Pesti Srácok

Kövér László szerint kiemelt szerepük volt a szakkollégiumoknak a rendszerváltás előkészítésében

Kövér László szerint kiemelt szerepük volt a szakkollégiumoknak a rendszerváltás előkészítésében

A szakkollégiumok – közöttük a Bibó István szakkollégium – és a különböző értelmiségi csoportok szerepét emelte ki a rendszerváltás előkészítésében Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Ludovika Szabadegyetem kedd esti rendezvényén, Budapesten.

A fideszes politikus szellemileg nagyon izgalmas időszakként jellemezte az 1980-as éveket, és kiemelte, hogy az egyetemi világban megpróbáltak ehhez szakkollégistaként maguk is hozzájárulni.

– fejtette ki. Elindult egy olyan gondolkodás, szellemi pezsgés, ami arról szólt, hogy valami baj van, és egyetemistaként igyekeztek széles kapcsolatrendszert kiépíteni azokkal, akik komolyan hozzájárultak a rendszer fellazulásához. Egy ilyen személyiségként említette Sólyom László volt köztársasági elnököt.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke kitért a Bibó szakkollégium elindítására is, és azt mondta: önképzőkörszerűen kezdődött a tevékenységük. Nem vettek tudomást a létező jogszabályokról, például arról, hogy nem a kollégium közössége választja az igazgatót; ők megtették.

– idézte fel.

– mondta. Az 1980-as években elkezdtek szaporodni országszerte az önképző körök, egyre több diáklap jelent meg. 1985-ben döntöttek úgy, hogy tartsanak egy diáktalálkozót, amelynek témái feszegették az akkori nyilvánosság határait.

– emlékezett vissza. Kövér László hozzátette: 1956 óta egyetlen diákösszejövetelre sem kerülhetett sor engedély nélkül, ezért a találkozót úgy szervezték, mintha nem az első, hanem a negyedik lett volna, hogy ne legyen probléma.

– mondta. Kövér László – aki a Fidesz egyes számú pártkönyvének tulajdonosa – kitért arra: amikor elindultak az értelmiségi mozgolódások, akkor vetődött fel egy független ifjúsági szervezet megalakításának igénye is. Orbán Viktor ugyanakkor ezt nem tartotta jó ötletnek, azzal, hogy ki fog egy szocialista ifjúsági közösséghez csatlakozni. Hosszú hetekig egyeztettek, majd hét szakkollégiumból hívtak meg résztvevőket. Végül arról döntöttek, hogy egyrészt nem hívják magukat szocialistának, másrészt megalakult politikai szervezetként a Fidesz. Ők voltak az első ellenzéki politikai szervezet a rendszerváltás történetében – emelte ki a házelnök. Kövér László megjegyezte: bár hivatalosan nem ismerték el őket, egyre beljebb haladtak a legalitás felé. Sehol sem találtak tiltást a jogszabályokban, hogy a KISZ mellett más ifjúsági szervezet nem alakulhatna meg, és ennek alapján követelték jogaikat.

Arra a kérdésre, lát-e elszalasztott történelmi lehetőséget, azt mondta: ambivalens érzései vannak. Kifejtette: a szovjet rendszer összeomlott, világos volt, hogy nincsenek tartalékai, és innentől elindult a két világhatalom közti egyezkedés, aminek a tétje a közép-európai tábor lett. Az elvtársak is innentől kezdtek felkészülni az átalakulásra – fogalmazott –, de a kommunisták úgy képzelték mindezt, hogy minél kevesebbet adnak át a hatalmukból.

Az ugyanakkor nem megbocsátható, hogy nem büntették meg azokat, akiknek vér tapad a kezükhöz

– mondta, példaként említve a Biszku-ügyet.

Ez nemcsak a rendszerváltó pártok, hanem a bírói, ügyészi társadalom szégyene is

– jegyezte meg.

Kérdésekre válaszolva a többi között azt mondta, hogy a finnek ne oktassanak ki bennünket demokráciából, jogállamiságból, miközben Finnországban például alkotmánybíróság sincs. Szerinte a mai fiatalok nagyon komoly küzdelem elé néznek, ha meg akarják őrizni az állam szuverenitását, és ehhez az egyes országok közötti együttműködésre is szükség lesz. A házelnök hozzátette: a kormánypártiak sok hibát elkövettek Budapesten is; nem mindenki érezte úgy, hogy veszíthet. Ha Csepelen lehet nyerni, akkor talán máshol is lehetett volna, ha az embereik elhiszik, hogy veszíteni is lehet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.