Pesti Srácok

Mit kellene tennünk ahhoz, hogy tényleg vége legyen a történelemnek?

Ursula von der Leyen és a brüsszeli elit bosszúálló és a saját kontinensét végzi ki örömtáncot lejtve.
Ursula von der Leyen és a brüsszeli elit bosszúálló és a saját kontinensét végzi ki örömtáncot lejtve.
Fotó: Ronald Wittek

Az egyiket éppen most csináljuk, megőrülünk, kicsiben és nagyban egyszerre, és ha valahol valamelyik agresszió vagy őrület “megszalad”, akkor kiirtjuk magunkat. Amikor egy nagyon magas pozícióban lévő elmebeteg arról beszél nyilvánosan, hogy Európa hadban áll, egy másik Manfred nevű meg arról, hogy nincsenek is (sose is voltak) szuverén államok, amikor egy nálunk katonailag sokkal erősebb hatalmat akar az európai liberális értelmiség legyőzni egy háborúban, akkor nagyon úgy tűnik, hogy le akarjuk zárni a történelmet.

De lezárhattuk volna másképp is. 1991 után ennek megvolt a lehetősége. Kína még csak egy nagy, de szegény ország, A Szovjetunió szétesett, Oroszország, ami lényegében maradt a helyén, csak egy atomhatalom, kiváló rakétákkal, de úgy néz ki belülről, mintha évtizedekig háborúban állt volna. A történelem nekünk megfelelő irányba is mehetett volna. 

történelem
Francis Fukuyama, a történelem végének önjelölt apostola
  Fotó: Balogh Zoltán

A történelemnek persze sose lesz vége 

Az egy csodás pillanat volt, mindenki tudta, hogy a kommunizmus, a tervezett erőszakos társadalmi progresszió lehetetlen. Amit nem tudtunk, hogy az ilyen alapvető tudást el lehet felejteni, és hogy egy rakás erőszakhívő, kommunista és progresszív elmebeteg bujkál már a nyugati egyetemek falai között, a művészvilágban és általában a kulturális intézményekben. Ahogy azt sem tudtuk, hogy egy csomó olyan nagyon gazdag ember lesz, aki tízmilliárd dollárokat költ majd minden évben a társadalmi felforgatásra szerte a világon. Azt meg különösen nem tudtuk, hogy ennyire hihetetlenül hatékonyak lesznek. Számtalan dolgot nem értettünk akkoriban, például azt, hogy mennyire fog hiányozni az igazi keresztény egyházak befolyása a tömegekre, mennyire hiányozni fognak a konzervatív tömegek, ha a haladás olyan gyorsan robog tovább, ahogy egyébként kívántuk.

 

Azt hittük akkor, hogy a nyugat érti magát és ért minket, egy akkor örökre stabilnak látszó és működő Európához akartunk csatlakozni, amelyben akkor nem az állandóság, a biztonság tűnt fontosnak, hanem a jólét. De azt hittük, hogy a tömegek majd meg tudják becsülni még a viszonylagos jólétet és a viszonylagos biztonságot is az átkozott huszadik század után, amelynek sok évtizede volt maga a pokol az európaiak százmilliói számára.

Tudom, hogy így hihetetlen, de a kilencvenes években Európa még tényleg a világ közepe volt, de persze csak azért, mert még nem tudtunk arról, hogy hány erő tör még arra, hogy a világ közepét, a történelmet a saját hatáskörébe helyezze át.

De Nyugat-Európa nem törődött azzal, hogy mi lesz Európa többi részével, még nálunk is jobban lenézték az oroszokat, ahol kellett, kiegyeztek a kommunista elitekkel, ahogy nálunk is, és nem akarták, hogy felzárkózzunk hozzájuk, csak a második világháború után elveszített gyarmataikat akarták pótolni velünk.

Az emberiség a huszadik század utolsó három évtizedében és a következő évszázad első negyedében olyan technológiai fejlődést produkált, a folyamat első felében elsősorban Európának köszönhetően, amely az emberiség teljes technológia fejlődésének a 95 százaléka tulajdonképpen. 

Ehhez képest nem stabil jólétek jöttek létre, hanem az európai társadalmak a középkori háborúk következményeihez hasonló demográfiai katasztrófákba sodródtak, vallások és vallásként erőltetett ideológiák háborúznak egymással a nagyvárosok utcáin, a demokratikus hatalomgyakorlást a liberálisok meghekkelték, az úgynevezett “liberális jogállam” nevében diktatúrákat építenek ki Nyugat-Európában, és az Európai uniót pedig jogi eszközökkel akarják birodalommá alakítani. Nem sikerült megállítani a történelmet, még csak befékezni sem, sőt úgy tűnik a történelem észre sem vesz már minket európaiakat, átrobog rajtunk.

 

A kontinensünk gazdasági lejtmenetben van, negyedszázada az EU aktuális vezetése és a magországok elitjei egyetlen lényeges kérdésre sem voltak képesek hatékony választ adni. Miközben a legmodernebb technológiákat használjuk, miközben az átlag európai még ma is jobban él minden értelmes mutató szerint, mint a történelemben bármilyen átlag népesség, nem lehet észrevenni a korábbi társadalmi keretek teljes széthullását, azt, hogy minden diszfunkcionálissá válik ami még akár középtávon is működésben tartaná az európai életformát.

Pedig csak gondolkozni kellett volna kicsit a kilencvenes években, reagálni a demográfiai folyamatokra, tényleg integrálni a közép-európai népeket az EU-ba és nem csak kihasználni őket, nem birodalmat építeni, hanem tényleg szövetséget.

Európa lényege tényleg a sokszínűség, sehol máshol nem alakult ki ennyi olyan jelentős kultúra, amely képes volt stabil államiságot létrehozni és a kereszténység egyformaságát ennyiféleképpen megtermékenyíteni a saját nyelvével és kultúrájával. Minden kultúra egy válasz az emberi lét nagy kérdéseire és a túlélés-fennmaradás problémájára. Európa ettől Európa. És mégis egy olyan ideológia rombol le és pusztít el bennünket, amely a birodalmi egyformaságba akar mindent taszítani. 

Gondoljunk csak a visegrádi országokra, nagyon különbözőek, de akár értelmes szövetséget is alkothattak volna a saját tapasztalataikból okulva. A Nyugat minden igyekezete arra irányult, hogy ilyen, a kis népek érdekét szolgáló együttműködés ne jöhessen létre, hiába stabilizáló hatású és hasznos az érintetteknek, a magországok buknának minden évben pár milliárd eurót egy ilyen együttműködés gazdasági következményei miatt. És ezért nem tudtuk új irányba fordítani a történelmünket, mert a nyugat soha sem volt képes felismerni azokat a jövőt romboló társadalmi károkat és hiányokat, amelyeket nyamvadt néhány milliárd kiszivattyúzásával okozott. De hogy is lett volna képes erre a nyugati elit, amikor a saját népeivel, a saját társadalmaival is így bánt és a jelenben még jobban így bánik.

Vagyis jelenleg nem attól kell félnünk, hogy a békés állandóság unalma fenyeget bennünket, hanem sokkal inkább attól, hogy mások történetének, történelmének a részei leszünk. 

 

 

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.