Pesti Srácok

Müller Cecília szerint még maszkban is kockázatos a plázákban céltalanul sétálgatni

Müller Cecília szerint még maszkban is kockázatos a plázákban céltalanul sétálgatni

Az országos tiszti főorvos a keddi tájékoztatón többek között arról beszélt, hogy bár a krónikus betegek nagyobb veszélynek vannak kitéve, ennek ellenére az elmúlt 24 órában az elhunytak között olyan személyek is voltak, akiknek esetében nem azonosítottak semmilyen más betegséget. Elmondta, hogy jelenleg 78 hazai kórház lát el koronavírusos pácienseket. A karácsonyi ajándékok beszerzésével kapcsolatban azt javasolta, ha nem online rendeljük meg a szeretteinknek szánt meglepetéseket, céltudatosan menjünk vásárolni és kerüljük a zárt és zsúfolt helyeket.

Az óvodák 6,5 százalékában, az általános iskolák 7 százalékában rendeltek el rendkívüli szünetet. Minden negyedik iskolában van olyan osztály, mely digitális oktatásra tért át a járvány miatt – derült ki Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszámolójából. Az államtitkár azt is hangsúlyozta, reméli, hogy az országos tesztelés második hetén azok is élnek a lehetőséggel, akik korábban nem tették meg. Elmondta, hogy az a cél, hogy az oktatás működjön, a hamarosan induló középfokú felvételi eljárással kapcsolatban kifejtette, hogy az írásbeli vizsgákat szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezik majd meg.

Hetvennyolc kórházban kezelnek fertőzötteket

Az országos tiszti főorvos arról beszélt, hogy bár a krónikus betegek nagyobb veszélynek vannak kitéve, ennek ellenére az elmúlt 24 órában elhunytak között olyan személyek is voltak, akiknek esetében nem azonosítottak semmilyen más betegséget. Müller Cecília, hangsúlyozta, hogy már nem csak a kijelölt járványkórházakban, hanem szinte minden hazai aktív ellátásban résztvevő fekvőbetegeket ellátó intézményben kezelnek koronavírussal fertőződött betegeket. Jelenleg 78 hazai kórház lát el koronavírusos pácienseket. Müller Cecília azt is hangsúlyozta, hogy a kormány a jövő héten dönt a karácsonyi ünnepek idején alkalmazandó szabályokról. A szakember azt javasolta, kerüljük a zsúfolt helyeket és ne sétáljunk céltalanul hosszasan a plázákban, mert azok a zárt terek, ahol sokan vannak, így kockázatot jelentenek.

PestiSracok facebook image

Büntetik a szabályszegőket

A maszkviselési kötelezettség megszegése miatt 267, a kijárási tilalom kapcsán pedig 270 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök- derült ki Kiss Róbert, rendőr alezredes beszámolójából, aki újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az üzletekben dolgozó biztonsági őrök elkérhetik a vásárlók személyigazolványát.

Fotó: kormany.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.