Rendkívüli riadalmat váltott ki balliberális körökben a honvédelmi oktatás újraindítása, szerintük ugyanis a kormány a hazaszeretet militarizálására készül – jelentsen ez bármit is. A hisztéria 2017-ben kezdődött el igazán, amikor Varga Tamás honvédelmi államtitkár bejelentette a középiskolai honvédkadét-program elindítását. A honvédelmi képzés miatt önkívületi állapotba került liberális gittegylet tagjai egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a diákok alapvető katonai ismereteket, harcászatot és önvédelmi technikákat is megismernek, ami nyilván vérlázító – legalábbis szerintük. Az általuk megélt valóságban vélhetően hatékonyabb lenne nyuszisimogatással megvédeni a hazát és helytállni egy éles bevetésen, mint a már megszerzett katonai tudással, amiről egyébként meggyőződéssel állítják, hogy káros hatással van a fiatalokra. A kadétképzés kíméletlen kritikai dömpingje közben, annak ízekre szedése mellett arról azonban mélyen hallgattak a független-objektív, haladó szellemiségű liberális hazafiak, hogy a programban egy nemzetközileg elismert, egyedülálló magyar módszerrel tanulnak például kézitusát a diákok. A technikát dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes fejlesztette ki, aki a PS-nek adott interjúban kiemelte: a honvédelmi nevelés nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.
Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy új módszerrel képezzék ki a kadétokat a Magyar Honvédségnél. A katonák kézitusa-technikájának kidolgozása dr. Zöllei Zoltán alezredes nevéhez fűződik. A szakember a kyokushin karate, a középkori japán lovagoktól eredő jiu-jitsu és az izraeli krav magán alapuló technikákat ötvözte egy stílussá és fejlesztette tovább. Fontos tudni, hogy a kiképzés célja nem az, hogy ölésre oktassák a katonákat, de az edzéseken megtanulnak bánni késsel és gyalogsági ásóval is, valamint olyan ütéseket és rúgásokat is elsajátítanak, amelyekkel képesek hatástalanítani ellenfelüket. Ezt a technikát oktatják a honvédkadétoknak és a rendvédelmiseknek is. A Zöllei alezredes által kifejlesztett módszertant a világ számos országában elismerik és alkalmazzák, így a honvédkadét-képzésben is kiemelt figyelmet fordítanak ennek elsajátítására.
A honvédelem fontosságára az utóbbi években hangsúlyosabb figyelem irányul, Ön viszont évtizedek óta elkötelezett a haza szolgálatában. Miért választotta ezt a hivatást?
Nézze, a válasz egyszerű: én azokat az értékeket képviselem, ami minden magyar embernek kutyakötelessége lenne: számomra első a haza védelme, mindegy, milyen politikai színekben pompázik éppen az ország. Ez nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti. Hangsúlyozom: mi nem politizálunk. Meggyőződésem, hogy a haza védelme mindig fontos, csakúgy, ahogyan a gyerekeknek is szükséges a honvédelemre való felkészítés, nevelés. Addig nem beszélhetünk maradandó Magyarországról, amíg nincs utánpótlásnevelés a haza védelmére. Ez az én meggyőződésem. Számomra sorsszerű volt, hogy katonai pályára lépjek; már a középiskolát is növendékképzésben (amit ma kadétképzésként neveznek – a szerk.) végeztem el, így ez az irányvonal adott volt számomra. Bár sok osztálytársam külföldre került, én a testnevelési egyetemen folytattam a tanulmányaimat, ahol többszörös atlétikai bajnokként értem el sportsikereket. Már gyerekkorban birkóztam, ökölvívással foglalkoztam, majd a katonai kollégiumban heti két alkalommal kyokushin karate edzésen is részt vettem, így a harcművészet, a küzdősport az egyetem alatt sem hiányozhatott az életemből. Büszke vagyok arra, hogy mesterem Furkó Kálmán ezredes volt, a Shihan nemzetközileg ismert és elismert képviselője a kyokushin karaténak, aminek hazai megalakításában is részt vett. Ő a negyedik ember a világon, aki megszerezte a 8. dant. A karate mellett az egyetemen Galla Ferenc küzdősport tanszékvezető vezényletével kezdtem el dzsúdózni, mindezek mellett pedig jiu-jitsuztam is Kelemen Istvánnál (aki a TEK egyik kiképzőjeként is ismert).
Laikusként felmerül bennem kérdésként, hogy vajon miért nem tette le egy adott stílus mellett a voksát?
Mert mindez szükséges volt ahhoz, hogy olyan küzdősportokból és harcművészetekből álló rendszert tudjunk összerakni, ami működőképes a rendvédelmisek vagy éppen a honvédek számára. Mi szakértői alapokon nyugvó, nemzeti habitusnak megfelelő szakmai anyagot készítettünk el, amit a világ számos országában elismernek. A 2003-ban írt doktori disszertációm (A katonai közelharc-és kézitusa-kiképzés az első világháborútól napjainkig, valamint ezek hatása a Magyar Honvédség kiképzési rendszerére) is hozzájárult ahhoz, hogy a már korábban is használt fogalmak napjainkra letisztulhassanak. Elmondhatom, hogy ma a Magyar Honvédség aktív állománya az általam kijelölt úton halad kiképzés tekintetében.
Katonai kézitusa. Mit jelent ez pontosan? Egyes sajtóorgánumok arról írtak, hogy gyakorlatilag gyilkológépeket képeznek…
A kézitusa fogalmán a közelharc olyan speciális fajtáját értem, amelynek során változó közegben, gyakran szélsőséges körülmények közötti test-test elleni pusztakezes vagy hideg fegyverrel végrehajtott küzdelem folyik, melynek célja az ellenség legyőzése és a túlélés. Az elmúlt hetekben tartottunk egy honvédelmi tábort, ami szakmai gyakorlatnak felel meg. Meggyőződésem, hogy aki a rendvédelmi pályát választja, annak többet kell tudnia, mint egy civilnek, olyan ismeretekkel kell rendelkeznie, amit egy civil nem tud. Ilyen például a fegyverhasználat, az övédelem, a tájékozódási képesség, jó fizikai és szellemi állapot. A táborban nem alakizást gyakoroltattunk, mint az egykori néphadseregben – ami lássuk be, nem túl izgalmas kihívást jelent egy fiatalember számára. “Érték és élmény” – talán ez lehetett volna a tábor mottója, mi ugyanis ezt szerettük volna megadni a résztvevők számára. Persze volt reggeli edzés, alakzatban közlekedés is, de olyan technikákat is megismerhettek, mint például a vízimentés, az elsősegélynyújtás, menetgyakorlás, vagy éppen a tájékozódás természeti jelenség alapján, taktikai műveleti módszerek, airsoft lövészet, de őrségben is kellett szolgálatot teljesíteniük. A mai közelharc-kézitusa alapvető eleme a rohamcsapatok működésének ismerete. Az oktatás részét képezi – akárcsak anno a K.u.K. idején – a különböző szükségeszközök alkalmazásának elsajátítása. Látni kell, hogy a mai digitális és távolsági hadviselés korában is egyre nagyobb szerepet kap a test-test elleni küzdelem, egy katonának készségszinten el kell ezt sajátítani, hiszen számos helyzet akadhat, amikor csupán erre számíthat. A kézitusa-kiképzés során megtanítjuk, hogy a katona hogyan tudja alkalmazni a rendelkezésre álló tárgyakat fegyverként, például tárat, ásót, sisakot, fejszét. A különböző küzdési módszerekből azokat az elemeket válogattuk össze, amelyek passzolnak a magyar hagyományokhoz és amelyeket hatékonyan lehet alkalmazni a katonai gyakorlatban. Fontos szempont volt például, hogy a tanultakat rendes menetfelszerelésben is használni lehessen.
Az Ön által elmondottak alapján már valóban izgalmakkal teli, mozgalmas kiképzést kapnak a diákok, akik számára nyilván vonzóvá kívánják tenni a katonai pályát. Vajon mennyire sikerül ez? Mindannyian ezt a hivatást választják, vagy vannak, akik inkább más utat választanak maguknak?
Kettősnek érzem ezt a dolgot, mert egy osztályból nem mindenki lesz végül katona vagy rendvédelmis. Azok, akik már most elhatározták, tudatosan készülnek erre a pályára, ők jelentik a jövőt. A bizonytalanokból nem lesz katona. Azt szoktam mondani, hogy ez már a gyerekkorban eldől, hogy valaki katona akar lenni és ez nem túlzás. Ehhez a hivatáshoz kell egyfajta tartás, elhivatottság, mert ezek nélkül nem működik. Az is fontos, hogy kik oktatják a gyerekeket, hogyan, milyen módszerrel, és az is prompt, hogy milyen kiképzőkkel találkoznak. Büszke vagyok arra, hogy például a 2012-ben megalakult kézitusa szövetség is olyan összefogás eredménye, ami jól tükrözi, mennyit számít az, ha a speciális ismereteket rendszerezzük, a különböző honvéd sportegyesületek segítségével pedig olyan tapasztalatokat gyűjtöttünk egy csokorba, ami valóban unikummá tette a magyar kézitusa-tematikát. Természetesen a különböző országokban jól működő technikákat is ötvöztük ebben, így a német hadsereg, a Bundeswehr, az orosz haderő specialistái, a francia idegenlégió vagy éppen az izraeli hadseregé is beépült a szakmai anyagba.
A kézitusa definíciója a “hideg fegyverrel történő test test elleni küzdelem”. A “hideg fegyver” jelenthet kést vagy bármilyen más szúrószerszámot, de akár egy golyó nélküli gépkarabélyt vagy egy letört nyakú borosüveget is. Az alezredes elmondása szerint a magyar honvédségnél a kézitusa-képzés a hetvenes évektől a nyolcvanas évek végéig a legendás hírű, ma már nyugdíjas Furkó Kálmánnak köszönhetően a kyokushin karatén alapult. A nyolcvanas évek végén érkeztek aztán Magyarországra koreai szakemberek, akik kifejezetten harcra, küzdőszellemre oktatták a katonákat. Közben nemzetközi szinten egyre elterjedtebbé vált a japán gyökerekkel rendelkező jiu-jitsu, később pedig a krav maga is. Utóbbit vette át szinte teljes egészében például a lengyel hadsereg.
“A fiatalok honvédelmi nevelése nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés”
Mit gondol, változott a katonai hivatás megítélése?
Igen, én azt látom, hogy eljött az az idő, amikor ismét kezdi visszanyerni a honvédelem, a rendvédelem a tiszteletet. A kiképzések is célorientáltak, amit a katonai vezetés is érzékel. Fontos az is, hogy az általunk kidolgozott módszerhez nem pénz, hanem szakemberek kellenek. Mert az nem működőképes, ha úgy akarunk oktatni, hogy letöltünk az internetről egy anyagot… Mert ehhez a képzéshez a tapasztalat valóban elengedhetetlen.
A fiatalok más területen is kamatoztathatják a kadétképzésben megszerzett tudásukat?
Nézze, a propaganda érdekes dolog, pláne, ha a francia idegenlégió jelentős fizetésekkel csábítja őket. De őszinte leszek: szerintem tökösebb dolog itthon védeni a hazát. A fiatalok érdeklődőek, csak spórolni akarnak idővel, energiával. Ez nem megy egyik napról a másikra, ebbe időt, energiát, verejtéket kell plántálni. Viszont annak, aki ezt a hivatást választja, kötelessége megtanulnia mindazt, amit a tapasztalt kiképzők mutatnak nekik, és kötelessége minden csepp vérével a hazáját szolgálni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS