A közelmúltban ünnepelte volna nyolcvanadik születésnapját és éppen tíz éve hunyt el a magyar futballtörténelem egyik legnagyszerűbb játékosa, az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián. Írásunkban az egykori zöld-fehér legenda különleges sikerekkel és tragikus viszontagságokkal is tarkított életútját idézzük fel, így tisztelegve az egykori zseniális játékos előtt.
Albert Flórián Hercegszántón született 1941. szeptember 14-én. A község Trianon gyalázata után a jugoszláv határhoz közeli fekvésű lett, ám ekkor már éppen ismét „magyar világ” volt a Bácska ezen részén, így távolabb került a határtól. Külön érdekesség, hogy ez a tájegység egész sereg klasszist adott a magyar futballnak. Hercegszántótól nem messze, csupán három településsel odébb fekszik Gara, a szintén délszlávok lakta kis település, ahonnan a Dujmov-család származik, amelynek két fia – nevét immáron Dunaira magyarosítva – szintén beírta magát a magyar futball kapcsos könyvébe. Különösen Dunai II Antal, aki olimpiai bajnoki címig és európai Ezüstcipőig jutott. De ugyancsak garai illetőségű a horvát felmenőkkel rendelkező Páncsics Miklós is, aki éppen Albert csapattársaként volt előbb a kiváló Fradi centerhalfja, majd a Honvéd játékosa.
Tragédiák által beárnyékolt gyermekkor
Albert Flórián gyermekkora egyszerre volt jó és mostoha, hiszen a szeretet, amely a családja részéről körbevette, határtalan volt, ám kicsi korától kezdve tragédiák sora árnyékolta be életét. Édesanyját és több testvérét is hamar elveszítette, így bátyjaival, valamint sváb származású, malomtulajdonos édesapjával maguk maradtak. Sokác származású anyukájáról csak egészen kiskori emlékfoszlányai maradtak, hiszen a kis Flóri nem volt egészen hároméves, amikor édesanyját magához szólította a Teremtő.
Amikor ezen a felfoghatatlan veszteségen már úgy, ahogy túllendült a család, akkor utolérte őket a kommunista diktatúra terrorja. Édesapját, Albert Jánost, mint malomtulajdonost, a kuláküldözés során csakhamar kipécézték a helyi bolsevik pribékek. Az ilyenkor szokásos módon jártak el vele szemben. Elvették a helyi malmot tőle, ám korántsem úszta meg ennyivel. Nyakában egy táblával, amelyre az volt írva, hogy
„Így jár minden kulák, aki lop!”
végig kellett vonulnia Hercegszántó főutcáján, ahol természetesen mindenki ismerte. Pedig Albert János – többi, kulákká nyilvánított sorstársával egyetemben – nemhogy nem lopott, de kifejezetten sokat tett a dél-magyarországi községért, amelynek lakója volt. A családnak gőzgépes malma volt Hercegszántón és sokakon segített, nemcsak ő, de a nagypapa, id. Albert Flórián is. Albert János szenvedései ezzel még nem értek véget: börtönbüntetésre is ítélték, mert – a kommunista bíróság hamis vádja szerint – lisztet rejtegetett a malomban.
A Fradi nyújtott vigaszt a kamaszfiúnak
A család többi tagjának nem volt maradása Hercegszántón, felköltöztek Budapestre. 1952-t írtunk. A 11 éves Albert Flórián és nagyobb testvérei a nagynéni védőszárnyai alá kerültek, ő vállalta a nevelésüket. Még mindig nem nyugodhattak meg azonban a kedélyek, mert 1955-ben kitelepítették a családot Budapestről. Így kerültek a napjainkra már Őrbottyánba olvadó Őrszentmiklósra. Az ekkor már a Kinizsi ifi csapatában játszó ifjú Albert Flórián futball iránti alázatára jellemző adalék, hogy két éven át, minden este futva kellett hazamennie, mert a kései órán, amikor az edzésről hazafelé tartott, már csak Veresegyházig ment a vonat, és onnan Alberték még öt kilométerre laktak. Ezt azonban nem teherként fogta fel, hanem plusz edzésként, ami által azt remélte, hogy még jobb futballista lesz.
