
Léteznek cinikus emberek. Vannak még cinikusabbak. Aztán jönnek a legcinikusabbak. Egy külön szobában pedig ott van Kuncze Gábor, a velünk élő SZDSZ-es vérmedve, aki a politikai elfekvőből sem szűnt meg gyűlölni kedves mindnyájunkat, még ha kevesebb is a mikrofon körülötte. Hol az ÁVH-t mosdatja, hol Krisztuson és a keresztényeken gúnyolódik, hol ciánkapszulát ajánl elfogyasztásra. Most pedig visszatért kedvenc témájához, 2006 őszéhez, s a szemkilövetések témakörét taglalta a tőle megszokott érzékenységgel.
Ezek valahogy legvégül mindig itt lyukadnak ki, ennél a témánál. Kényszeresen. Mint Kádár ötvenhatnál. A gyilkos visszatér a tett színhelyére. Legbelül tudja: innen, ebből az ősbűnből fakadnak állandósult kínjaik, a fideszes kétharmadok. Tudja: innen sarjad, hogy a magyarok többsége végleg megutálta őket. Ezért hát időről-időre magyarázni próbálják a bizonyítványt.
Gondoljunk a beindított tankra például 23-án meg a gyújtogatásokra, kirakatbetörésekre, egyebekre. A rendőrség akkor szintén nem volt még felkészült egyébként; használt gumilövedéket, az vitatható volt egyébként valóban nagyon – amivel egyébként nem adott le célzott lövéseket, azzal nem is lehet azzal a fegyverrel –, és igaz, hogy volt valaki, egy valaki, akit eltaláltak – azóta beszélnek szemkilövetésről –, de az nyilván véletlen lehetett.
Ezt az ATV-n (vagy hol) brummogta el a néhai SZDSZ-es belügyminiszter. Majdnem ugyanazt mondja, mint Gyurcsány kedvenc rohamnyugdíjasa, Vágó István, aki szintén a gumilövedékes puskák pontatlanságából vezette le, hogy pusztán szerencsétlen félreértésről, balesetről volt szó. Kuncze még a maga módján nagyvonalú is, hiszen tizennégy év után (!) beismert 1, azaz egy darab szemkilövetést. Ez azért nagy szó, hiszen a balliberális oldal meghatározó figurái ezidáig hallani sem akartak arról, hogy bárkinek látásproblémákat okoztak volna.
Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet! Senkit nem lőttek meg, senkit nem kínoztak meg. Mutasson egy esetet, amikor bárkit is meglőttek, vagy megkínoztak! Tényeket kellene látnunk, mert a Fidesz sem emelt panaszt sosem amiatt, hogy valaki megsebesült, ők egész más miatt emeltek panaszt, ami szintén nagyon problémás, de azt sosem mondták, hogy bárki is megsebesült volna, vagy megkínoztak volna embereket. Ez csak az Ön változata, az Ön képzeletének szüleménye. Nem akarok 2006-ról beszélni, mert ez túl messzire vinne minket, de megismétlem, ez egy fikció, senkit nem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg
– kiabálta szegény, megboldogult Heller Ágnes 2011-ben. Sőt, maga a Szemkilövető is kikérte magának a dolgot:
Emberek szemét? Hány ilyen emberről tud ön? Beszélgessünk tisztességesen.

Nagy László volt az egyik áldozat
Gyurcsány egy szemkilövésről sem tud, Kuncze legalább egyről hírt kapott. Csoda! Igaz, azt az egyet „véletlennek” tartja. Szerinte azért véletlen, mert nem lehet jól célozni a gumilövedékes vadászpuskával. Annak a magától értetődő következtetésnek a levonása viszont már meghaladja a képességeit: ha folyamatosan, szándékosan szemmagasságban lövöldözöl a tüntetőkre, a nagy számok törvénye, a valószínűségszámítás szabályai szerint előtt-utóbb szemeket fogsz találni. Márpedig a rendőrök a korabeli felvételek tanúsága szerint kizárólag fejmagasságban lődöztek. Akárhány fotót, filmkockát nézünk, azokon a rendőrök nem lábra céloznak, hanem fejre. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat adatai szerint 2006. október 23-án egyebek mellett 1.200 gumilövedéket és 581 darab vadásztöltényt lőttek ki a tüntető, illetve ünneplő magyarokra. Csaknem 1800 fejre célzott lövésből törvényszerű, hogy néhány szemet talál.

Csorba Attilának a jobbik szemét lőtték ki, a másik amúgy is rossz volt, így gyakorlatilag megvakult
„Véletlen”, mi?
Igaz, Kuncze azt is mondhatta volna: minek mentek oda? Annak idején ugyanis ezt üzente a rendőrök által ok nélkül bucira vert Révész Máriusznak is. Minek ment oda? (Emlékezetes, a fideszes politikust páratlan humorérzékkel elkeresztelte „Mártíriusznak”. Mert a humor, mint tudvalevő, ballib műfaj…)
Az egy dolog, hogy ezek a Kuncze-féle figurák nem olvasnak jobboldali sajtót. Ez ugyan végtelen prosztóság, hiszen közéletben mozgó ember számára elengedhetetlen, hogy az ellenfél érveit, logikáját, gondolatait is megismerje – bizonyos hírekről nem is szólva, amelyeket a haveri sajtó elhallgat. Ám a szemkilövetések témakörében ez sem mentség, hiszen még a ballib, haveri sajtó egy része is megírta, hogy legkevesebb három ember szemét lőtték ki 2006. október 23-án: Nagy Lászlóét, Csorba Attiláét és Kenéz Károlyét. (Csorba Attilának például a jobbik szemét lőtték ki, a másikkal amúgy sem nagyon látott, vagyis gyakorlatilag megvakult, munkát többé nem kapott, és annyira tönkrement az élete, hogy néhány évvel ezelőtt öngyilkos lett.)
Hármuk nevét a nyilvánosság is megismerte – ám Kuncze csak egyről értesült, Gyurcsányék meg egyről sem…
- A Civil Jogász Bizottság által közölt kórházi adatok szerint a 2006. október 23-i gumilövedékes rendőrterrornak legkevesebb tizennégy szemsérültje volt, közülük négyen maradandó fogyatékosságot szenvedtek. Rajtuk kívül 51 ember sérült meg a fején, 15 a nyakán, 22 a törzsén, 32 a végtagjain.

Ungvári Tamás író. Fenyő János médiacézár és Kuncze Gábor belügyminiszter 1995-ben (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Nem azért írom le, mert abban bíznék, hogy Kuncze fölfogja mindezt. Gátlástalan cinikus, akit – ha véletlenül el is olvassa e cikket – hidegen hagy Csorba Attila, Nagy László és Kenéz Károly tragédiája. Magasról tesz a Blaha Sörözőből kiterelt vak fiúra, akit egy méterről hátba lőttek. Lepereg róla a könnygázgránáttal lelőtt ujjú férfi és a többiek kálváriája. „Véletlen” volt, „minek mentek oda”. Tizennégy év is kevés volt, hogy föltámadjon a lelkiismerete, ha egyáltalán van neki olyanja.
- Igaz, miféle lelkiismeretet várunk egy olyan embertől, aki Jézus Krisztuson gúnyolódik, és akinek belügyminisztersége idején hivatalos okiratba foglalták: „az ÁVH Vizsgálati Főosztályán a kérdéses időszakban 1950–52 között nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása”…
Bálint Botond kollégámat idézem, ennél találóbban ugyanis nem nagyon lehet visszaadni Kuncze Gábor lényegét:
Kuncze nemhogy milliószor vállalhatatlanabb, mint Horn Gyula, hanem még Gyurcsány Ferenccel sem illendő őt összehasonlítani, Ferenc emberi méltóságának védelme érdekében. Kuncze ugyanis pontosan tudja, mit művel. Ő mindig is annak a hideg, tulajdonképpen érzelemmentes gyűlöletnek volt az egyik arca, amelyet az SZDSZ testesített meg, és ami még csak nem is a kommunisták, hanem az ÁVH örökségét viszi tovább igazából.
Sumer
2021-06-04 at 22:08
A legutóbbi 154 év legpocsékabb,legtehetségtelenebb demokratikusan választott belügyminisztere,akit jó néhány nem demokratikusan választott belügyminiszter is simán lekörözött.
victor baranyi
2020-09-07 at 05:07
Én is pontosan erre a következtetésre jutottam 2006 őszi eseményeivel kapcsolatosan! Az öszödi beszéd megjelentetése a forradalmunk 50-ik évfordulója előtt nem sokkal! Ez volt az az utólsó csepp ami miatt kicsordult a pohár! Semmi sincs véletlenül! A miniszterelnök, belügyminiszter, rendőrkapitány egy emberként felelős a történtekért! Soha vissza nem térő alkalom volt 1956 50-ik évfordulója és annak méltó megünneplése. A forradalom résztvevői legszebb ruhájukban vonultak ki azon a napon és rendőrnek látszó fegyveresek rohanták meg, alázták meg őket félévszázaddal szabadságharcunk kitörésének napján, nemzeti ünnepünkön!!!
Pórász Ármin
2020-08-30 at 16:55
Ez már a 22-es kampány előszele. Szép sorban előveszik az ősbolsiból átvedlett liberkomprádorokat, hogy az”egy újszülöttnek minden új” analógiára a 2006-ban még kisded, de 22-ben már szavazó fiatal rétegnek bebizonyítsák, hogy a megemlékezők és tüntetők rontottak rá a rendőrökre, amikor is leesett az azonosítójuk. A lovasok meg menekültek, mert a lovakat hárafelé is betanították. A gumilövedékeket meg a rendőrök közé elvegyült azonosító nélküli futballhuligánok lőtték ki, hogy utólag a rendőrökre fogják. Ezt a nem is vicces hazudozást 1956 kapcsán is olvashattuk, amikor azt bizonygatták, hogy a Kossuth téren a kúria tetőteréből a forradalmárok lőttek, hogy ráfoghassák az Ávósokra. Ezek nem változnak, legfeljebb átalakulnak nem előnyükre
V J
2020-08-30 at 13:35
Amikor ez a f@sz volt a belügyminiszter jó sok brutális bűntett történt!
kbandi1
2020-08-30 at 11:56
A két kretén szeme véletlenül nem kilőhető?
Vajda Miklós
2020-08-29 at 11:54
“2006 őszén, Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök idején egy izraeli gép szállt le a budapesti reptéren, 120 izraeli katonával a fedélzetén. A katonák azért érkeztek az országba, hogy rutin terror-elhárítási gyakorlatokat végezzenek. A magyar média nem adott hírt a gép távozásáról. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben az 1956-os forradalom 50. évfordulóján tartott békés megemlékezést azonosító szám nélküli, fekete maszkos rendőrök brutálisan szétverték” – írta 2010 márciusában a Stratfor egyik munkatársa, Klara E. Kiss-Kingston a szintén stratforos Sean Noonan-nek. Kiss-Kingston a 2010-es izraeli kémgépek magyarországi berepülése kapcsán elevenítette fel a magyar-izraeli titkosszolgálati kapcsolatokat.” A WikiLeaks 2012-ben kezdte meg a birtokába jutott mintegy ötmillió straforos e-mail publikálását. (Index 2013 04 25) (The Global Intelligence Files)
Esvány
2020-08-28 at 22:46
Nem csak főcinikus, hanem aljas is a végtelenségig. Ő tüntetett el vagy húsz oldalt egy jelentésből, ami miatt a bíróság ejtette az ügyet. Szahara alak, illene már befogni a po fáját!
Poppy
2020-08-28 at 19:50
Vén demens hülye! Gengszter a javából. Mikor szól már érte a lélekharang?
Királytigris
2020-08-28 at 18:33
Milyen nagy kár, hogy nem ennek a félnótásnak f…nak lőtték ki a szemét “véletlenül”!
jobb-ágy
2020-08-28 at 18:03
Tényleg elpatkolt a tinesz mihály? Micsoda szomorú hír!
vélemény
2020-08-28 at 16:42
A magyar ”JOGÁLLAMISÁG” gyakorlatának részleges IMPOTENCIÁJÁT plasztikusan mutatja be az írás, valamint a hozzászólások, dokumentumok bőséges anyaga, ugyanis a hazai politikai maffiózók változatlanul itt pöffeszkedhetnek a társadalom nyakán, a hajuk szála sem görbült meg, ámokfutásuk változatlan sebességgel folytatódik.
