Pesti Srácok

Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának részletesebb programját

Közzétették Ferenc pápa romániai látogatásának részletesebb programját

Közzétették hétfőn Ferenc pápa romániai látogatásának részletesebb programját, amely szerint a szentatya összesen három szentmisét celebrál, mégpedig Bukarestben, Csíksomlyón és Balázsfalván. A bukaresti római katolikus érsekség egy sajtótájékoztató keretében ismertette a programot, amely megerősíti, hogy Ferenc pápa június 1-jén mutat be szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben.

A Vatikán közlése szerint Ferenc pápát június 1-jén délelőtt, helyi idő szerint fél 10-kor repülővel Bukarestből Bákóba szállítják, ahonnan helikopterrel folytatja útját Csíkszeredába. A Vatikán sajtóirodája szerint a helikopter 10 óra 10 perckor indul el Bákóból, és a csíkszeredai stadionban száll le. A román elnöki hivatal által közzétett programváltozat szerint a pápa 11 óra 20 perckor érkezik Csíksomlyóra, majd 11 óra 45 perckor kezdődik a szentmise.

Bodó Márta, a gyulafehérvári főegyházmegye szervezőbizottságának tagja szerint a szentmise pontos kezdési időpontja még változhat annak függvényében, hogy a szentatya pontosan mikor ér ki a hegynyeregbe, a szentmise helyszínére. A szervezők április első felére ígértek további pontosabb részleteket.

Wilhelm Danca, a pápalátogatás szervezőbizottságának sajtókapcsolatokért felelős illetékese a bukaresti sajtótájékoztatón elmondta, hogy Ferenc pápa május 31-én dél körül érkezik Bukarestbe, ahol az elnöki hivatalban Klaus Iohannis államelnökkel, majd Viorica Dancila miniszterelnökkel találkozik. Ugyanott részt vesz egy találkozón, amelyen a civil szféra képviselői és a diplomáciai testület tagjai lesznek jelen.

PestiSracok facebook image

Délután a pápát Dániel ortodox pátriárka fogadja, majd a római katolikus egyházfő a román ortodox egyház állandó zsinata előtt mond beszédet. A két egyházfő részt vesz egy közös imádságon az épülőfélben levő, de már felszentelt Nemzeti Megváltás Katedrálisában, ahol a pápa a tervek szerint köszönteni fogja az összegyűlt híveket. Ezután a pápa a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban pontifikál szentmisét, amelynek keretében ő tartja a szentbeszédet.

Szombaton, a csíksomlyói szentmise után a pápa Jászvásárra utazik, ahol a helyi Kultúrpalota előtti téren fiatalokkal és családokkal találkozik.

A pápalátogatás utolsó napján, június 2-án, vasárnap Ferenc pápa Balázsfalvára utazik, ahol részt vesz a hét vértanú görög-katolikus püspök boldoggá avatási szertartásán. A pápa végül a helyi roma közösség tagjaival találkozik, majd Nagyszebenbe utazik, ahol ünnepélyes búcsúztatását tartják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA pool/Denis Balibouse

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?