal a nemzet és demokrácia adta értelmezési kereten kívül képeznek alternatívát. Vagy azért, mert eleve nemzettagadók, mint a jelenlegi baloldal, vagy azért, mert demokrácia-felfogásban feszül kibékíthetetlen ellentét köztünk és köztük, ami igaz a Jobbikra.

“Szekus” módszerek dúlnak Romániában

Ilyenkor nyáron, hogy véget ér a parlamenti pofozkodás és eljön a Martosi Szabadegyetem, Tusványos, vagy a gombaszögi tábor ideje, többet szoktunk beszélni a nemzetpolitikáról. Sokszor bevetette már a tekintélyét a külhoni magyarság problémáinak rendezéséért, ám mégis úgy tűnik: a viták, a széttagoltság nem enyhült, hanem inkább erősödött az utóbbi időben. Ön is tapasztalja ezeket az indulatokat?

Nem látok olyan indulatokat, melyek eddig ne lettek volna.

Például Erdélyben már az úgymond jobboldal, tehát a Tőkés László-féle Néppárt és a Magyar Polgári Párt hívei is egymásnak feszülnek.

Azoknak, akik összekeverik a pártpolitikát (a határon túl is) a nemzetpolitikával, azt tudom mondani, hogy irigylem a problémájukat. Jó lenne, ha az érintettek felfognák, hogy mi zajlik körülöttük. Romániában például beindult egy kívülről manipulált folyamat, aminek a célja, hogy egy külföldre elkötelezett új elit váltsa fel a régit, amelyet éppen a korrupcióelleni – amúgy méltán népszerű – harc jegyében próbálnak diszkreditálni. Ennek nagyon durva következménye van a magyar közösségre nézve is. A korrupcióellenes tisztogatás ürügyén több polgármesterünket is elvezettek anélkül, hogy komolyabban vehető vádakat felsorakoztattak volna velük szemben. Ugyanilyen hamis alapon megpróbálják semmissé tenni a kommunizmus idején államosított tulajdon visszaszármaztatására vonatkozó összes döntést, amely a magyar közösségnek szolgáltatott igazságot.

Nevezhetjük ezt „szekus” módszernek?

Annyiban feltétlenül, hogy ebben az elnyomásban a „szeku” jogutódja játszotta és játssza ma is a főszerepet. Biztos pontként ma is rájuk lehet számítani, ha valaki – most éppen – kívülről manipulálni próbálja a román belpolitikát. Ilyen időkben talán érdemes lenne félretenni a magyar közösségen belüli vitákat arról, hogy ki a legerősebb vagy a legjobb pedigrével rendelkező kutya a kenelben. Erdélyben túlzás nélkül ismét önvédelemre kell berendezkedni, s ehhez a legszorosabb – de megegyezésen alapuló – nemzeti egység kell.

Jó kérdés, hogy lehetséges-e egységet teremteni, hiszen e szolgálatoknak az összmagyar politikában is kitűnő pozíciói lehetnek. Ne felejtsük el, hogy 2010-ben majdnem egy volt szekus állhatott a Magyar Televízió élére, egy Mucuska becenevű ügynök pedig bebújt a fél MSZP-SZDSZ-kormány ágyába!

Nincsenek illúzióim a határon túli politikai élet fertőzöttségével kapcsolatban, afelől pedig végképp nem, hogy az utódállamok titkosszolgálatai milyen módon készítették elő a magyar érdekképviseleti szervezetek megalakulását. Ha itthon a III/III annak idején megpróbálta ellenőrizni és befolyásolni a rendszerváltoztató pártokat, miért is ne történt volna meg mindez a környező országokban? Nem érdemes ugyanakkor óriási energiákat emésztő, de terméketlen erőfeszítéseket tenni annak kiderítésére, hogy van-e valakinek papírja arról, hogy egy szomszédos ország titkosszolgálatának az ügynöke. A megfelelő következtetések levonásához éppen elég, ha úgy cselekszik.

Fotók: Horpáczi Dávid/PS