Pesti Srácok

Kutyáját uszította a rendőrökre egy ittas szabolcsi férfi

Kutyáját uszította a rendőrökre egy ittas szabolcsi férfi

Eljárás indult egy szabolcsi férfi ellen, aki ittasan bejelentést tett, majd a helyszínre érkező, jogszerűen intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját múlt szombaton – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a szabolcsi férfi segítséget kért és azt állította, hogy egy szabolcsi község italboltja előtt többen bántalmazták, de nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel, szidalmazta, fenyegette őket és rájuk uszította a kutyáját. Az állat megharapta a két körzeti megbízott egyikének a lábát és a karját, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva. A rendőrök végül gázspray-vel ártalmatlanították a kutyát, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló férfit pedig megbilincselték és előállították. Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és két rendbeli becsületsértés vétségének gyanúja miatt hallgatta ki. A terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését, és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás, valamint az őrizet elrendelése ellen – áll a közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.