A bábeli tornyokból elhangzó kritikákra, a sok ”unszolásra” első reakcióként el kellene kezdeni és néhány hét alatt vádiratok sokaságába felgöngyölíteni a már ugyancsak jól ismert maffiózók ”érdemeit”, majd tabula rasat teremtő gyors ítéletekkel bebizonyítani, hogy a Magyar Köztársaságban még a védett potentátok esetében is érvényesíti a törvény szigorát az ország.
Ellenkező esetben továbbra is csak a kefét eheti a társadalom megcsúfolt része, a bőnösök pedig tovább szemezgethetik szőlőfürtjeiket.
dajkstra
2020-08-28 at 15:49
Csatlakozom HAHO-hoz,Kuncze egy ocsmány gazember,Gyurcsótány is az,szégyellem,hogy 1 városban születtem velük,ha nem vigyázunk a komcsi-libsi magyar újra nyakunkra küldi őket.
aladin
2020-08-28 at 15:35
Most jövök én is a bllibsi kommunista modszerrel. Kunzce és Gyurcsány menjetek a ku… a… ba, de bocsánatot kérek.
Vak Pali
2020-08-28 at 15:32
Reszelőnek:
Oda-vissza megy ez a védettség azokban a körökben: “Ma nekem, holnap neked..” Vak Pali
Reszelő Aladár
2020-08-28 at 15:21
És micsoda mázlijk volt ezeknek a véglényeknek, hogy senki sem halt meg, mert akkor Gyurcsány nem szemkilövető lenne, hanem közönséges gyilkos. Rábizonyítani persze egyiket sem lehet, meg mintha lenne neki valami védettsége is.
Tudományos libsizmus
2020-08-28 at 15:19
Heller szerint senkit nem találtak el. Le vagy maradva, Kunsze.
Tudományos libsizmus
2020-08-28 at 15:18
Nóván váz sot! Disz iz trú!
Vak Pali
2020-08-28 at 15:07
Ahogy én látom, a 2006-os szemkikövetés, lovasrendőrös kardlapozás elkövetői, elrendelői, felbujtói is csak röhögnek a markukban. Itt csak a plakátokon volt ” TOVARISI KONYEC!!!!” Vak Pali
Kétes
2020-08-28 at 15:07
Mert jogállam van.
cassandro
2020-08-28 at 15:06
Végelemzésében kuncze egy sz@ralak. Nem tudja megemészteni, hogy a piarok gyengére ítélték a középiskolás tudását és emiatt nem egyetemre, hanem csak főiskolára volt képes menni. Ennyike! Gyenge káder, gyenge akasztófa humorral.
Kerekferke
2020-08-28 at 15:04
Kuncze Pistike egy fasiszta tetű.
Performan
2020-08-28 at 13:48
Önmagában döbbenetes, hogy még mindig szabadon lófrál és hazudozik ez a kitömött holokauszttagadó. Mert ne szépítsük, egyik terror tagadása sem kisebb bűn csak azért, mert kevesebb az áldozat. A kommunizmus bűneinek a tagadása, benne az ÁVH mentegetésével, semmivel sem kisebb vétek, mint a náci terror tagadása.
S hogy mennyire nem véletlen ez a legaljasabb kommunisták, a libernyákok esetében, Kuncze példája mutatja a legszemléletesebben. Hisz még 2006-ról is csak hazudozni képes, dacára a számtalan dokumentumnak, videónak, bírósági jegyzőkönyvnek, élő tanúnak stb.
SpaceBug
2020-08-28 at 13:42
Miért is nincsenek ezek börtönben?
Ja, nem lehet…..
