Kunhalmi döntésének oka, hogy felelősséget érez a közösségért és a baloldal jövőjéért és szeretne végre egy olyan időszakban elnökösködni, amikor nem készülnek választásra. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy ki lesz a férfi társelnöke a pártnak, azt majd az érintett bejelenti. Ujhelyi Istvánnal kapcsolatban pedig – aki korábban szintén jelentkezett a pozícióra, de visszalépett – elmondta: párttársa nem vette figyelembe azt a környezetet, amiben az ellenzéknek politizálnia kell, amikor azt mondta, hogy elhervadt a szegfű.
Az MSZP alapvető problémája nem szervezeti jellegű, hanem tartalmi, politikai
-jelentette ki Kunhalmi Ágnes az Indexnek adott interjújában, amihez azt is hozzátette, hogy egyelőre nem nevezné át a pártot. Az indulás miatt pedig azért döntött, mert
felelősséget érzek az MSZP és a hazai baloldal jövőjéért. A másik, hogy én abban a két évben voltam társelnök, amikor a választásra készültünk, meghatározott keretrendszerben kellett menedzselnünk az MSZP-t, és ezáltal segíteni az egész ellenzéki oldalt. Szeretnék két évig úgy elnök lenni, hogy nem készülünk országgyűlési választásra, hanem el tudjuk végezni a tartalmi munkát is. Az MSZP-nek, a hazai baloldalnak új kihívásokra új válaszokat kell keresnie.
Arról, hogy Tóth Bertalan lesz-e a társelnöke, nem kívánt nyilatkozni, hogy ki lesz az elnöktársa, majd az érintett bejelenti.
Ujhelyi István indulásával, majd a visszalépésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:
Amikor Ujhelyi István azt mondta, hogy elhervadt a szegfű, a tagság ezzel nem értett egyet, tartva attól, hogy az MSZP nélkülözhetetlen baloldali értékei és szervezetei is elveszhetnek. Az említett személyek elégedetlensége azon alapult, hogy látták a tagság jelentős többségének zúgolódását, és ezt fogalmazták meg István irányába. Érteni véltem István törekvéseit, de szerintem nem vette kellő mértékben figyelembe azt a környezetet, amelyben az MSZP-nek vagy bármelyik ellenzéki pártnak ma politizálnia kell.
S bár az ellenzéki pártok többségében vezetőváltás történt a választási veszteség után és Kunhalminál is felmerült, hogy átadja a stafétát, az emberek azzal szólították le itt-ott, hogy folytatja-e. Kitért arra is, hogy
Ráadásul én nem putyinoztam a kampányban, hanem szociális biztonságot és békét hirdettem. Hiba volt átengedni részünkről a béke álláspontját Orbán Viktornak. Végezetül úgy látom, hogy az újbóli egyéni győzelmemmel is bizonyítottam a baloldali szavazók szemében.
Az MSZP tisztújítása szeptember elején indul és október 22-én zárul.
Forrás: Index, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS