Pesti Srácok

Különleges küzdősportos szombat Sárváron – Az MMA és a K–1 iránt érdeklődőket is várják a Vulcano Gálára

Különleges küzdősportos szombat Sárváron – Az MMA és a K–1 iránt érdeklődőket is várják a Vulcano Gálára

Egész napos programmal várják a küzdősport szerelmeseit szombaton Sárvárra, a Vulcano Gálára. A hazai küzdősport élet színe-java látható lesz majd a ketrecben, ahol nemcsak MMA, hanem K–1 szabályrendszerű mérkőzéseken is szurkolhatnak az eseményre kilátogatók.

A szervezők – Őze-Guth Szilvia és Farkas Csaba – semmit sem bíztak a véletlenre a hétvégi, Sárváron megrendezésre kerülő gálával kapcsolatban. Miután mindkettőjük számára ismerős terep a küzdősportok világa, így maximálisan tisztában vannak azzal, hogy mitől lesz emlékezetes és különleges egy hasonló jellegű rendezvény.

Nemcsak szervezői fronton, de a harcosok szintjén is a legjobbak lépnek a kerítésen belülre Sárváron. Aki figyelemmel kíséri a küzdősportok világát, csupa-csupa ismert névvel találkozhat majd szombaton, hiszen ott lesz a hazai környezet előnyét magáénak érezhető Vas vármegyei MMA-harcos, Molnár Benjamin, aki a legutóbbi gálán interkontinentális bajnoki címet szerzett és manapság már edzőként is tevékenykedik a sportágban. Szintén ki kell emelni Boldog Martint, aki fiatal kora ellenére félelmetesen erős, és aki előtt talán a legszebb jövő áll a ketrecharcosok között honfitársaink közül.

PestiSracok facebook image

Ami a K–1-eseket illeti, közülük Góman Renátó neve érdemel említést, akiről a bennfentesek általános elragadtatással nyilvánítanak véleményt – nem véletlenül. Külön pikantériája lesz a szombati gálának, hogy Renátóra egy erős horvát rivális, név szerint Vedran Matijasevic vár majd a ketrecben.

Arról, hogy mi ad még egyedi ízt a szombati eseménynek, portálunk korábbi munkatársát, a Politikai Hobbistából olvasóink által is ismert Perutek Jánost kérdeztük meg, aki a rendezvény hivatalos szpíkere lesz majd:

Egykori kollégánk, Perutek János lesz a sárvári rendezvény szpíkere. Fotó: Perutek János családi archívuma
Korábbi kollégánk, Perutek János lesz a sárvári rendezvény szpíkere. Fotó: Perutek János családi archívuma

Fontos még elmondani azt is, hogy a profi harcosok párharcain túl sor kerül a Magyar Amatőr MMA Bajnokság küzdelmeire is, emellett érdemes egész naposra tervezni a sárvári programot, mert a szervezők már reggel kilenc órától várják az érdeklődőket, akik harcművészeti bemutatókat nézhetnek, repülőgép-szimulátoron játszhatnak, katonai kézifegyverekkel ismerkedhetnek meg és haditechnikai bemutatón is részt vehetnek majd.

Vezető kép: a harcosok ketrece

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.