Pesti Srácok

Különleges ügyészt nevezett ki Joe Biden kormányzata a Donald Trump elleni vizsgálatok felügyeletére

Különleges ügyészt nevezett ki Joe Biden kormányzata a Donald Trump elleni vizsgálatok felügyeletére

Az amerikai igazságügyi miniszter különleges ügyészt nevezett ki pénteken a Donald Trump ellen zajló bűnügyi vizsgálatok felügyeletére; az előző elnök közölte, hogy politikai hatalommal való visszaélésnek tartja a döntést, és nem működik együtt az eljárásban. Merrick Garland sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Jack Smith-t, a tárca magas rangú tisztségviselőjét, háborús bűnöket vizsgáló korábbi hágai főügyészt nevezi ki a Donald Trump rezidenciáján nyáron lefoglalt elnöki dokumentumok és a 2021-es elnöki hatalomátadással kapcsolatos események nyomozati eljárásának felügyeletére.

A miniszter elismerte, hogy döntésében szerepet játszott az, hogy Donald Trump hivatalosan is bejelentette indulását a 2024-es elnökválasztáson, valamint az is, hogy a jelenlegi elnök, Joe Biden szintén nyomatékosan jelezte szándékát, hogy elindul újraválasztásáért. Garland úgy fogalmazott: a közérdek diktálta a különleges ügyész kinevezését, hogy független módon irányítsa a bűnügyi nyomozást és a bűnvádi eljárást. Hozzátette ugyanakkor: arról, hogy lesz-e vádemelés Donald Trump ellen, ő maga hozza meg a végső döntést.

Donald Trump közölte, hogy nem fog részt venni az eljárásban, és szerinte a Biden-adminisztráció a jogot - "az országban legrosszabb módon" - politikai célokra használja. Az előző elnök, aki kedden jelentette be indulását a 2024-es elnökválasztási versenyben, a miniszter bejelentése után nem sokkal a FoxNews Digitalnak adott interjúban kijelentette, hogy hat éve zajlanak ellene hasonló vizsgálatok, és még egyszer nem fogja végigcsinálni. Megjegyezte, hogy minden egyes eljárás során ártatlannak találták. Reményét fejezte ki, hogy a republikánusoknak lesz bátorságuk ahhoz, hogy ellenálljanak.

Augusztus elején Donald Trump floridai rezidenciáján az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei tartottak házkutatást, és több tucat doboznyi iratot foglaltak le. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint voltak köztük titkos és szigorúan titkos minősítésű dokumentumok, amelyek Donald Trump elnöki időszakából származnak. Az igazságügyi minisztérium bűnügyi nyomozása a többi között arra irányul, hogy történt-e törvénytelen visszaélés nemzetbiztonságot érintő információval. Donald Trump és jogászai vitatják a lefoglalt iratok minősített voltát.

PestiSracok facebook image

A kinevezett különleges ügyész az igazságügyi miniszter pénteki közlése szerint azt az eljárást is vizsgálja majd a 2021. január 6-i zavargásokkal összefüggésben, hogy Donald Trump és más tisztségviselők akadályozták-e a hatalom békés átadását.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Pool/Al Drago

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.