Talán a gyermekkori traumák hatása tette, hogy Albert Flórián később sem igazán mesélt ezekről a gyermekkori szörnyűségekről. Az 1984-ben megjelent „A Császár és utána a sötétség…” című, részben az ő életét bemutató kötetben is csak érintőlegesen esik szó a család meghurcoltatásáról, de aztán később, a rendszerváltozás után sem lettek igazán feltárva az Albert család kommunizmusban elszenvedett viszontagságai. Igaz, érzékelhető volt, hogy az érintett, vagyis maga Albert Flórián sem igazán forszírozta ezt.
Annál több szó esett ugyanakkor a fociról, és folytassuk mi is ezzel. Albert Flórián a Bp. Kinizsiben kezdett futballozni. Kell-e mondani: a Fradit is a kommunisták fosztották meg a nevétől, előbb ÉDOSZ-ra, majd Budapesti Kinizsire keresztelve, és piros-fehérre színezve a legnépszerűbb magyar klubot. Ennek ellenére Albert Flórián 1956 végétől ismét fradista lett és ehhez nem kellett átigazolnia. A klub forradalmi bizottsága ugyanis 1956. november 2-án határozatot hozott arról, hogy ismét visszakapja régi nevét és zöld-fehér színeit a IX. kerületi egyesület.
Első meccsén rögtön duplázott
Albert Flórián eközben egyre ölesebb léptekkel haladt mind feljebb a szamárlétrán, tehetsége nem hagyott kétséget a szakemberek számára sem. Még bőven középiskolás volt – a Madách Gimnáziumba járt –, alig múlt 17 éves, amikor Tátrai Sándor vezetőedző bedobta a mély vízbe: 1958. november 2-án bemutatkozhatott a zöld-fehérek felnőtt csapatában.
A Diósgyőr elleni meccsen léphetett pályára és azonnal két góllal tette le a névjegyét. A másnap megjelenő Népsport tudósításában azt írták:
„látszik, hogy tehetséges”.
A bemutatkozásként szerzett két gól után nem volt túl bő lére eresztett a szaklap dicsérete, de ez hamarosan megváltozott. Nemcsak a sajtó, de a szurkolók és a szakma is érzékelte, hogy rendkívüli tehetség lakozik a fiatal játékosban.
Albert Flórián nem egészen fél évvel élvonalbeli debütálása után meghívót kapott a felnőtt válogatottba is. Baróti Lajos szövetségi kapitány nem csupán meghívta, de a kezdőbe is jelölte a Ferencváros középcsatárát, aki ekkorra már kirobbanthatatlan lett a zöld-fehérek csatársorából. Azért nem írhatjuk, hogy annak közepéről, mert az első időkben jobbösszekötőt (Dalnoki II–Albert–Friedmanszki–Rákosi–Fenyvesi) is gyakran játszott. A nemzeti csapatban 1959. június 28-án, Svédország elleni első válogatottsága alkalmával gólt ugyan nem szerzett, ám két gólpasszt kiosztott az először együtt játszó Sándor–Göröcs–Albert–Tichy–Fenyvesi összetételű, szenzációs csatárötös tagjaként. A sportnapilap nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel:
„Albertét féltettük első válogatott mérkőzésén. A fiatal középcsatár azonban beváltotta a hozzáfűzött reményeket, két gól előkészítésében is benne volt. Ha tovább fejlődik, válogatott csapatunknak nem lesznek középcsatár-gondjai, hiszen – 17 éves.”
A mindössze 18 éves Albert Flórián kulcsszerepet vállalt az NSZK legyőzésében. Forrás: MLSZ TV/Archív
Innentől – vagyis 1959 nyarától – kezdve párhuzamosan fut válogatottbeli és ferencvárosi karrierje, amelyben szenzációs sikerek egész sorát éri el. Felejthetetlen meccsek, emlékezetes gólok, nagyszerű csapatsikerek és kiemelkedő egyéni elismerések kísérték pályafutását, amely lényegében 1969-ig egyenes vonalú, felfelé ívelő volt.
Szórta a gólokat a Fradiban
A Ferencvárosban lassan, de biztosan ő lett a legfontosabb láncszem. Egész sor emlékezetes mérkőzés fűződik a nevéhez, amelyeket egyesével felsorolni lehetetlen volna. Helyette inkább a különlegességeket, az egyedi eseményeket érdemes felidézni. Albert Flórián hat gólt szerzett a Debrecen ellen 1960 decemberében, amelyet bajnoki mérkőzésen azóta sem tudott megismételni senki. Nemcsak a Fradiban, de egyetlen más magyar élvonalbeli csapatban sem. Mesterötöst sem sokan értek és érnek el a magyar bajnokságban – nos, Albert Flóriánnak ez is sikerült, amikor 1966. november 20-án a Fradi úgy nyert 6:0-ra a szebb napokat látott Ózdi Kohász ellen, hogy abból ötöt egymaga vállalt.
Emellett örökre emlékezetes gólt rúgott az NSZK-nak, amely még a mai napig is bekerül olykor az összefoglalókba, a találat előtt bemutatott bámulatos cselsorozat okán. Szintén a nevéhez fűződik két olyan győzelem a futball őshazája, Anglia ellen, amelyek alkalmával Albert dupláival nyertünk, előbb 2:0-ra, majd 2:1-re. Utóbbi ráadásul az 1962-es chilei világbajnokságon született és kulcsfontosságú volt a csoportból történő továbbjutásunk szempontjából.
Albert Flórián az 1960-as években a klasszisokban egyébként is bővelkedő magyar labdarúgás legnagyobb csillagai közé tartozott. Mindez egyéni és csapatsikerekben is megmutatkozott. A válogatottal részt vett egy olimpián (Róma – 1960), két világbajnokságon (Chile – 1962, Anglia – 1966) és tagja volt az Európa-bajnoki bronzérmes válogatottnak (Dánia – 1964) is.
Az FTC színeiben négyszer nyert magyar bajnoki aranyérmet (1963, 1964, 1967, 1968) és természetesen tagja volt a magyar futball mindmáig egyetlen, nemzetközi kupagyőzelmét arató, VVK-győztes Fradinak is (1965).
Albert Flórián válogatott pályafutásának egyik legnagyobb sikere volt a brazilok elleni álomjáték és győzelem az 1966-os angliai világbajnokságon. Forrás: Youtube
A legkiemelkedőbb év azonban kétséget kizáróan az 1967-es volt. Ekkor állt össze a Géczi – Novák, Mátrai, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi összetételű Ferencváros, amely talán minden idők legjobb zöld-fehér csapata volt, de mindenesetre vetekedik a Henni – Rudas, Kispéter, Szabó – Kéri, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csodacsapattal, amelyet a kommunisták 1950-ben szétszedtek a Ferencváros tönkretétele alkalmával. A csapat 1967-ben nem pusztán csak magyar bajnoki címet nyer, de végigszárnyalja az egész bajnoki szezont. A harminc bajnoki meccsből huszonnégyet megnyernek a zöld-fehérek, Albert pedig huszonhét meccsen huszonnyolc gólt lő, amellyel csapata legeredményesebb játékosa lesz.
Az 1967-es esztendő nem csupán az újabb bajnoki aranyérem miatt vált számára emlékezetessé. Ekkor született meg fia, a „Kisflóri”, aki később szintén válogatott és magyar bajnok lett a Ferencvárossal, és ennek az évnek a végén kapta meg a nemzetközi labdarúgóélet egyik legnagyobb egyéni elismerését, az Aranylabdát.
(folytatjuk)
Vezető kép: Albert Flórián átveszi az Aranylabdát Max Urbinitől, a France Football főszerkesztőjétől. Fotó: MTI/Szebellédy Géza
Antikom
2021-10-16 at 13:56
A halála is magyaros.
Kórházba került megműtötték, minden rendben, mondták majd meghalt.
TS
2021-10-07 at 20:42
egresi istván jános ernő, sztenk jú!
Csak azt nem értem, mit keresett Galla Miklós apja az Aranylabda átadásánál?
egresi istván jános ernő
2021-10-07 at 11:23
TS: ’62-es vb, és harmincas évek: jók a hozzászólásai!
TS
2021-10-06 at 18:41
A cikkírónak: 1962-ben a vb-n Tichy lőtte az első gólt az angoloknak, mikor 2-1-re nyertünk.
TS
2021-10-06 at 18:37
Ha Magyarországon az ötvenes években (tegyük fel) profizmus lett volna, Puskás és Bozsik vagy a Fradiban vagy a Hungáriában vagy az Újpestben játszott volna.
Puskás pedig nem fasisztázta le Kocsiséket. Legfeljebb egyes komcsi katona bácsik.
TS
2021-10-06 at 18:34
egresi istván jános ernő, igaza van; a harmincas évek profivilágát (tételezzük fel) az ötvenes években továbbélő magyar futballban viszont tuti, hogy Puskás és Bozsik vagy a Fradi vagy a Hungária vagy az Újpest játékosa lett volna. Akkoriban ezek a csapatok a világ gazdagabb klubjai közé tartoztak.
TS
2021-10-06 at 18:31
Nagy játékos volt!
Ha nem a kádári Magyarországon születik, és egy európai élklubban játszik, minimum háromszoros aranylabdás. De lehet, hogy olyan játékos, mint amilyen nagy volt, csak itt “jöhetett létre”.
Puskás meg nem fasisztázta Kocsisékat, azok a klub vezetői voltak (lehettek). Czibor is ezt mondta.
egresi istván jános ernő
2021-10-06 at 11:02
Királytigris: Igaza van, de azt hiszem, az akkori kommunista vezetés számára elképzelhetetlen lett volna az, hogy – az általuk fasisztának titulált – Fradiban játszon Puskás és Bozsik, pedig ez sokkal jobb lett volna… Bár akkor meg a kispestiek “rágtak” volna be… (És ha marad Henni kapus – a Dózsa helyett -, az akkori korszak egyik klasszis kapusa védhetett volna, továbbra is…)
Királytigris
2021-10-06 at 09:48
egresi istván jános ernő!
Sokak véleménye szerint, az eredményességet nézve, az lett volna a jobbik megoldás, ha Puskást és Bozsikot viszik át a Fradiba.
egresi istván jános ernő
2021-10-05 at 11:23
– Az 1967-es bajnokcsapatban – balszélsőként – már Katona Sándor volt az alapember (27 mérkőzés), Fenyvesi Máté dr. három mérkőzésen játszott. (Többször védett Takács Béla, és már Branikovits László is a bajnokcsapat tagja volt.)
– Nézzük_magát_a_dolgot: Kérem, pontosítsa adatait, ugyanis én – hivatalos kupamérkőzésen (BEK, KEK, VVK / UEFA) – nem tudok Újpesti Dózsa – FC Liverpool mérkőzésről. Azt viszont tudom, hogy az Ú. D. – 1965. őszén – a VVK-ból elbúcsúztatta a másik liverpooli gárdát, az Evertont, a visszavágót Budapesten 3 – 0-ra megnyerve, és a Dózsa második gólját Bene szerezte, hogy fejelte-e azt nem tudom. (A Liverpool FC-t – szintén a VVK-ból – 1968. januárban a Fradi búcsúztatta el, amikor Liverpoolban, a visszavágón, Branikovits góljával, 1 – 0-ra nyertek,ő akkor 19 éves volt.)
– Földi József: Csatlakozom. Kocsist, Budait egyből, Czibort – csepeli kitérővel – a kommunista vezetés a Fradiból a Honvédbe vitte (Hennit a Dózsába, és úgy tudom, Deákot is). Én ezért a Honvéd Aranycsapatának a teljesítményét elismerem, de nem tudom szeretni a csapatot.
Nézzük_magát_a_dolgot
2021-10-04 at 18:37
Kedves Tibor!
Bene Ferenc óriási tehetség, eredményes és párját ritkítóan példamutató sportszerű, szerény óriás volt kis termete ellenére… Emlékszem, 17 éves korában a Dózsa az Ő fejesgóljával ejtette ki a Liverpoolt, az angol újságok így keseregtek: “a bébi kiütötte a Liverpoolt”. Ő sohase sétált csípőre tett kézzel a pályán, soha nem kritizálta csapattársát, ha nem pont a lábára jött az átadás, nem húzódott hátra elvonva magát, ha Farkas gólörömében meg akarta ölelni… Azért Albertről is hadd ejtsek elismerő szót: óriásit alakított, amikor egy válogatott mérkőzésen az ellenfél hátvédje sokadszor túl rámenősen, durván támadta. Albert felpattant, felkapta a labdát, és felkínálta a hátvéd pofájához közelítve, mondván “harapd meg”.
Földi József
2021-10-04 at 10:39
Puskás Ferenc folyamatosan fasisztázta a Honvédba külünönböző módszerekkel átvezényelt volt Fradi játék
osokat (Budait, Kocsist, Czibort). Ő sem tudta (honnan is tudhatta volna), hogy a hitleri Németországban nem fasizmus, hanem NEMZETI SZOCIALIZMUS volt.
Földi József
2021-10-04 at 10:33
A rendőrük a Vereseny utcában támadtak meg bennünket a Keleti pályaiudavar felől.
w
2021-10-04 at 08:57
@PG2021-10-03 at 20:33
Puskás egyébként a Dél-Amerikai focitúra után haza szeretett volna jönni, de a de a hozzád hasonlóan beteg agyú Kádár atyád hadbíróság elé akarta állíttatni, ezért kényszer helyzetében maradt külföldön, és nem azért, mert el akart volna szökni!
w
2021-10-04 at 07:20
@PG2021-10-03 at 20:33
Te beteg vagy! Orvoshoz kellene fordulnod!
Puskás Ferenc, a legnagyobb magyar labdarúgó mindig minden magyaron segített ahogy tudott! Hogy az ő alibi foglalkozása katonatiszt volt (A magyar néphadsereg őrnagya és nem az ÁVH-é), az csupán mindössze azért volt, mert a Budapesti Honvéd labdarúgója volt. Abban az időben minden élvonalbeli labdarúgónak kellett lennie egy alibi foglalkozása, mert a profi sportot “eltörölték”. Albert Flóriánnak is volt alibi foglalkozása: baromfi tenyésztési szaktanácsadó volt!
torrente
2021-10-03 at 20:37
A cikkiró kihagyta a 4. horvát nemzetiségű labdarúgót Dunai (Dujmov Iván),Jánost. Ő is válogatott ,olimpiai résztvevő volt Rómában.
Kellett hozzá vagy 70 év ,hogy Gara falu mindhárom labdarúgónak díszpolgári címet adományozzon.
PG
2021-10-03 at 20:33
Albert Flórián tényleg jó focista volt, de éppen a magyar futball leszálló ágában játszott. Még kijutottak a VB-re, de ott már nemigen voltak eredményesek. (Ma még gyengébbek a focistáink, mert ki se jutnak a VB-re.) Tulajdonképpen abban az időben indult el a sztárcsinálás. Ha Albertet nem sztárolják annyira, akkor megmaradhatott volna mellette a másik jó focista is.
Én Puskásról, mint szökött ÁVÓS tisztről, (őrnagy volt) nem vagyok jó véleménnyel, s szerintem nem is érdemli meg, hogy így sztárolják utólag. Akik nem szöktek ki, mint például Grosics, azokat szépen elfelejtették.
Tibor
2021-10-03 at 18:02
Ott voltam a Népstadionban én is , házi készítésű Fradi zászlómmal! Emlékeztek a rendőr rohamokra a kukába es a kapualjakaba menekülő tömegere ha jól emlékszem a keleti felől jött ránk a rendőr roham ,a Népszínház utcában ! Egyet viszont sajnálok , de hát akkor így volt , a bunkó Bene , bunkó Bene kórust ! Bocsánat Bene Feri !!!
Királytigris
2021-10-03 at 16:29
Tudományos libsizmus!
Sajnos az igaz volt.
Régi közmondás: Két dudás egy csárdában nem fér meg.
Varga miatta lépett le.
Királytigris
2021-10-03 at 16:26
Tudományos libsizmus!
Én is láttam őket focizni a Népstadionban. Akkoriban dupla meccsek voltak hétvégén a Népstadionban, rendszerint telt ház előtt.
Ha 1962-ben a chillei VB-n a csehek ellen a bíró nem csalja le Tichy, a felsőlécről a gólvonalon túlra pattanó, majd onnan kiperdülő, lővését, ami érvényes gól volt, akkor ez a csapat ott VB döntőt játszhatott volna a brazilokkal. Aztán ki tudja…. Mi a brazilok ellen mindig jók voltunk.
Ez a válogatott volt az Aranycsapat utáni legjobb gárda.
Az Albert és korosztálya volt az utolsó a magyar fociban ami említésre méltó. Azóta a magyar foci nudli!
Tudományos libsizmus
2021-10-03 at 16:19
Doktor:
Albert híresen szerény természetű ember volt. Nem hinném, hogy elnyomta volna Vargát. Inkább Varga Zoltánnak volt nehéz természete, nem Albertnek.
egresi istván jános ernő
2021-10-03 at 16:16
Írjuk le az 1965-ös, VVK-győztes Fradi összeállítását is: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Edző: Mészáros József.
Királytigris
2021-10-03 at 16:15
Egyébként, ha ma felbukkana egy ilyen Albert tehetség, egyből leigazolna nyugatra, nem sokat láthanánk belőle. Legfeljebb a válogatottba, ha egyáltalán a klubja elengedné.
Királytigris
2021-10-03 at 16:12
Doktor!
“Az 1966-os londoni VB-én Puskás “Öcsibácsi” elcsábíthatta, “disszenssé” tette Varga Zoltánt” sztoriról eddig még nem is hallottam.
Ha így történt, akkor Vargát miért nem a Real Madridhoz “csábította”?
Tudományos libsizmus
2021-10-03 at 16:05
Jómagam még láttam focizini élőben a Népstadionban.
A Fradi akkoriban a Népstadionban játszotta a hazai meccseit. Egy-egy Fradi-Dózsán vagy Fradi-Honvédon telt ház volt az akkor 90 ezres stadionban.
Apukámmal mentünk ki ezekre a meccsekre. Mindig vitt magával táskarádiót és a lelátón hallgatta a közvetítést. Nem volt egyedül, sokan voltak így. Néha felzúgott a lelátó: “Ne hazudj Szepesi!”. Utalva arra, hogy Szepesi sokszor igencsak kiszínezte a pályán történteket.
Micsoda idők voltak.
Orientál
2021-10-03 at 15:54
Örökké megmarad nem csak a fülemben de a lelkemben is amikor a meccseit a rádión közvetítő és kommentáló rádiós mondta sokszor: ” ….. Albert lő , lő ,lő góóóóóól!!!! …. ” .
Apuci
2021-10-03 at 15:17
Meglehet törölni a könnyes szemeket , nem kell szégyellni ! ( akkor vissza a jelenbe , ma van buzi zászló a pályákon , térdepelés, ) hova jutott ez a világ ?????
Doktor
2021-10-03 at 13:58
A “Császár” csodálatos fenomén volt. A latinos, cselező típus nagyja volt. Talán ma már nem lenne sikeres az elegáns játéka, mivel kemény, durva lett a foci.
A császár névvel vissza is élt. Mellette nem lehetett igazán naggyá Varga Zoltán, aki szintén őstehetségnek bizonyult. Talán nem véletlen, hogy az 1966-os londoni VB-én Puskás “Öcsibácsi” elcsábíthatta, “disszenssé” tette Varga Zoltánt.