A Közel-Keleten gyakran összefolyik a külpolitika és a belpolitika, a vallási, etnikai és persze gazdasági érdekek mentén kitörő konfliktusokban sokszor követhetetlen, hogy ki kivel van és miért. Ebben az örök háborús térségben a híradásokat napok óta uraló Törökország az egyik legerősebb játékos. Most a puccs a húzótéma, ám Erdoğan elnök külföldön és belföldön egyaránt olyan aktív politikát folytat, hogy mindig történik valami az országával. Van azonban valami, amin mindig megakad a törökök szeme, bármelyik közel-keleti szomszédjuk felé néznek: a kurdok. A török-szír-iraki-iráni határvidéken élő 30-40 milliós lélekszámú népnek nincs saját állama, ez pedig olyan feszültségeket szül folyamatosan, hogy akár ők lehetnek a jövőbeli híradók főszereplői.
A kurd nép eredete és néppé válásának folyamata körül sok a kérdés, az viszont valószínű, hogy nagyjából kétezer éves folytonossággal bírnak ott, ahol ma is élnek. Az iszlám hódítás után több kurd eredetű dinasztia uralkodott a térség különböző részein, azonban a 16. századtól a kurdok tartósan az oszmán törökök, illetve a perzsák uralma alá kerültek. Ezzel kezdődött történelmi szétszakítottságuk, habár az irányítás ekkor még jelentős részben a helyi emírek kezében volt. A nacionalizmus 19. századi felbukkanása kezdett változtatni a dolgok menetén – mindegyik fél részéről.
Kurdisztánt akarja Törökország, de a kurdokkal nem boldogul
A 20. század elején a nacionalista ifjútörök mozgalom vette át a Török Birodalom gyakorlati irányítását. Ennek célja az ország teljes eltörökösítése volt, a tervnek pedig mindenekelőtt a keresztény örmények álltak útjában. Ők több népirtást is elszenvedtek az elkövetkező években, és ez 1915-16 között csúcsosodott ki, amikor sok százezer (örmény források szerint másfél millió) örményt gyilkoltak le, illetve meneteltettek a sivatagba, a biztos halálba az oszmán hatóságok. Ez a sivatag a kurdok által lakott vidék volt, és a gyakorlati végrehajtásban is meghatározó szerepet vállaltak a törökökkel azonos vallású, szunnita muszlim kurdok. 1916 telén aztán ők is az ifjútörökök célkeresztjébe kerültek: 700 ezer kurdot kényszerítettek szülőföldje elhagyására, és szétszórták őket Anatólia török népességű részein, hogy mielőbb beolvadjanak.
Önálló országot ígértek nekik, majd a létüket is elvitatták
Az első világháború végén az antant hatalmak önálló államot ígértek a kurdoknak a Török Birodalmat feldaraboló sévres-i szerződésben, azonban a törökök nem nyugodtak bele a saját „trianonjukba”, és fegyverrel megvédték az országuk jelentős részét. A harcokat végül tényleg lezáró lausanne-i szerződés 1923-ban török kézen hagyta Kurdisztán túlnyomó részét, és nem is említette a kisebbségek között az összlakosság ötödét kitevő kurdokat. A Kemal Atatürk nevével fémjelzett, világi, nacionalista török kormányzat is tagadta a létezésüket, miközben mindent megtett, hogy ez az elmélet gyakorlattá váljon: a kurd népnevet ugyanúgy betiltották, mint a nyelvük és a személyneveik használatát, bezárták az iskoláikat.
Szétlőtt ház Diyarbakırban, a kurdok törökországi központjában. Újra és újra fellángolnak a harcok a török hatóságok és a kurdok között. (kép: PestiSrácok.hu)
A szocialista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1978 óta vívja küzdelmét a kurd önállóságért, amelyben csaknem 40 ezer török katona, kurd felkelő és civil halt már meg. A küzdelemben komoly szerepet kapnak a párt török hatóságok elleni robbantásos merényletei, amiért Törökország, az USA és az EU is terrorszervezetként tartja nyilván. Noha a törökországi kurdok sem támogatják egyöntetűen a PKK-t annak baloldali eszméi miatt (sőt sok konzervatív kurd, meglepő módon, Erdoğan mellett áll), a párt dominál az országban működő kurd pártokat tömörítő Kurdisztáni Közösségek Csoportjában. A 2015-ben kiújult konfliktus is alapvetően a PKK és a török kormányzat között zajlik, a gyökere azonban végső soron a török fennhatóság alatt élő, mintegy 15-20 millió kurd.
Arabosítás az arab országok összeomlásáig
Iránban csak 7-8 hónapra tudták szovjet támogatással kivívni az önállóságot a kurdok a második világháború végén, de azt hamar felszámolta a perzsa állam. Emiatt ma is jelentős rokonszenvet táplálnak az oroszok iránt. A folyamatos feszültség és a röviden fel-fellángoló harcok ellenére azóta sincs önrendelkezése a ma már 5 milliósra becsült ottani néprészüknek. Az első világháborúban létrejött Irak és Szíria a második világháború után szabadult meg a brit, illetve a francia gyarmati uralomtól, és az immár arab hatalom mindkét országban a kurdok eltüntetését akarta. Akár erőszakos módon, a falvaikkal együtt számolták fel a kurd vidéki lakosságot, a helyükre pedig ahol tudtak, arabokat telepítettek.
Szaddám Huszein mérges gázt vetett ve kurd civilek ellen Halabja városánál, 1988-ban (kép: theiranproject.com)
Irakban annyiból voltak jobb helyzetben, hogy időnként némi autonómiát élveztek, de a harcok rendre kiújultak. Irán ráadásul kijátszotta az ellenséges Irak ellen az ott élő kurdokat, miközben a saját területén élő kurdokat elnyomta. Szaddám Huszein első öbölháborúban elszenvedett veresége után kapták meg ténylegesen is az önrendelkezési jogot, és az USA kitiltotta az iraki hadsereget a területükről. Két politikai csoportjuk, a baloldali irányultságú Kurd Hazafias Unió (YNK) és a nacionalistától a szocialistáig terjedő Kurd Demokrata Párt (PDK) azonban hamar nyílt háborúba keveredett egymással 1994-97 között. A két párt gyakorlatilag külön-külön haderőt tart fenn az 5-6 milliós népességű, autonóm Iraki Kurdisztán védelmére – ezek alkotják együttesen a Pesmergát –, amely Szaddám Huszein 2003-as megbuktatásában is fontos szerepet játszott. A haderőt azonban igazán csak a közös ellenség, az Iszlám Állam elleni harc kovácsolta komolyabb egységbe – ki tudja meddig.
„Júdea Népe Front, Júdeai Népfront, Júdeai Nemzeti Front…”
Szíriában hasonlóan bonyolult a helyzet. Itt a Szíriai Egyesülés Pártja (PYD) komoly nehézségek és mára sem csituló feszültségek mellett összefogott a tizenöt másik kurd pártot tömörítő Kurd Nemzeti Tanáccsal (ENKS), így létrehozva – a szintén belső feszültségektől szenvedő Iraki Kurdisztán támogatásával – a Kurd Legfelsőbb Bizottságot. Ez az ingatag, csak a közös ellenségek által összetartott politikai képződmény irányítja a szír kormánycsapatok által a polgárháború elején kiürített, 2-3 milliós népességű Rozsavát (szíriai Kurdisztán), és hadserege, a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) védekezik az Iszlám Állam terrorja ellen.
Kurdok által (többségben vagy kisebbségben) lakott területek, az első világháborút követő határváltozatok és a kurd igények (térkép: mondediplo.com)
Ami egyedien szövevényessé teszi ezt a sokszereplős játszmát, hogy gyakorlatilag nem lehet jól kivehető oldalakra osztani a feleket, mint egy hagyományos konfliktusban. Törökország terroristának tartja a szíriai és a törökországi kurdok vezető szervezeteit, miközben szoros gazdasági kapcsolatokat és jó viszonyt ápol a szíriai és részben a törökországi kurdokkal is szövetséges iraki kurdokkal. A szíriai kurdok viszonya ráadásul az arabokkal is igencsak változatos. A szíriai arab ellenzék egy része is támogatja a Kurd Legfelsőbb Bizottságot (együtt alkotják a Szíriai Demokratikus Erőket), ám az ellenzék többsége a Bizottságnak a törökországi PKK-val fenntartott kapcsolatai miatt ellenségesen tekint rá. A kurdok a jelenleg zajló háború előrehaladtával meg tudtak valósítani egyfajta szövetséget, azonban ennek elmúltával, jó eséllyel megint ezer darabra esnek szét.
Amiben Törökország, Irán és az arabok egyetértenek
A kurdok négy országba szétszakítva élnek, még ma is alapvetően törzsi szerveződés szerint. Ez melegágya a belső ellentéteknek, amit mutat az országonként akár tucatnyi pártjuk, amelyek közül több rendelkezik fegyveres egységekkel is. Ezek az ellentétek adott esetben akár fegyveres belharcokig fajultak már a múltban is, és csak akkor csillapodtak le, ha egy olyan igazán veszélyes, közös ellenség bukkant fel a láthatáron, mint Szaddám Huszein vagy az Iszlám Állam. Ők viszont az egyetlen olyan közös pont Törökország, Irán és az arab országok között, amely a nevezetteket egy oldalra tolhatja, hiszen egyikük sem akar lemondani a kurdok által lakott, ásványkincsekben is gazdag területeiről.
A PestiSrácok.hunak nyilatkozó Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő nem lát rá esélyt, hogy az Iszlám Állam elleni háború, illetve a szír polgárháború lezárultával Kurdisztán részben vagy egészben függetlenedjen:
Sokan ígértek már nekik függetlenséget a történelemben, de ez sosem következett be. Az észak-iraki Kurdisztán autonómiája meg fog maradni, ami amerikai érdek is, hiszen fontos támaszpontokat tud itt fenntartani az USA. Irak és Szíria sem akarja azonban elengedni Kurdisztánt, és a rend helyreállta után nem is fogják.
Úgy gondolja azonban, hogy a történet lezárása nem ilyen egyszerű.
Most, a háború alatt sokan támogatják őket, ennyire még sosem voltak felfegyverezve. Elképzelhető, hogy az önállósodás meghiúsulása esetén fegyverrel próbálnak majd változtatni a dolgon. Ez nagyon komolyan felszerelt kurd szabadcsapatok felbukkanását eredményezheti a jövőben, akik a mostani háború remélhető vége után újra destabilizálhatják a Közel-Keletet. Ugyanakkor a szétforgácsolódásuk lehet továbbra is a rákfenéjük. Ha ez a több tízmilliós nép összeállna egy egységes erővé, akkor az megváltoztatná a Közel-Kelet térképét.
Kérdésünkre, mely szerint okozhatja-e az események ilyen jövőbeli fordulata a terrorveszély megnövekedését Európában, egyértelmű nemmel felelt: „Terrorveszélyt nem rejt magában. Láthatjuk, hogy csak az államhatalmat támadják Törökországban is, ahol a kurd népi erő legnagyobb része él.”
(Köszönet Krajcsír Lukács külpolitikai szakértőnek a cikk elkészültéhez nyújtott, nélkülözhetetlen segítségéért.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS