Pesti Srácok

Láng Balázs már eltitkolná, hogy támogatja Magyar Pétert

Láng Balázs már eltitkolná, hogy támogatja Magyar Pétert

Noha Láng Balázs korábban maga dicsekedett el azzal, hogy támogatja Magyar Péter politikai törekvéseit, a kommunikációs szakember a közösségimédia-oldalán mégis eltüntette az erre utaló bejegyzéseket, köztük a Magyarral közös képeket. Láng eközben azt is igyekszik megakadályozni, hogy az általa kezelt, mozgósítást szolgáló Facebook-csoportokból információk kerüljenek ki a szervezkedésükről.

– írja a Magyar Nemzet. A baloldalhoz régóta szorosan kötődő Láng neve annak kapcsán került elő a napokban, hogy őt ölelgette Magyar Péter a legutóbbi tüntetésén, a színfalak mögött. A Blikk által készített felvételek nyilvánosságra kerülése után a médiaszakember először magyarázkodni kezdett, mondván, hogy semmilyen formalizált kapcsolata nincs Magyarral, majd a Facebook-profiljáról is eltüntette a politikai szerepvállalásáról árulkodó tartalmakat. Így például a Magyar Péter-féle demonstráción készített közös képeket a feltöltés után nem sokkal eltüntették, a többi olyan felvétellel egyetemben, amelyek azt bizonyítják, hogy Láng Magyar Pétert támogatja.

Korábban Láng közösségi oldala olyan képekkel is tele volt, amelyeken a baloldal mellett mozgósított a 2022-es választáson, ám ezeknek a felvételeknek sincs már nyomuk a profilján. Úgy tűnik, Láng Balázs a költekező életformájáról tanúskodó képeket is jobbnak látta törölni, hiszen a luxus ételfogyasztásait bemutató felvételeket is leradírozta a Facebook-oldaláról.

PestiSracok facebook image

Hű kép nyerhető Láng Balázs politikai tevékenységéről az általa kezelt Facebook-csoportokból is. Az egyikben például múlt vasárnap azt jelentette be, hogy a csoport vezetői ezen a héten előállnak egy 12 pontos, Magyar Péternek szánt javaslatcsomaggal. Láthatóan kellemetlenül érinti Lángékat, amikor nyilvánosságra kerülnek az ehhez hasonló terveik, és immár igyekszik elejét venni, hogy a mozgósításra létrehozott csoportokból kikerüljenek különböző információk. Egy bejegyzésében például arra figyelmeztette a Talpra Külföldön Élő Magyarok! tagjait, hogy a csoport hamarosan zárttá válik, az újonnan jelentkezőket pedig alaposan lekáderezik, sőt, a jelenlegi tagok közül kigyomlálják a szerintük gyanús elemeket.

– írta Láng. Egy másik bejegyzésben pedig úgy fogalmazott, hogy nem népszerűsíteni kellene a csoportot, hanem „eldugni”.

Láng Balázst évtizedek óta szoros szálak fűzik a baloldalhoz, néhány esztendővel ezelőtt például Márki-Zay Péterért rajongott, 2019-ben pedig az MSZP kampányának egyik kulcsembereként dolgozott. A 2006–2008 között a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kommunikációs és PR-igazgatója volt, 2007-ben – vagyis szintén a Gyurcsány-kormány alatt – pedig a soha meg nem épült kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.