Pesti Srácok

Emberi minimum

Emberi minimum

Arany János egyszer azt írta: "Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben." Nektek, akik tegnap ájtatosan szelfiztetek a Hableánnyal, ez nem sikerült.

13 napja két ország és még rengeteg ember figyelte türelmetlenül, hogyan hozzák felszínre a Hableány roncsait. Az elsüllyedt sétahajót, amely vízalatti koporsókénét őrizte magában az áldozatokat. A kiemelést óriási előkészület előzte meg: nem csak a szakemberek mértek, mérlegeltek mindent, a média is külön készült arra, hogyan lehet megmutatni, azt, amit tulajdonképpen nem lehet. Azt a tragédiát, gyászt, fájdalmat, amit az a kék-fehér roncs jelent.

A tragédia legmegindítóbb fotói azok voltak, amelyeken a búvárok és a mentőhajók legénysége minden megtalált áldozat fölött tisztelegve búcsúzik. Mintha egy láthatatlan kéz mardosná az ember szívét, olyan érzés rájuk nézni. És akkor jöttök ti, lelki és szellemi nyomorultak és a fájdalmat felváltja a düh, mert meggyaláztok mindent, ami ép ésszel felfogható. Eltiportok mindent, amiért a saját életüket is kockáztató búvárok és mérnökök éjt nappallá téve dolgoztak, és amit az életben maradtak és az elhunytak hozzátartozói talán soha nem dolgoznak majd fel.

A közvetítések többször is megmutatták, mekkora tömeg gyűlt össze a hídon és a rakparton, majd az első fotók a közösségi médiafelületeken is megjelentek. Miközben több tucat ember élete legnehezebb perceit élhette, ti ájtatos arccal minden mécses és virág mellé odaálltatok pózolni, hátha jön a lájk. Némelyikőtök a viccelődésig ment.

PestiSracok facebook image

Szeretném azt gondolni, hogy a felgyorsult világ rengeteg ingere, a számtalan katasztrófafilm, a megszokás tett titeket érzéketlenné, nem pedig a zsigeri gonoszság, a nyomorult, lélekölő kárörvendés, a pusztító nárcizmus lett filter az insta-fotóitokhoz. Szeretném azt gondolni, hogy egyszer, évek múltán visszanézitek a képeket és szégyenetekben elnehezül a szívetek.

Persze ne feledkezzünk meg azoknak a társadalmi felelősségéről sem, akik úgy vélték, hogy a Hableány utolsó útja nem egy önmagáért való tragédia, hanem egy saját kényünkre használható szimbólum lehet. Ne feledkezzünk meg Karácsony Gergelyről, aki szintén lőtt egy fotót a mécsesekkel, majd képet saját politikai pecsenyesütögetésére használta. Idézzük fel a Liberálisokat is, akik szerint a hajókatasztrófa egyenesen az Orbán-kormány országirányításának metaforája. Érdemes átgondolni az RTL klub nemlétező morális határait is, amivel képes a Hableány kapitányának lányát kamera elé állítani, és eladni a világnak a fájdalmát. A gyász, a kétségbeesés, a zavartság sok rossz döntést szül, de annak a félnek, aki képes józanul gondolkodni, kell, hogy legyen megállj.

Nemrég egy 17 éves holland lány eutanáziát kért az őt ért traumák miatt. Ebbe mindenki belement körülötte, az európai zöldek csúcsjelöltje büszkeségét fogalmazta meg az ügyben a lány bátorsága miatt és azt írta: "folytatjuk a harcát". halott, mi pedig itt tartunk ma.

Clark Ádámmal, mécsesekkel szelfizők, politikai haszonlesők, éhes újságírók: az én szememben ti sem nem vagytok jobbak, azoknál, akik engedték, hogy egy ijedt és sérült lány önként a halált válassza, és a halálában is magukat ünnepelték. Az én szememben egy szinten vagytok az elhunyt lánya sírjával saját életmódtanácsadó cégét reklámozó nő gyászbizniszével. Csak a ti brandetek nem a cégetek, nem a pártotok, hanem saját magatok.

Van határ? Nem is akarom tudni. Inkább az áldozatok hozzátartozóitól minden jóérzésű magyar ember nevében bocsánatot kérek. A szakemberek hősies munkája előtt lélekben tisztelgek. Azoknak pedig, akiknek egy látványos kép az emberi létnél többet jelentett azt kívánom, soha ne veszítsenek el senkit.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.