Pesti Srácok

Kormányinfó – Ha lesz vakcina, akkor 6,5 millió oltóanyaghoz jutunk

Kormányinfó – Ha lesz vakcina, akkor 6,5 millió oltóanyaghoz jutunk

Magyarország az unióval közösen mindent megtesz a védekezés érdekében – közölte Gulyás Gergely csütörtökön délelőtt a Kormányinfón. A miniszter szerint ennek egyik eredménye, hogy az EU legutóbb az AstraZenecával írt alá megállapodást, amelynek értelmében, ha lesz vakcina, akkor 6,5 millió oltóanyaghoz jutunk. A miniszter ismertette: Magyarország a jól védekező országok közé tartozik, így egyelőre nincs szükség további korlátozásokra. A belföldi turizmus védelme érdekében Gulyás Gergely kijelentette: a kormány 2021-re is kiterjeszti az idei SZÉP-kártya szabályokat, valamint jelezte, hogy továbbra sem ajánlatos külföldre utazni. A jövő évi minimálbérről szólva Gulyás Gergely azt mondta, hogy a jövő évi minimálbér ügyében az érintett feleknek kell megállapodni; a kormány csak akkor szól bele, ha nincs megegyezés.

A kormányzati tájékoztatón Gulyás Gergely beszámolt arról, hogy a koronavírus-helyzet romlása alól Magyarország sem kivétel, mivel – hasonlóan a világ más országaihoz – mind a fertőzések, mind az elhunytak száma nő. Emlékeztetett: a WHO adatai szerint Magyarországon az elhunytak tekintetében egymillió főre vetítve 129 áldozat volt, ami nagyságrendileg harmada az uniós átlagnak.

– tette hozzá a miniszter. Gulyás Gergely kifejtette, hogy a kormány elismeri az egészségügyi dolgozók munkáját, így mind az ápolók, mind az orvosok bére európai színvonalúra emelkedik. Megjegyezte: az egészségügyi dolgozók megbecsültsége eddig sem volt kétséges, ugyanakkor a járványhelyzet hatványozottan megmutatta jelentőségüket. A miniszter úgy vélekedett, hogy ennek is köszönhető, hogy az ápolók és orvosok történelmi béremelésében az Országgyűlés is konszenzusra tudott jutni. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely közölte: másodállásra a jövőben is lesz lehetőség az orvosi szférában.

A járványhelyzet alakulásáról szólva Gulyás Gergely elmondta, hogy a vírusveszélynek akkor lesz vége, ha lesz vakcina. A miniszter közölte: minden uniós programban részt vesz Magyarország. Hozzátette: az unió legutóbb az AstraZenecával írt alá megállapodást, amelynek értelmében ha lesz vakcina, akkor 6,5 millió oltóanyaghoz jutunk. A miniszter a vírus megfékezéséről szólva aláhúzta: rendkívül fontos, hogy mindenki oltassa be magát az influenza elleni oltással. Mindössze a meghaltak 6 százalékának nem volt alapbetegsége, és ez is azt mutatja, hogy alapbetegségek – így az influenza – mellett nagyon veszélyes a koronavírus. 1,3 millió oltóanyag áll rendelkezésre, de tud beszerezni a kormány, ha kell. Hozzátette: ha kifogy az influenza elleni oltóanyag-készlet, akkor az újabb körben is ingyenes lesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula

– jelentette be Gulyás, ennek keretei közt pedig évi nyolcszázezer forint juthat a kártyákra maximum.

– mondta a miniszter. Gulyás kifejtette, hogy mindig olyan intézkedéseket hoznak az operatív törzs javaslatára, ami szükséges az ország működőképességének fenntartására.

– tette hozzá. Az elhunytak hat százalékának nem volt egyéb krónikus betegsége, és ennek a hat százaléknak a jelentős része nagyon idős volt. Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a járványügyi eljárások során természetesen előfordulhat egy-egy olyan eset, amikor valamilyen hiba történt, de ez általános. A további korlátozásokra vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kijelentette: nincs terv arra nézve, hogy az őszi szünet után ismét digitális oktatás lenne. A miniszter aláhúzta: a kormány elkötelezett, hogy az iskolák normálisan működjenek. A további korlátozásokról szólva Gulyás Gergely kifejtette: minden élet elvesztése tragédia, de az ország működőképesen tartása is szempont a további korlátozások bevezetése kapcsán. Felidézte: Magyarország a jól védekező országok közé tartozik, így egyelőre nincs szükség további korlátozásokra.

