Tanácsköztársaság Zoltán és a hungwoke

Szeress, vagy börtönbe csuklak! – üzeni Tanács Zoltán elvtárs az újságíróknak. Magyarországon az áldozati póz és a hatalommal kikényszerített szeretet kártyáját nem különböző vélt vagy valós kisebbségek játsszák ki, hanem a tiszás politikus(imitátorok). Szegény ember woke-ja a hungwoke.
Történt, hogy Tanács Zoltán, a Tisza kormányzati programalkotásért és kormányzati felkészüléséért felelős vezetője munkájuk elvesztésével és börtönnel fenyegette meg a Magyar Jelen újságíróit, legfőképpen Lipták Tamást. (Aki e sorok írójának a haverja, együtt járunk a Kanyarba szurkolni a Kispestnek – ennyit a függetlenségről és az objektivitásról.) Tanácsköztársaság Zoltán amiatt gerjedt éktelen haragra, mert Lipták Tamás az oldalán megosztott egy vágatlan felvételt, amin a lelki és szellemi vezetője, Magyar Péter zavartan hazudozik Lakatos Márk védelmében.
A valóság vágatlan bemutatását pedig Tanácsköztársaság Zoltán tűrhetetlennek tartja, ezért jött, látott és kommentelt nyomban.
Ez a szintű propaganda bűncselekmény. Áprilistól az a minimum, hogy nem lesz munkája egy propagandistának sem, de nagyon remélem, hogy a fél életét is bíróságon tölti majd mindenki, aki ebben részt vesz. A propaganda TV tulajdonosától kezdve az utolsó hírszerkesztőig és riporterig (...) a legaljasabb propagandisták és tulajdonosaik pedig jó eséllyel mennek a börtönbe, mert az egész bűnös hálózatot teljességgel illegálisan, közpénzek illegális felhasználásával finanszírozzák évek óta”.
Tanácsköztársaság Zoltán, aki a Tisza kormányzati programalkotásért és kormányzati felkészüléséért felelős vezetője, annyira felkészületlen, hogy nem tud különbséget tenni a Magyar Jelen és mondjuk a Hírttévé között. Neki az újság tévé, és nem elégedett meg azzal, hogy Katica-kommandóként nekiálljon kántálni, hanem rögtön kirablással és börtönnel fenyegetőzött. Egy vágatlan felvétel közzétételéért. És kollektív büntetést tart csak elfogadhatóak, talán a portás és a büfés megússza majd felfüggesztettel, de pl. az a csávó, aki összetapsolja a kamerákat a felvétel előtt, semmi jóra ne számítson! (Én rá teszek terhelőt, ez egyértelmű. Hehe.)
L. Tamás nyilván nem követett el semmilyen bűncselekményt, hírértéke meg tényleg van annak, amikor Magyar Péter szent gyermekvédőként megbukik. A történet ennyiben is maradt volna, nagy közéleti vihar nem készült kitörni a nyomában, hiszen az ütődött híveit a legritkább esetben zökkenti ki a valóság a szimulákrumból – számukra minden felvétel AI és propaganda, amin a messiásuk kellemetlen helyzetbe került. De Tanácsköztársaság Zoltán nem marad nyugodton, megjelent és fenyegetett. Mert számára nem létezik nagyobb bűn, mint hogy egy újságíró nem szereti, imádja, rajongja őket. Ezt pedig meg kell torolni.
Hungwoke
A békés társadalmak alapfeltétele, a tiszteletteljes és erőszakmentes beszéd pont így torzult woke-ká az Egyesült Államokban Obama második ciklusától kezdve. Bizonyos politikai erők és érdekcsoportok néhány kiválasztott társadalmi szegmens nevében a jogot és a karhatalmat kezdték használni a totális cenzúra és a kizárólag használható helyes beszédmód kiépítéséhez. Nemcsak a témákat határozták meg, hogy miről szabad egész mondatokat megfogalmazni, hanem szavakat és kötelezően használandó epitheton ornanszokat is előírtak. Mert hogy ezekre szükség van, nélkülük győz a strukturális rasszizmus és a rendszerszintű elnyomás. Aki meg nem tartotta magát a kötelező gyakorlathoz, azt konkrétan elvitte a rendőr. Ha meg késlekedtek, akkor a woke-csőcselék lincselt, sokszor nem csak virtuális, hanem a hagyományos, 17. századi telepesekhez méltó módon.
Tanácsköztársaság Zoltán szerint Magyar Péter és a Tisza Párt alakjai számítanak kiemelten védendő személyeknek és csoportnak ma Magyarországon, az ő kárukra tilos bárminemű videót megosztani, cikket írni, a valóságot bemutatni. Esetleg viccet elsütni. Mondjuk a nevével. Ha valaki ezt mégis megteszi, azzal bűncselekményt követ el, az igazságszolgáltatás pedig egy ököl, aminek le kell sújtania az elkövetőre. Meg az elkövető kollégáira, ismerőseire, rokonaira, szomszédaira.
Igazából csak azokat szánom, akik szerint Magyar Péter és bűntársai bárminemű jogállamiságot szeretnének itt helyreállítani. Ezek konkrétan az észak-koreai politikai berendezkedést tartják követendő példának, ahol a Legfelsőbb Vezetőt, a Hegyről Jött Szent Kim-Dzsongunt és legszűkebb körét tilos bírálni. Olyan felvételek megosztása, amin dagadt és böfög, esetleg hülyeségeket beszél pedig súlyos börtönöket ér. Szerkesztőtől a portásig és a rokonokig, az elkövetőt természetesen kivégzik.
Tanácsköztársaság Zoltán ezt a világot kívánja. A kivégzésekről még nem beszél, hiszen ha mindent elmondanának, amit terveznek, akkor megbuknának.