Tanú
2020-08-28 at 13:13
Az őszödi beszédtől a tömegoszlatásig – HirTV Dosszié -2006
https://www.youtube.com/watch?v=7hROyOLvM0k
Vízöntő
2020-08-28 at 12:53
Véletlen … minek ment arra …!
Ha valaki az utcán szétrúgná Kuncze heréit, vagy kiverné a maradék fogait az is véletlen lenne, meg minek ment arra? Azon is jót röhögne?
Vagy Gyurcsány? Ő is röhögne ha a piacon hirtelen kapna egy parasztlengőt?
Milyen érdekes, a rendőrterror kapcsán a TV Székház ostrom miatt gyűlölködőrendőrökre hivatkoznak néha. Ha igaz, akkor nem csak szadisták voltak a gyűlölködők, hanem hülyék is! Tessék visszanézni a TV Székház ostromát közvetítő TV felvételeket, az összeset!
A Zoltán utcában egy 3-400 főnyi tömegoszlatásra kiképzett, tetőtől-talpig bevetésre felszerelt profi alakulat állt döbbenten, bevetésre készen, de nem kaptak parancsot, pedig 10 perc alatt a tomboló hülyéket elseperték volna! Mintha valakik a Székházba szorult rendőröket be akarták volna áldozni!
A Székház miatt revánsot akaró rendőröknek a saját tábornokaikból, meg Gyurcsányból, vagy Kunczéból kellett volna viperával kiverni az igazat (sísapkában, azonosító nélkül)!
Akkor bizony nem Gyurcsány és Kuncze röhögtek volna és Gergényit sem tüntetik ki!
!
Tanú
2020-08-28 at 12:22
Budapest 2006 október 23 Újabb Rebiszes puskás embervadász bukott le. névsor:
https://www.youtube.com/watch?v=kGyQ4Y_r3S8
Theo
2020-08-28 at 12:06
Ez jo osszefoglalo. Csak annyit tennek hozza, hogy Revesz Mariusz biztos azert kapott nagy verest, mert a kommandosok, -akiknek az igazolvanyat mutatta es akiknek bekesen probalt magyarazni-, egy szot sem ertettek magyarul… Erre akkor ott meg senki sem gondolt. Naivak voltak, a gonoszsag ilyen melysegeit senki sem.tetelezte fel. Kunczebol viszont rendszeresen kibukik, ez a frusztralt, aljas, velejeig mocsok alak parjat ritkitja.
vghs
2020-08-28 at 11:59
Azt gondolom, hogy a volt komcsik, akik kormányon voltak direkt rontották el a forradalom 50. évfordulóját. Nem tüntetni, hanem ünnepelni akartunl akik ott voltunk. Nem véletlen, hogy sokan gyerekkel.
Az Astoriánál amikor vége volt a megemlékezésnek, a rndőrség egyszerűen nem engedte az embereket haza. Nem, hogy segítette volna, éppen az ellenlezőjét tette. Nyilvánbalóan parancsra!
Ott voltam és sietni akartam a Keletibe a vonathoz.
Astoria metro lezárva. Békésen lassan mentünk volna a metróba.
Gyorsan a Deák téri metróhoz siettem.Az is lezárva. De már a rendőrök kezdtek bekeríteni minket. Nem engedtek elmenni!!
Jól odampndogattam a magamét a rendőrölnek, hogy miért nem emgednek elmenni. Aztán még silerült a Király útcába bejutni. Siettem a keletibe. A Kazincy útca környélén hallottam a lövéseket és a ķönyháu gránátok hangját. A Rákóczi útról a könygáz elől menekülő fiatalok mondták ” ez Gyurcsány rendőrsége” stb.
18:43-kor vettem meg a jegyem.
Másna Gergényi hazudott a Napkeltében.”két órát adtunk a Fidesz megemlékezéséről hazatérőknek.”
Kuncze egy pökhendi szaralak. Az SZDSZ miatta is omlott szét, mert az elnöke nagyon messze volt az igazi liberális eszméktől.
Gáspár Anette
2020-08-28 at 11:36
“Csorba Attilának a jobbik szemét lőtték ki, a másik amúgy is rossz volt, így gyakorlatilag megvakult”
Ismerteim szerint összeomlott és végül öngyilkos lett.
2006- október 23. előre megtervezett és megszervezett provokációs akciósorozat volt.
Előtte egy héttel tudósítottak a lapok, hogy október 23. ünnepe alkalmából Izraelből rendőrök érkeztek közös tömegoszlató gyakorlatra. Körbejárták a fővárost, hogy megcsodálják a nevezetességeit, s meglátogatták a Dohány utcai zsinagógát is.
Tetszik érteni?! Bizonyára felmérték a város stratégiai pontjait.
Délután 3 h-kor már lezárták a Múzeum körútról nyíló mellékutcákat,
hogy a tömeg az ünnepség utána ne tudjon eloszlani.
Busz és villamos nem volt, a metrót lezárták.
A kockakövek már cca két hete ott álltak felhalmozva a
Városháza mögötti grundon. Mellettük hatalmas hungarocell betűkkel.
Na, azokból rakták össze (minő véletlen?! :-D) a provokátorok
a SZABADSÁG SZÓT.
A templom közelébe állították fel a korabeli tankot, amit, hogy, s hogy nem, feltöltöttek üzemanyaggal. Egy volt páncélos ezt tudta, és a koreográfia
alapján be is indította és csinált egy kis operettkört a Károly körúton.
Majd a cirkusz után látszat eljárás alá vonták és felmentették.
Filmek, képek, dokumentumok, frissen készült interjúk állnak rendelkezésére,
akik kételkednek a tényekben.
2006 augusztus 20-án meg aratott a hurrikán, hiába figyelmeztette a kormány és a rendezők illetékeseit az ügyeletes meteorológus! Hat ember életébe került, köztük egy kislányéba, akinek az emléktáblája ott van a Dunaparton.
Gyurcsány/Bajnai/ SZDSZ-MSZP/ Kuncze korszak a romlás, rombolás, síbolás, népirtás, kifosztás korszaka volt.
SOHA VISSZA NE TÉRJENEK, MERT AKKOR AZ ORSZÁGNAK KÉT NAP ALATT VÉGE!
Gáspár Anette
2020-08-28 at 11:24
Tudjuk, hogy ezek kik.
Tudjuk, hogy hogyan vegetálnak (nem írom, hogy gondokodnak, mert nem igaz).
Tudjuk, hogy mit cselekedtek.
Azzal kellene foglalkoznia a jobbmédiumoknak,
hogy a kormány eredményeit mutassa fel.
Azzal kellene foglalkozniuk, hogy már most
szembesítsék az eredményekkel a potenciális
szavazókat!
NEM IGAZ, HOGY EVIDENS ÉS EGYÉRTELMŰ, HOGY AKIK
AZ UTÓBBI 10 ÉVBEN VÁLTAK SZAVAZÓ POLGÁRRÁ,
TUDJÁK, HOGY 2010-BEN MIT VETT ÁT A KORMÁNY,
ÉS AZÓTA MI TÖRTÉNT!
2010 ÓTA, ÉVENTE LEGALÁBB 50 EZER ÁLLAMPOLGÁR KAPOTT SZAVAZATI JOGOT,
AZ 500 EZER SZAVAZÓ!
Ha ezen a koncepción nem változtatnak,
megismétlődik 2019. október 13. !
hungarobard
2020-08-28 at 11:20
Ha már a momentum nem tart a PS tarthatna egy “érzékenyítő” tábort a mai fiataloknak arról, hogy kik voltak és mit akartak azok, akik a rendőröket a demokratikus jogukkal élő tüntetőkre vezényelték 14 éve. Előadásokkal képekkel videókkal tényekkel. Lenne rá igény!
gyozo2018
2020-08-28 at 11:20
Hát hogyne!
Amikor álló helyzetből, egyenesen az arcukba lőttek!
http://indafoto.hu/rebellion/image/7260607-1a910843
Kuncze mint belügyér kijelentette, hogy a cigányok öregezés néven
elhíresült rablásai, lopásai, gyilkosságai= “megélhetési bűnözés”.
A büntetés nélküli lopást 20 ezer Ft-ban maximalizálta, nem büntették.
Kvázi minden nap ellopták a pénzedet, a kertből a termést,
nme volt következménye. Gyakorlatilag szabadzabrálásra
uszított.
patrióta
2020-08-28 at 11:19
A Szemlőhegyi gyurcsotánnyal együtt !
patrióta
2020-08-28 at 11:11
Ez az ősbolsi szadeszes libernyák nem más mint Magyarország testén élősködő furunkulus !
SpaceBug
2020-08-28 at 10:55
Magyarország két legnagyobb kártevője.
Tanú
2020-08-28 at 10:55
T.M. “rendőrön” volt azonosító szám, az alapján bukott le. Még ők emberre vadásztak, valaki a brutális rendőrterror után, azonosító számokra.
Tanú
2020-08-28 at 10:41
Nagy László: “Ez tiszta kommunizmus, erre nem tudok mit mondani, mint annak idején az ávós rendszer. Azt kívánom neki, hogy az ő családja is érezze meg, amit az én családom megérzett, ahogy a mai napig sír, meg hogy én mit érzek azóta lelkileg, ezt mind neki kívánom.”
Patriot
2020-08-28 at 10:41
Öreg Rája!
A parasztok becsületes földműves emberek !
Ha a kuncze paraszt lenne, azzal semmi baj nem lenne, sőt!
Dehát nem az , hanem egy hazudozó bolsevik féreg.
oshon
2020-08-28 at 10:29
Itt egy nagyon jo lehetoseg es alkalom TILTAKOZNI … egyelore !https://www.peticiok.com/tiltakozzunk_gyurcsany_ferenc_fenyegetese_ellen Alairni es tovabbadni … ha ezt sem tesszuk meg akkor megerdemeljuk a gyalazatot ! Hajra !
Trma
2020-08-28 at 10:27
Talán még egy-két momentumot érdemes felidézni:
A felvételt, amin a földön, magzat pózban fekvő férfit 3-4 rendőr körbevette és rugdosta, ütlegelte.
A másik, hogy volt egy szervezett fidesz tüntetés, de jobban illik rá a gyűlés, amire a várost épp szétverő bandát próbálta a rendőrség ráterelni.
Gondolom “nagyon erős kép” lett volna, ahogy randalírozók között lobog pár narancs színű zászló.
Vagy az azonosító nélküli rendőrök.
Akik között állítólag nem is csak magyar rendőrök voltak (nem tudom, hogy ezt sikerült-e bizonyítani vagy cáfolni azóta).
Ez is biztos mind véletlen volt, Kuncze “cián” Gábor?
khm
2020-08-28 at 10:22
kunce!
Ha Én pofánrúglak,az véletlen?
K
2020-08-28 at 10:18
Maximálisan egyetértek a fenti írással:”Csaknem 1800 fejre célzott lövésből törvényszerű, hogy néhány szemet talál.”
Nem a lábakra, bokákra céloztak, pedig szerintem ez volt az előírás.
Kuncze az 1919-es Tanácsköztársaság legaljasabb mozzanataira emlékeztet.
Miért voltak a “munkás-tanácsok” olyan népszerűek 1956-ban is, és Kuncze-nél is????
Mert a Tanácsköztársaságban a Tanácsok bíróságként is működtek korlátlan teljhatalomként, azt végeztek ki akit akartak, és ez volt a kommunista törvény.
A szovjet szó jelentése< orosz: szovjet =tanács, bizottság , egyetértés.
Ezeket a fogalmakat az iskolában kellene tisztázni, mert úgy látom hogy a kommunisták arra spekulálnak hogy sokan nem tudják miről is van szó.
:::::::::::
2006. október 23-án a kommunisták azt hitték azt csinálnak amit akarnak, pontosan úgy mint a Tanácsköztársaság idejében.
Az az aljasság felháborító.
olvasó
2020-08-28 at 10:11
Véleményem: az újságírókat is meg kell fizetni!!!!, ha a FIDESZ kormányon akar maradni 2022-ben, tehát el kell csábítani , természetesen pénzzel a ” ballib.” újságírás képviselőit, tehát még jobban meg kell fizetni , higyjék el megéri. Mi fizetjük ugyanis. Nem tatozott ide teljesen a komment , de érdemes gondolkodni róla tisztelt kormánypárti média főszerkesztő urai és természetesen a KORMÁNY is
Öreg Rája
2020-08-28 at 10:09
Az agyhalott véletlene:
16 főnek okozott súlyos sérülést gumilövedék, őket többek között mellkasi, nyaki nyílt seb, hasfali lőtt seb, kézujj traumás amputációja, szemgolyóba hatoló idegen test és koponyaboltozati törés miatt kellett ellátni…
Öreg Rája
2020-08-28 at 09:59
A te születésed volt véletlen b@rom.
Véletlenül úgy vernélek szájba, hogy kiesne pár fogad, aztán picsogva szaladhatnál az ATV-be brummogni a libernyák, buzisimogató barátaidhoz.
Te pedig nem kaphatnál jogorvoslat, mert a szájbaverés “véletlen” volt.
Ahelyett, hogy ilyen szemét módon mosdatod a ballibsi elvtársaidat, hogy relativizáld a 2006-os bűncselekményeiteket, én a helyedben inkább azon gondolkodnék, hogy hogyan fizessem vissza a csődbe vitt Szadesz állampolgárokra hagyott többmilliós adósságát.
Nem is értem, hogy Európában ki kíváncsi még a brummogásodra te hiteltelen, senkiházi, pofátlan, kommunista, paraszt.
ViAM
2020-08-28 at 09:56
Valóban példát mutathatna kuncze a nekünk ajánlott cián kapszula mielőbbi bevételével, mert belügyminisztersége alatt annyi szemétséget követett el, hogy ha hosszúra “sikeredne”, a hátralévő élete, akkor sem lenne elegendő, hogy a fegyházban letöltse méltó büntetését társaival együtt.
Nahát
2020-08-28 at 09:54
2006-ban, amikor a békés felvonulókat megtámadták a rendőrök, és “véletlenül” tömegesen lőtték ki az civilek szemét, Demszky Gábor volt Budapest főpolgármestere, Gergényi Péter volt a rendőrfőkapitány, Lamperth Mónika a belügyminiszter, Gyurcsány Ferenc pedig a miniszterelnök. Annyira véletlenül történt a tömeges szemkilövetés, hogy ezért Gergényi főkapitány még kitüntetést is kapott Demszkytől. Azóta is várjuk a felsorolt négy ember felelősségre vonását.
HAHÓ
2020-08-28 at 09:46
Kuncze Gábor egy ocsmány gazember!
Hajszál pontosan ismerte és tudott mindenről: a megrendelt provokációkról, a provokátorokról, a kirendelt rendőrökről, az emberek hajtóvadászatáról, a kiadott parancsokról!
Mondhat bármit, előttünk úgy is egy ocsmány gennyes gazember marad! Azt már ne akarja elmagyarázni, hogy nem úgy volt, amit az ember a helyszínen átélt!
Csak_úgy
2020-08-28 at 09:40
Nem él már, aki Nagy László szemét kilőtte. T.M. meghalt két hónappal ezelőtt.. Igen, emberekre lőttem. És? – Szemkilövő rendőrök
https://www.youtube.com/watch?v=RUNfzW1Wlos
szevasz_tavasz
2020-08-28 at 09:40
Nézzük pozitívan a dolgot. Ez az 1 beismert , úgy mond, “véletlen” szemkilövetés is már több, mint amit eddig beismertek a hazai libernyákok.
Emlékezzünk csak, hogy a varangy Heller Ágica még teli tüdőből azt harsogta a brüsszeli libsik gyűlölet-őráján ( amikor havi rendszerességgel Magyarországot becsmérelikaz eu parlamentben ), hogy 2006 őszén nem volt semmiféle rendőri atrocitás, szemkilövetés. Szóval, ehhez képest, ez már igen is haladás.
Kuncze elvtársnak, pedig azt javaslom, hogy a cián tablettát ( aki emlékszik, tudja mire utalok ), amit a jobb oldaliaknak javasolt, használja csak ő, saját maga. Mutasson példát.