– fogalmazott. A járvány tetőzésére vonatkozó kérdésre reagálva Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormánynak nincsen prognózisa arra, mikor lesz a járványcsúcs; nem kívánnak feltételezésekre bocsátkozni. Gulyás kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egyetlen olyan mérce van a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amely azt mutatja, hogy a járvány kezdete óta hogyan alakultak a dolgok. Megjegyezte: nem érdemes kiragadni egyes szakaszokat. A válságkezelés kulcsának Gulyás Gergely a gazdasági növekedést nevezte, kiemelve: ha van bővülés, a munkahely-teremtés is megoldottá válik. Ezért a miniszter úgy nyilatkozott: a beruházások ösztönzése lehet a munkahely-védelem legjobb eszköze.

A kormány nem tárgyalófél az SZFE-ügyben

A kormány nem tárgyalófél az SZFE-ügyben, így kérdésre válaszolva sok sikert kívánt az egyeztetésre a kuratórium és az egyetem között.

– tette hozzá. Az egyetemi mozgalommal szimpatizálók azon akciójáról szólva, amelynek során ismeretlenek piros-fehér szalaggal tekerték körbe a Szent István-szobrot, a miniszter kifejtette: a szólásszabadság gyakorlásának két válfaja létezik. A miniszter szerint a szoborrongálás a kevésbé színvonalas tiltakozási formák közé tartozik.

Jól áll a Fidesz Budapesten

Gulyás Gergely a 2022-es országgyűlési választásra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a Fidesz–KDNP a legrosszabb esetben is 40 százalékos Budapesten, és ez egy jobbközép néppárt esetében nagyon jó eredmény.

Fogalmilag kizárt a meleg párok családi támogatása

Ferenc pápa azon kijelentésére, amelyben a melegek bejegyzett élettársi jogviszonyának lehetővé tétele mellett állt ki, Gulyás Gergely úgy reagált: ez már ma is lehetséges Magyarországon. A meleg párok családi támogatása kapcsán kifejtette: a magyar családtámogatási rendszer gyermekhez kötött, így csak női és férfi kapcsolatból születhet gyermek, vagyis fogalmilag kizárt a meleg párok ilyen terű támogatása.

– fogalmazott.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A kormány csak akkor tárgyal a minimálbérről, ha nincs megállapodás

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a jövő évi minimálbér ügyében az érintett feleknek kell megállapodni; a kormány csak akkor szól bele, ha nincs megegyezés.

Nyilvánvaló, hogy nem lesz megemlékezés

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: nyilvánvaló, hogy mi nem szervezünk rendezvényeket, és az a felelősségteljes magatartás, ha nem tartunk nagy rendezvényt október 23-án.

- tette hozzá. A miniszter megjegyezte: egy nemzetek által alkotott unióban nagyon jó lenne, ha meghonosodna a nemzeti ünnepek kölcsönös elismerése, és lenne közös ünneplés Brüsszelben.

Nem tudni, mi lesz az európai újjáépítési alappal

– mondta kérdésre válaszolva Gulyás. Hozzátette: az alap forrásait – ha megvalósul – a lehető leghatékonyabban kell azt felhasználni.

– jegyezte meg.

Szigorú előírások vonatkoznak a közpénzek felhasználására

Portálunknak a Cserdiben és Erzsébetvárosban történt ellenzéki közpénzcsalásokra vonatkozó kérdésére válaszolva Gulyás Gergely elmondta: nagyon szigorú előírások vonatkoznak arra, hogy milyen szabályok mellett kapnak az önkormányzatok állami forrásból közpénzt. A miniszter aláhúzta: ennek felhasználásában az önkormányzatok bizonyos autonómiát élveznek, de a visszaélések megelőzésére is figyelmet kell fordítani. A Cserdiben eltűnt közpénzmilliók kapcsán Gulyás jelezte: érdemes megvárni az ügyben indított vizsgálat eredményét.

Ekkor kapja meg a főváros a Lánchíd felújítására szánt állami támogatást

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy a Lánchíd felújítására szánt kormányzati összeget akkor utalják át, ha legalább egy kapavágás történik, és ha szükséges, akkor meghozzák a döntést.

– szólította fel Karácsony Gergelyt.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.