Pesti Srácok

Külügyminiszteri meghallgatás: Ez a három biztonsági kockázat fenyegeti Magyarországot

Külügyminiszteri meghallgatás: Ez a három biztonsági kockázat fenyegeti Magyarországot

Mára egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a hidegháború lezárása óta most van Európa a legrosszabb biztonsági helyzetben — kezdte miniszteri meghallgatásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országház Tisza Kálmán termében. A tárcavezető szerint korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy a 21. század Európájában háború lesz, most azonban azt látjuk, hogy súlyos biztonsági válság jött létre, mindezt tetőzi a migrációs válság. Szijjártó szerint ennek a fenyegetésnek az árnyékában kell külpolitikát építeni, amelynek alapja a szuverenitás.

A tárcavezető expozéjában három kiemelt biztonsági kockázatot azonosított, ezek: az ukrajnai háború, az izraeli konfliktus, valamint az illegális bevándorlás.

Ukrajnai háború

A szomszédban másfél éve dúló háború kapcsán az egyik legnagyobb hiba miniszter szerint a konfliktusra adott európai reakciók a szankciók voltak, amelyek célja Oroszország térdre kényszerítése volt. Hozzátette, sokan ma már letagadják, hogy a szankciók célja Oroszország megtörése lett volna, ahogy azt is, hogy a korlatozásokról ne tudnák a döntéshozók, hogy Európa számára is károsak.

PestiSracok facebook image

— fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a legutóbbi NATO-csúcson pozitív fejlemények történtek, ugyanis a tagállamok elfogadták, hogy Ukrajna tagsága a jelen helyzetben lehetetlen, az ország nem kap meghívót sem most, sem a következő ülésén. Emellett egy reformjavaslatot sikerült megfogalmazni magyar javaslatra, amelynek lényege, hogy a nemzeti közösség jogait tiszteletben kell tartani. Hozzátette, 2015 óta zajlik a kisebbségi jogok szűkítése, azóta minden ígéret hamisnak bizonyult.

— húzta alá megjegyezve, furcsa, hogy miközben az ukránok egy a számukra elvileg fontos kérdésben Magyarország támogatását várja, addig üzenetben utasítja az iskolákat arra, hogy délután 5-ig ne lehessen magyarul beszélni az oktatási intézményekben.

Izrael: háború a terrorizmus ellen

Az izraeli konfliktusról szólva Szijjártó kiemelte, a terror elleni harc globális érdek, de el kell kerülni, hogy országok közötti háborúvá fajuljon. Hozzátette, az áldozatok számát minimalizálni kell, és ezzel egyidőben Egyiptom stabilitását, ami a migrációval szembeni védőbástya, meg kell őrizni.

Képviselői kérdésre válaszolva a tárcavezető azt is elmondta, az izraeli konfliktusról szóló ENSZ- nyilatkozatot azért szavazták le, mert a dokumentum szavazásán egyes tagállamok elvetették azt a kitételt, ami a túszok mihamarabbi kiadásáról rendelkezett. Márpedig ez Szijjártó szerint kiemelt cél.

Az evakuációról szólva elmondta, aki akart, azt hazahozták Izraelből, egyúttal elutasította a baloldali sajtó hangulatkeltését, amely szerint a Külügyminisztérium embereket hagyott hátra Izraelben. Elmondta, voltak olyan magyar állampolgárok, akik nem éltek az evakuáció lehetőségével, azonban a kapcsolatfelvétel velük is megtörtént. Hozzátette, Gázában 15 magyar állampolgár tartózkodott a konfliktus kirobbanásakor, ebből 14 főt evakuáltak, egy személy pedig a maradás mellett döntött.

Migráció

A harmadik kiemelt téma a migráció volt, amelynek kapcsán a miniszter megismételte, a magyar kormány elkötelezett a terror elleni harcban, ezt szolgálja többek között a parlament által jóváhagyott csádi misszió is, amely az illegális migráció megakadályozásában is jelentős szerepet kaphat. Hozzátette, a déli határon az illegális bevándorlók már automata fegyvereket használnak, ami szintén súlyos biztonsági kockázatot jelent közvetlenül az országhatáron.

A képviselői kérdések során a bizottság baloldali tagjai az illegális migráció elleni harcot állítottak szembe a vendégmunkások növekvő számával, amelyre válaszul a tárcavezető kifejtette, álláspontja szerint a józan értelmen túl van, a Magyarországra a magyar cégek eljárásai szerint felvett, legálisan érkező dolgozókat összemosni a határt fegyverrel támadó illegális bevándorlókkal.

Elmondta azt is, hogy 2010-ben 13 százalékos munkanélküliség környékén vették át a kormányzást, most alig 3 százalék ez az arány. A miniszter szerint ez gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságot jelenti, aki akart, az elment dolgozni, így a további munkaerő-szükségletet akár vendégmunkásokkal kell kielégíteni. Hozzátette, az ügyben a valódi kérdés, hogy a vállalkozások fenn tudják-e tartani a termelékenységüket, ami a magyar munkahelyek megtartásának is a záloga.

— fogalmazott.

Szijjártó Lavrovval beszélt az '56-os forradalmat fasisztázó tankönyvről

Az orosz- magyar kapcsolatokról úgy vélekedett, érdemes továbbra is fenntartani a gazdasági kapcsolatokat, hiszen amíg nem lehet "hátizsákban, vagy szatyorban földgázt szállítani", addig rá kell nézni a magyar energetikai rendszer térképére.

A miniszter kifejtette, a magyar energetikai struktúra sajátossága, hogy csak Oroszország felé van megfelelő kapacitás. A déli diverzifikációt az infrastrukturális kapacitások akadályozzák, ennek fejlesztésére pedig az EU sem biztosít forrást mondván, 15 év múlva már nem lesz a földgáz az energiamix része.

— jegyezte meg a miniszter.

Az orosz- magyar kapcsolatokról szólva az orosz tankönyv esetére is kitért Szijjártó, aki elmondta, Szergej Lavrov külügyminiszterrel beszélt az üggyel, és mint fogalmazott, "kellő határozottsaggal jeleztük, hogy minden ilyet elítélünk".

Visegrád él, a svédek csatlakozása az Országgyűlésen múlik

A visegrádi együttműködésre kitérve elmondta, kiemelt feladat a V4 integritásának megőrzése, többek között ennek köszönhető, hogy jelenleg nincsenek érvényben migrációs kvóták. Hozzátette, az új szlovák kormány prioritásai között is szerepel a visegrádi együttműködés, Robert Fico pedig ígéretet tett arra, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok fókuszában a kisebbségi jogok tiszteletben tartása lesz.

A svéd NATO-csatlakozás kapcsán elmondta, az a magyar országgyűlésen és Törökországon múlik. Utóbbi hozzájárulásáról annyit árult el, hogy az még az idén megtörténhet.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.